Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-501

62 Az országgyűlés képviselőházának 50 i. ülése 19 3 i május 9-én, szombaton. kai és számokkal igazolta azt, hogy ez a kormány mit nem tett a földmívelés érdekében. Én a magam részéről kétségtelenül elfogadom azt, hogy ebben a kérdésiben nem feltétlenül a földmívelésügyi minisztérium a hibás, mert hiszen a földmívelésügyi minisztérium azzal az öszszeggel gazdálkodik, amelyet az összkoraiányzat ^rendelkezésére bocsát, legfeljebb csak abban a kérdésben hibáztatom a földmívelésügyi miniszter urat, hogy nem állt keményen,^ kellő időben sarkára, nem ütöUt az asztalra és nem közölte a kormányrendszerrel azt, hogy az egész közgazdasági élet betegsége itt van eltemetve és Magyarország tengelye a földmívelés kérdése. Nagyon érdekes, hogy az urak állandóan hangoztatják, hogy Magyarország agrárállam, itt tehát nagy súlyt kell helyezni, nagy figyelmet kell fordítani az agrárkérdésekre és ezért nagy áldozatokat is kell hozni. Én ezt aláírom; kétségtelenül áldozatokat kell hozni. Az orsaág lakosságának túlnyomó része földmíveléssel foglalkozik, nem közömbös tehát az ország: lakosságának másik részére sem, hogy az ország nagyobbik része, egy más társadalmi osztály sor vadóban van-e vagy nem. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Mert na elsorvad ez a termelő osztály, akkor kétségtelenül magával rántja a másik osztályt, az ipari és kereskedelmi rétegeket is. Ennek az okoskodásnak alapján tehát nyugodtan mondhatom, hogy semmit sem sajnálok a földmíveléstől, semmit sem sajnálok a mezőgazdaságtól, sőt még keveslem azt, amit a mezőgazdaságért, a földmívelésért tett ez a kormányzat. Minden fillért sajnálok azonban a (mezőgazdaságtól is, éppen úgy az ipartól is, ha azt helytelenül, oktalanul használják fel és olyan célokra fordítják, amelyeknek semmi értelmük nincs, ami csak rossz hónaljmankó, amelynek használata következtében az alátámasztott legfeljebb elernyed és nem lesz olyan, aminőnek magunkl is akarnók, aminő szeretnők, hogy legyen. Az előadó úr nagyon érdekes adatokat hozott fel és megemlítette, — számokkal nem fogok dolgozni ebben a pillanatban, hiszen az előadó úr beszéde feleslegessé teszi azt, hogy itt számokról beszéljek, — hogy a imagyar szőlőtermelés abban a hibában leledzik, hogy a bortermelésre helyezte a fősúlyt, körülbelül ezt az értelmet vettem ki beszédéből, és elmulasztja forszírozni a csemegeszőlőtermelést, holott nagyon érdekes, hogy ott, ahol t csemegeszőlőtermelés folyik, nem volt ráfizetés, nem maradt a gazdák nyakán a szőlő, azt értékesíteni lehetett. Tehát akár külkereskedelmi szemponthói, akár pedig belső fogyasztás szempontjából bírálom a dolgot, kétségtelenül igaza van az előadó úrnak abban, hogy azzal a termelési ágazattal kell foglalkozni, amelynek termékeit értékesíteni lehet. Megállapította továbbá az előadó úr, hogy tojásban, vajban korlátlan kiviteli lehetőségünk van és megállapította az előadó úr, mint ahogy én magam is tudom és kénytelen vagyok megállapítani, hogy éppen ezekben a termelési ágakban van a mezőgazdaság elmaradva. Most én joggal beszélek itt erről a kérdésről, nem azért, mert földmíves vagyok, nem azért, mert képviselő vagyok, hanem elsősorban annál az- oknál fogva beszélek erről a kérdésről, 'mert ezelőtt hét évvel a költségvetési vitában mindezekre a dolgokra rámutattam és meg kell állapítanom azt is, hogy amikor ezekre a kérdésekre rámutattam, a jobboldalról is helyesléssel találkozott a beszédem. Rámutattam