Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-515

Àz országgyűlés képviselőházának 5 níök a munkásbiztosítás államosításával, s ma már a munkáltatók között nincs egyetlen olyan árnyalat sem, amely a munkásbiztosító vagy társadalombiztosító szervek államosítását követelné. Ellenkezőleg, azt találjuk, hogy ezek is kijózanodva az államosításból, azt vallják, hogy az önkormányzatot minél előbb vissza kell állítani, mert csak az Önkormányzat viszszaállításával lehet ezt az intézményt visszaadni rendeltetésének, hogy tudniillik a beteges balesetet szenvedett vagy elöregedett munkásoknak minden zavaró momentum nélkül kiszolgáltassa a segélyszolgáltatásokat. T. Ház! A kormánynak az az intézkedése, amely az 1927:

XXI. te.-ben van lefektetve, teljesen megszüntette az önkormányzatot. Egy látszat-önkormányzat bevezetése történt meg az 1927 :XXI. tc.-vel, ez a látszat-önkormányzat azonban teljesen egyenlő az állami bürokrácia bevezetésével, egy olyan intézmény keretében, amely tulajdonképpen nem tűri meg az állami bürokráciát s a bürokráciának azt a módszerét sem, amely az állami, vármegyei, városi vagy más közigazgatási testületeknél dívik. Természetes volt, hogy akkor, amikor az önkormányzat hatáskörét megnyirbálták s az Önkormányzat jogkörét teljesen elvették, evvel parallel fog haladni a segélyszolgáltatások csökkentése is. Hiába kebelezte be a kormány a tömjénezésnek azt a mértékét, amely az 1927 :XXI. te. tárgyalásakor megnyilatkozott, s hiába történt intézkedés a törvényjavaslatban arról, 'hogy ki fogják terjeszteni és ki fogják építeni a kötelező ( betegség esetére való biztosítást új foglalkozási ágakra, négy évvel a törvény életbeléptetése után ez az intézkedés nem történt meg, ellenben itt van a törvényhozás, hogy megint csökkentse a segélyszolgáltatásokat, mert máskép az intézet pénzügyi helyzetét nem. lehet rendbehozni. Amikor az 1927:

