Képviselőházi napló, 1927. XXXVII. kötet • 1931. május 23. - 1931. június 6.

Ülésnapok - 1927-515

Az országgyűlés képviselőházának 515. illése 1031 június 3-án, szerdán. 80 tes ideje a képviselő úr beszédébe természetesen nem fog beszámíttatni. Az ülést negyedórára felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. Képviselőház! A felfüggesztett ülést újból megnyitom. Elrendelem a jelenlévő képviselők megszámlálását. A jegyző úr lesz szíves ezt foganatosítani. Urbanics Kálmán jegyző (megszámlálja a jelenlévő képviselőket): Negyvenkettő! Elnök: A jegyző úr jelentése szerint a Ház tanácskozóképes. Malasits Géza képviselő úr folytatja beszédét. Természetesen a szüneti idő nem fog beszámíttatni a t. képviselő úr beszédidejébe. Malasits Géza: T. Képviselőház! Ennek az előttünk fekvő törvényjavaslatnak tárgyalásánál lehetetlen, hogy meg ne emlékezzem a Keresztény Gazdasági Párt magatartásáról. Tárgyaljuk már napok óta a törvényjavaslatot és a Keresztény Gazdasági Párt, melyből a javaslatot képviselő miniszter úr is kikerült, egyetlen szónokot sem állított ennek a javaslatnak védelmére, az előadó urat kivéve, mert maga is érzi, hogy ezt a javaslatot a széles néprétegek előtt védeni nem tudná, maga is érzi, hogy most, a választások előtt, ilyen javaslattal nem állhat a nép elé, hiszen minden munkásember tisztában volna akkor ennek a pártnak szociálpolitikai irányával és a munkásság iránt táplált érzelmeivel. Nem mindig volt így a dolog a keresztény pártnál, mert amikor még a jelenlegi Keresztény Gazdasági Pártot néppártnak hívták és az ellenzékiség keserű kenyerét ette, akkor a néppárt balszárnya, a keresztényszociálistapárt heves vitákat folytatott velünk szociáldemokratákkal a szociálpolitikát illetőleg. Számtalan gyűlésen, hírlapi cikkekben vitatkoztak velünk és nagyszerű ütőkártyának használták ki azt a körülményt, hogy a németországi szociáldemokratapárt nem szavazta meg a Bismarck-féle szociálpolitikai törvényeket. Ezt ellenünk fegyverül használták ki, mondván, hogy ime, Németországban a katholikus centrum megszavazta a szociálpolitikai törvényjavaslatokat, a népnek betegsegélyezést, balesetbiztosítást és aggkori biztosítást akar adni, ellenben :a szociáldemokratapárt nem szavazza meg ezeket a törvényeket, mert a szociáldemokratapárt tömegnyomort akar és amit Németországban megtesz a szociáldemokratapárt, — mondták a keresztényszocialista szónokok — azt teszi Magyarországon is a szociáldemokratapárt. Még ma is fülembe cseng Huszár Károly úrnak baritonja, amikor Antal páter reverendájának védelme alatt szónokolt a keresztény szociálpolitikáról, ígérvén azt, hogyha valamikor egyszer a néppárt és a keresztényszocialisták uralomra kerülnek, akkor Magyarországon be fog következni a szociálpolitikai Kánaán, olyan szociálpolitikai intézkedéseket tesznek, amelyek messze mögötte maradnak annak, amit a szociáldemokratapárt a szociálpolitika tekintetében valaha is ígért. Kétségtelen, hogy a keresztényszocialistapárt, maga a néppárt is a kezdet kezdetén valami kis barátságot mutatott a szociálpolitikai alkotások iránt. A múlt század 90-es éveinek elején volt egy meglehetősen elmérgesedett téglagyári munkássztrájk Budapesten, ebben főleg lengyel és tót téglagyári munkások voltak érdekelve. Akkor a néppárt szónokai elmentek a téglagyári munkások gyűléseire, buzdították őket, sőt, amit ma nem hiszem, hogy megtennék, még a rendőrség üldözése elől is védelembe vették ezeket a szegény lengyel és tót munkásokat. Tagadhatatlan, hogy a keresztenyszocialistapártnak még a pápai Rerum Novarum is gyenge alkotás volt és ezenfelüli szociálpolitikai alkotásokat ígérgetett. Ezekután tehát a Keresztény Gazdasági Párt nem tagadhatja meg azt, hogy a múltjában radikalizmus is van és hogy a múltban igenis keresztényi alapon szociálpolitikai alkotásokat ígért. Igaz, hogy a munkásosztály kezdettől fogva gyanakodva fogadta ezeket a szociálpolitikai ígéreteket, és bármily ékesszólóan akarták is Huszár Károly, Haller István és társai a munkások előtt bizonyítani, hogy a néppárt és annak balszárnya, a keresztényszocialistapárt milyen nagyszerű szociálpolitikai törvényeket fog létesíteni, a munkásság nem bízott bennük. Bizonyítja ezt az, hogy amikor az 1907. évi XIX. te. életbelépett és a kerületi pénztárak autonómiája megalakult, akkor minden agitáció dacára csak igen gyenge, nagyon minimális eredményeket sikerült a keresztényszocialistáknak a munkásbetegsegélyző pénztár önkormányzatában elérni. Annak ellenére, hogy néhai Vass József miniszter úr maga állt az agitáció élére Székesfehérvárott, annak ellenére, hogy püspökök buzdították a keresztény munkásokat arra, hogy a munkásbiztosításból vegyék ki a maguk részét, bizony, a keresztényszocialistapárt a munkásbiztosítópénztár önkormányzatában csak nagyon gyenge szerepet játszott. Ez érthető is, mert minden valamirevaló munkás, minden olyan munkás, aki némi politikai iskolázottsággal bír, tisztában van azzal, hogy a keresztényszocialisták hiába akarják a szociáldemokráciát ímegkontreminálni. Valójában ugyanis az a szerepük, hogy a nagypapság és a velük szövetkezett nagyburzsoázia, tehát a kapitalisták segítségével megkontreminálják a szociáldemokráciát. A munkásság azonban tisztában van azzal, hogy ez a kontremin nem sikerül és azok az ígéretek, amelyeket szociálpolitikai téren tesznek a keresztényszocialisták, nem komolyak. Komoly szociálpolitikát csak a szervezkedett munkásság csinált a múltban is és komoly, valamennyire kiadós szociálpolitikát a jövőben is csak a szervezkedett munkásság akar folytatni. Emlékeztetem a t. Házat arra, hogy a múlt század 70-es éveiben, amikor Magyarországon még senki sem gondolt szociálpolitikára, amikor a kizsákmányolás még a mainál is szabadabb volt, egyszerű szervezkedett munkások alakították meg az általános munkásbetegsegélyző- és rokkantpénztári autonóm alapon, önkormányzattal és voltak már akkor is annyi belátással, hogy azokat a munkáltatókat, akik jóindulattal viseltettek eziránt a pénzár iránt, bevették az önkormányzatba. Ők tehát nem akartak kizárólag saját maguk uralkodni az általuk alkotott intézményben, hanem nagyon bölcsen és helyesen bevették az önkormányzatba azokat, akik őket anyagilag támogatták. Mondhatom, ez a pénztár, fiókokkal gyarapodva, nagyszerűen bevált és megfelelt a munkásság akkori szociálpolitikai igényeinek. Ez a pénztár volt az első, amely állandó orvosi rendelőt épített, ez a pénztár, tehát szociáldemokrata munkások által létesített intézmény volt az első, amely Magyarországon hidegvíz-gyógyintézetet létesített és szociáldemokraták által alapított munkásbeteg17*