arra, hogy a magyar mezőgazdaság nem helyes úton halad, hogy a magyar mezőgazdaság elmulaszt olyan termelési ágakat forszírozni, amelyek a kivitel, tehát az ország vagyonoisodása szempontjából elsősorban volnának forszírozandók. Jóleső érzéssel állapítom meg, illetőleg egyben nagyon kellemetlen érzéssel is azt, hogy az előadó úr most hét-nyolc év múlva találkozik velem egy felfogásban és mutat rá erre, kellemetlen érzéssel állapítom ezt meg azért, mert itt nyolc esztendős mulasztást látok. Ha a kormányzat ezelőtt nyolc évvel fedezte volna fel azt, amit én ipari munkás létemre ezelőtt nyolc esztendővel láttam és fedeztem fel egyszerűen szocialista ismereteim és tudásom alapján, akkor már ebben a kérdésben sokkal jobban állanánk. Hiszen én elismc rem, hogy voltak felszólalások, voltak megnyilatkozások, hogy ezt kellene, azt kellene tenni, voltak próbálkozások a földmívelésügyi minisztérium részéről is, megkíséreltek dolgokat, kísérleteztek gyümölcstermeléssel, a lentermeléssel, kísérleteztek a szakoktatással, a műtrágyázással, mindenfélével kísérleteztek, di mi mindig csak a kísérleteknél maradtunk, a kormány részéről, a földmívelésügyi minisztérium részéről mégsem történt olyan nagymérvű kísérletezés, amely azután a sikert jelenthetné. Ezzel szemben rámutatok, — tegnap közbeszólás alakjában már szó esett erről, — arra, hogy az előadó úr kerületében a gyümölcstermelés gyönyörűen előrehaladt, ellenben a kormány részéről való kísérletezések nem haladtak ilyen gyönyörűen előre. Akkor is megmondottam, ma 8 kénytelen vagyok leszegezni, hogy a kormány által végzett kísérletezések azért nem haladhatnak előre, azért nem vezethetnek sikerre, mint ahogyan a magánosok részéről folytatott kísérletezések eredményesek lehetnek, mert a kormány által folytatott kísérletezések nem helyes úton haladnak. Elsősorban is azok a gazdasági előadók, akik a magyar földmívesnépet volnának hivatva kitanítani a földmívelés helyes vezetésére, maguk sem értenek hozzá, ezeknek igen tekintélyes része tönkrement földbirtokosokból rekrutálódott. (Szilágyi Lajos: Igaza van!) Tessék megengedni nekem, hogy ne legyek bizalommal azok iránt az urak iránt, akik megmutatták hozzá nem értésüket azzal, hogy a saját vagyonúkban is tönkrementek. A földmívelésügyi kormány kísérletezése a szakoktatás terén egyáltalán nem terjedt ki olyan nagy mértékben, mint ahogyan ezt az egész ügy megérdemelné. Népiskoláink továbbfejlesztése nagy pénzügyi akadályokba ütköznék, ahogyan ez az előadó úr beszédéből is kicsendült. Már nyolc évvel ezelőtti beszédemben rámutattam arra, hogy járásonként kellene olyan mintagazdaságokat, mintaiskolákat szervezni, ahol a földmívelő nép könnyen juthatna hozzá a gazdasági ismeretekhez-; járásonkánt látná, hogy mit lehet elérni a gyümölcstermelés révén, mit lehet elérni a többi helyes termelés következtében. Akkor felvetettem ezt a kérdést, a földmívelésügyi kormányzat nem tett ebben a tekintetben egy lépést sem. (Krisztián Imre: A hároméves programm már teljesítve van!)' És ma is, ahogy az előadói beszédből kiveszem, még mindig csak a spekulációnál tartunk, még mindig csak ott tartunk, hogy mit kellene tennünk. (Krisztián Imre: Az egri járásban a múlt nyáron 30.000 gyümölcsfát kaptak 30 filléres árban! — Zaj. — Elnök csenget.) Engedje meg t. képviselőtársam, hogy ezt ne becsüljem túl sokra. Nem .mondom, hogy semmi, de nem becsülöm túl sokra. Mert ez a 30.000 gyümölcsfa nem fogja megmenteni: az országot, de az a 200.000 gyümölcsfa sem fogja