XXI. tc.-t tárgyaltuk, maga az akkori népjóléti miniszter, aki a törvényjavaslatot képviselte, a bizottsági tárgyalások során és a plénumban is valósággal kötelező ígéretet tett, mégpedig a leghatározottabb időtartamra, hogy a házfelügyelőkre és a segédházfelügyelőkre is ki fogja terjeszteni a betegség esetére való biztosítást, amire felhatalmazása megvan a népjóléti miniszter úrnak. Egy másik intézkedésre ugyancsak ígéretet kaptunk annakidején, hogy t. i. a kisiparosokra és a kiskereskedőkre vonatkozólag is fog egy új törvényes rendelkezés jönni, amely ezekre a kisexisztenciákra is kiterjeszti a betegség és baleset esetére való biztosítást, de mindenesetre az öregség és rokkantság esetére való biztosítás jótékonyságát. Mindez nem történt meg s azt kell látnunk, hogy négy év óta semmiféle intézkedés ebben az irányban nem történt, ellenben megint a segélyszolgáltatások megcsonkítására történik intézkedés a most tárgyalt törvényjavaslatban. Előttem felszólalt Reisinger t. képviselőtársam már utalt arra, hogy a törvényhozás a mezőgazdasági munkások betegség esetére való és baleset esetére való kötelező biztosítására is kötelezi a kormányt. Itt nem kell egyébre utalnom, mint arra, hogy akkor, amikor ezt a törvényjavaslatot, az 1927:XXI. tc.-et tárgyaltuk, megismétlődött az, ami megelőzőleg húsz évvel, ha jól emléksze ma dátumra,^ 1907 április 11-én történt, hogy országos határozat kötelezte az akkori kormányt arra, hogy a mezőgazdasági munkásoknak betegség és baleset esetére való biztosítását kimondó törvényjavaslatot terjesszen a Ház elé. Ma elmondhatjuk, hogy 24 évvel az első L ülése 1931 június 3-án, szerdán. loi országos^ határozat meghozatala utáii egyetlen intézkedés nem történt ebben az irányban és most azt kell mondanunk, hogy" — ismerve a kormány mai összeállítását s- távolabb vagyunk a törvényjavaslat beterjesztésétől, mint amilyen távol volt az 1927-ben összeült törvényhozás. Azt hangoztatták és azt halljuk, valahányszor ennek az országos határozatnak valóraváltását reklamáltuk itt ebben a Házban, hogy az idő nem alkalmas arra, hogy ezt a törvényjavaslatot megvalósítsuk. De felvetem a kérdést; volt ezen kormányzat és ezen ellenforradalmi^ uralom óta bőséges ideje a különféle kormányoknak, de a Bethlen-féle kormánynak is arra, hogy valóraváltsa az 1927ben hozott országos határozatot és valóraváltsa minden országos határozat nélkül is azt a kötelezettséget, amelyet éreznie kellene a kormányzatnak, mely hatalmát és uralmát elsősorban a mezőgazdasági népességre alapítja. En nem egyszer itt a Házban, de a Házon kívül is rámutattam arra a különbségre, amely tulajdonképpen a ^mezőgazdasági munkásság és az ipari munkásság sorsa között van és amely helyzet legjobban azzal jellemezhető, hogy míg az egyik oldalon az. egész kormányzat, az egész kormánysajtó úgy igyekszik feltüntetni a munkásságot, az ipari proletariátust, hogy az nem az a szigorúan megbízható hazafias elem, amelyre a kormányzat építeni tudja a maga hatalmát, nem az a nemzetfenntartó elem, amely minden körülmények között hű volt a magyar nemzethez, hanem internacionális, nemzetközi gondolkozású, mégis azt kell látnunk, hogy míg az internacionális gondolkodású, a többség felfogása és a kormányzat felfogása szerint ilyen meggyőződésű munkásokkal szemben már törvényes intézkedés van, a^ kötelező baleset, betegség, aggkor, rokkantság és özvegység, sőt talán mondhatnám, anyaság esetére való biztosításról is, addig a mezőgazdasági munkásságról, erről a hazafias és megbízható elemről, eddig semmiféle gondoskodás nem történt és még jelét sem látjuk annak, hogy az a kormányzat behatóan kívánna gondoskodni e mezőgazdasági munkások sorsáról. Ugyanezt el kell mondanom a kisiparosoknak és kiskereskedőknek a kötelező biztosításba való bevonásáról is, amire nézve, mint mondottam, törvényes kötelezettség van. Törvényes kötelezettség és kötelező ígéret köti a kormányzatot arra, hogy ezeknek biztosítása is megtörténjék és mégis azt kell látnunk, hogy addig, amíg az egyik oldalon mindig hivatkoznak a magyar kisiparos- és kiskereskedő-társadalom hazafiasságára és megbízhatóságára, a másik oldalon, amikor ezeknek adni kellene valamit, amikor ezeket be kellene vonni a szociális biztosításba, ma, amikor a helyzetük nagyon rossz és teljesen leromlott, azt kell mondanom, hogy egy nívón van az ipari munkássággal ennek az osztálynak a sorsa, teljesen elpárolgott a kormány intézkedése a kisiparossággal és kiskereskedelemmel szemben, nem váltja be a kormány erre vonatkozóan sem az ígéretét. Ellenben, bezzeg amikor áldozatokról van szó, amikor forgalmiadóvegzálásról van szó, akkor az állam közegei ott vannak a kisipari és kiskereskedelmi exisztenciánál. Elmondottam, hogy ahogyan az önkormányzat hatáskörét csonkították, ahogy az 1891-es törvény, az 1907-es törvény, a később kiadott miniszteri rendelkezések, majd az 1927. évi XXI. tc.-nek rendelkezései állandóan le-