Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-501

Az országgyűlés képviselőházának 501. tőkehiány idején ismét helytelen irányban kötjük le tőkéinket. Eí»-y másik kérdést, amely az utóbbi időben igen ^nénszerű lett, az Alföld öntözésének problémáját ismét olyan kérdésnek tartom, amelylvel talán óvatosabban báni unie és ne keltsünk a nazvközönségben lehetetlen reménve'ket. (Bródy Ernő: Választás előtt kell öntözni egy kicsit! — MesKO Zoltán: A torkokat! — Derültség.) Nagyon kevés kérdés van, amelyet műszakilag megoldani nem lehetne, rentabilitás szempontjából azon'ban mindenesetre nagyon-kérdésesek esrves tervek. En a helyzetet nem látom olyannak az én laikus felfogásommal, illetve képzettségeimmel, de mindenesetre nehéznek látom ahhoz, hogy nagy öntözési problémákat vessünk fel a nélkül, hogy biztosítva volna az a vízmedence, amelyből öntözzünk és általában biztosítva volna a vízzel való ellátás. Azonkívül az Alföld geológiai struktúrája bizonyos veszélveket rejt magában az öntözéssel kapcsolatban, mert ihiszen megtörténhetik, hogy az a víz esetleg megszökik, ha nem biztosítjuk megfelelően. (Egy hang halj elől: Inkább erdősítésre volna szükség.) Mindenesetre a közbeszólás folytán kénytelen vagyok kitérni— de a nélkül is kitértem volna — az erdősítés kérdésére. (Halliuk! Hallónk!) Az erdősítést a magyar klíma szempontjából, de egyébként is, általános gazdasági szempontból és közegészségügyi szempontból is kívánatosnak tartom, mert hiszen kétségtelen, hogy a közegészség' terén nagy jelentősége van. Ali ez talán elsősorban a tuberkulózisra, mert hiszen ez olyan népbetegség, amely gazdasági betegségnek nevezhető és mindenesetre bizonyos összefüggésben van a klímával annyiban, hogy a porképződés erdő nélkül fokozottabb és a szelek járása sincs erdők nélkül úgy ellensúlyozva, mint erdőkkel. Én tehát sajnálattal látom, hogy itt az erdősítés terén a tempó csökkent és mérsékeltebb lett. Azt hiszem, ezen a téren feltétlenül többet kellene tennünk, mint tettünk. Ennek kapcsán engedje meg most a t. Ház, hogy néhány szóval felhozzam itt az erdőgazdaságot, mint üzemet. Ha ennek mérlegét nézem, akkor bizonyos szomorúság fog el, mert azt látom, hogy a kimutatás szerint 103.000 hold erdő bevétele 112.000 pengő. Amikor holdanként egy pengő 'és néhány fillér jövedelmet hoz a magyar állam kezelésében levő erdő, akkor erre csak azt mondhatom, hogy ez nem elégít ki. Azonkívül kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a költségvetés realitása szempontjából kívánatosnak tartanám, ha itt, ennek keretében azok az üzemek is el lennének különítve, amelyek az erdőgazdálkodás terén fennállanak, mert hiszen itt hallunk a mészégetőről, a téglagyárról is, úgyhogy tulajdonképpen az erdők rentabilitását ebből a kimutatásból megítélni képtelenek vagyunk. Ezt mindenesetre nehezményezem és itt bátor vagyok még a t. Ház és a miniszter úr figyelmét is felhívni az állami mezőgazdasági , birtokok költségvetési előirányzatára. Ha ezt végignézzük, akkor már a sommázatnál megállapítható, hogy a tiszta felesleg 1,370.000 pengő. Ez magában véve akceptábilisnak mutatkoznék, ha nem tekintünk bele mélyebben az állami mezőgazdasági birtokok üzemébe. És akkor egy nagyon érdekes megállapítást kell tennünk. Az ipari vállalatokkal kapcsolatban kimutatott ez a költségvetés 1.800.000 pengő bevételt, ugyanakkor kimutatott az ipari vállalatokkal kapcsolatban összesen 447.000 pengő kiadást. Azt hiszem, megtehetjük azt a próbát, hogy levonjuk a bevételből a kiadást és akkor kerek öszszegben kapunk egymillióháromszáz és néhány ülése 1931 május 9-én, szombaton. 57 ezer pengőt, összevissza már 17.000 pengővel kevesebbet, mint amennyit az összes állami birtokok hozama kitesz* Azt hiszem, talán nem érdektelen szétválasztani az állami birtokokon levő ipari bevételeket a mezőgazdasági bevételektől, mert ha azt az eredményt kapjuk, hogy végeredményben 17.000 pengő marad, az talán a mezőgazdasági részre vonatkozólag mégis kevés. Ezt mutatják a számok. Ugyanakkor látunk jutalékot és pedig összesen 10% jutalékot a mezőgazdasági üzemeknél — a tiszteletdíjakat nem számítom — s ez a szabályzat szerinti 10% jutalék 135.000 pengő. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a központnál is van jutalék. Ennek létjogosultságát sem tudom egészen megérteni. Azt meg tudom érteni, hogy az egyes mezőgazdasági üzemeknél azok, akik külön tevékenységet fejtenek ki s akik az üzemet vezetik, bizonyos honoráriumra tartanak igényt, de akkor ismét csak odajutunk, hogy ezt bizonyos összefüggésbe kell hozni a rentabilitással, mert máskülönben elérjük azt, hogy a jutalék éppen nem azt a célt fogja szolgálni, amelyet természetszerűleg szolgálnia kellene. Itt mindenesetre kénytelen vagyok még felemlíteni valamit és nagyon szeretném, ha a miniszter úr választ adna arra, amire eddig nem sikerült teljesen precíz adatokat szereznem, habár ezt a mai nap folyamán megpróbáltam illetékes helyeken, hogy tudniillik az egyes mezőgazdasági birtokokon a lótenyésztésig intézmények milyen összegeket fizetnek akár bér, akár takarmányellenérték fejében, mert ez ismét olyan tétel, amely nagyon lényegesen befolyásolhatja a rentabilitás kérdését. Tegyük fel, hogy az állami birtok túlsókat kér a lótenyésztési intézménytől; ennek következménye az, hogy a lótenyésztési intézmény nagyon drágán működik, az állami birtok jövedelmezősége pedig az adottnál kedvezőbb színben kerül a közönség elé kimutatásaiban. Mindenesetre ^szeretnék nagyobb precizitást, vagyis jobb áttekinthetőséget. Már a múltban — a régi múltban, nem a múlt évben — felhívtam a minisztérium figyelmét arra, r 'hogy talán célszerű volna bizonyos vagyonmérleget is csatolni minden állami üzem kimutatásához, mert hiszen a rentabilitás kérdésének eldöntése szempontjából ez az általános gazdasági elvek szerint lényeges. Most néhány szóval érinteni akarom még a mezőgazdasági szakoktatás kérdését is, amelyet az előadó úr is felhozott, szembeállítva ezt a kérdést az egyetemek kérdésével. En azt a szerény nézetet vagyok ibátor megkockáztatni, hogy ma Magyarország mezőgazdasági ^felsőbb oktatása túlsók helyen történik. Történik ez három gazdasági főiskolán, azonkívül még a közgazdasági egyetemen, teljesen függetlenül a földmívelésügyi minisztériumtól. Nem akarom a rendelkezésemre álló rövid időt a közgazdasági egyetem kérdésével kimeríteni, csak azt jegyzem meg, hogy ma Magyarország egészséges felsőbb gazdasági oktatása kérdésének megoldása céljából nagyon megfontolandónak tartom; hogy ezt a három gazdasági főiskolát ne redukáljuk-e, mert aránylag nagyszámú tanári kar nagyon kisszámú hallgatóságot tanít. (Rassay Károly: Sok a^ dologi kiadáj!) Viszont a gazdasági szakoktatás terön még volnának más problémák is megoldandók, éppen az alsóbbfokú gazdasági szakoktatás terén keveslem azt, ami történik,^ a középfokúnál szintén, azonkívül talán nem érdektelen felemlíteni azt, hogy Magyarországon a szeszfőzőmesterek továbbképzése nem áll olyan nívón, mint akár Németországban, akár pedig Cseh-