Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-501

Az országgyűlés képviselőházának 50 ez semmi esetre sem fogja szolgálni a mi ügyünket. (Helyeslés.) Bocsánatot kérek a kitérésért, most méltóztassék megengedni, hogy a magam részéről elmondjam, milyen hibát látok a tekintetben, hogy bizonyos termelési ágainkat nem kezeljük megfelelő módon. Nem egy alkalommal mutatták ki, hogy milliókra menő érték az, amit a külföldi gyümölcs behozatalával kiadunk külföldre. Milliókra menő érték! Én nem beszélek a narancsról, amely nem terem nálunk, ez ked•%es gyümölcs, ezt akceptálom, az olyan gyümölcsöt, amelyet a közvetlen szomszéd idehoz, azt akceptálom, de bocsánatot kérek, az almának az a rettenetes tömege, amely Ausztráliából is bejön hozzánk, abszolút felesleges. Én odáig mennék, hogy ezeket egyszerűen kizárnám a belső fogyasztásunkból, ezeket nem bocsáfcanám be; hát még a banánt! A banánnal való visszaéléseket is megszüntetném, mert a banánnal való kereskedés is sok millió pengőnkbe kerül. De ha így van a tétel, ahogyan mondom, hogy a külföldi gyümölcsöt nem akarom beereszteni és legalább a belső fogyasztást akarnám ellátni a belső termeléssel, akkor a mélyen t. földmívelésügyi miniszter úrnak kell valamilyen intézkedést tennie, inert a férges almát senki sem élvezi. Ha nem teszem kötelezővé mindenütt a gyümölcsfák ápolását, akkor nemcsak hogy nem kapok versenyképes gyümölcsöt, hanem még a belső fogyasztás tekintetében sem tudok boldogulni, mert hiszen sajnálattal kell megállapítanom, hogy éppen az a baja gyümölcseinknek, hogy nem ütik meg a mértéket. Ha mi nem fogunk törvényt hozni, vagy legalább is szigorú rendszabályokat a tekintetben, hogy a gyümölcsfák ápolása pedig kötelező, nem fogunk eredményeket elérni, mert az tökéletesen eredménytelen, ha egypár jó gazda, belátva azt az okos szabályt, hogy a hernyókat irtani s a gyümölcsfákat pedig védeni, ápolni kell, megteszi ezt, de viszont a szomszédja nem teszi ugyanezt. Ismétlem, ez csak akkor lesz eredményes, ha az egész területen egyaránt érvényesítem azt a szabályt, hogy a gyümölcsfák ápolásával foglalkozni kell. Ebben a tekintetben vagyok bátor megemlíteni a szőlőnek, mint gyümölcsnek az értékesítését. Nagyon fontos gondolat a szőlő értékesítése s nagyon fontos annak szállítása, csomagolása és egyáltalán kezelése, amint ezt a múlt évi tapasztalat is mutatja. Tavaly a borrá alakított szőlő semmit sem hozott, sőt a termelő egyenesen ráfizetett, ugyanakkor a csemegeszőlő igen szépen jövedelmezett. Ezen a területen is adódnak tehát olyan gondolatok, amelyekkel a borvidéken segíteni lehet. Tudom, hogy az alacsonyabb rendű szőlő erre nem alkalmas, de viszont állítom, hogy a csemegeszőlő címén forgalomba hozott szőlő menynyisége százszorannyi lehetne, mint az a menynyiség. amely ma forgalomba kerül, és ennek nemcsak a külföldön való elhelyezése, hanem idehaza való elhelyezése is könnyen sikerülhetne, mert nagyon sokan szívesen élnének az alkalommal és vásárolnák a csemegeszőlőt, ha neim lenne az a sok visszaélés, hogy míg a termelőnél kilónként aKg néhány fillérbe kerül az a szőlő, Budapesten már 1 pengő 20 fillért vagy 1 pengő 60 fillért kérnek érte azért, mert a közvetítők szörnyű magas áron továbbítják azt a gyümölcsöt, amelyet mindannyian szeretünk, de a fogyasztók mégis tartózkodók, mert olyan áron kerül a szőlő a piacra, hogy azt megfizetni nem mindenki tudja, hiszen ára vetekszik akárhányszor a hús árával. Ebben a kérdésben le. ülése 1931 május 9-én, szombaton. 55 hetne valamit tenni

: s a fogyasztást lehetne emelni azáltal, ha az árakat sikerülne leszállítani. Ha ez nem sikerül, akkor a termelő nem találja meg számítását, mert termel vényének csak egy részét tudja értékesíteni, a többi rész pedis: elvész. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Ezek azok a gondolatok, amelyeket bátor voltam a gyümölcstermesztéssel kapcsolatban felvetni. Még bátor volnék a- mélyen t. földmívelésügyi miniszter úr figyelmét felhívni a Budapest közvetlen szomszédságában lévő Mária Valéria-telep lakóinak kérésére. Ennek a telepnek 10.000-nyi lakosa a legszegényebb népe nemcsak Budapestnek, hanem az egész országnak. Méltóztatnak tudni, hogy ez egy menekültekből álló telep volt, t. i. a telep, a hely szegénysége és nyomorult állapota alkalmas volt arra. hogy a legszegényebb emberek itt húzódjanak meg ezen a területen, amely azelőtt honvédségi gyakorlótér volt. Ennek a telepnek a lakói hozzám, fordultak azzal a kérelemmel, hogy ott eperfákat ültessen a földmívelésügyi kormányzat, ők maguk jöttek hozzám, hogy támogassam ebbeli kérelmüket, hogy a selyemtenyésztéshez hozzáfoghassanak. Óriási tömegű nép foglalkozhatnék így a selyemhernyótenyésztéssel. De ez már részletkérdés s csak azért voltam bátor felemlíteni, mert rendkívül fontos kérdésnek tartom. (Helyeslés balfelol.) Még csak egy dolgot szeretnék a mélyen t. földmívelésügyi miniszter úr. figyelmébe ajánlani. Csökmő község, a Sebeskőrös és a Berettyó vízvidékén, Szeghalom község szomszédságában fekvő, becsületes, jó magyar közr ség. Ennek lakói — csak egészen röviden mondom el — a iföldváltságföldekért katasztrális holdanként 1270 pengőt fizetnek, holott ugyanezen a területen a forgalmi ár 300—40Ö pengő. Éppen a legnyomorultabb emberek fizetik tehát túl a földet, aminek következménye az, hogy adóba és váltságba fizetnek katasztrális holdanként 86 pengőt. Ez a 86 pengő megfelel hat métermázsa búzának, a mai áron számítva a búzát. A föld üzembentartása holdanként három métermázsa búzát igényel. Egy métermázsa kell a vetőmagra, egy a szántásra "• és vetésre, egy a betakarításra. Egy katasztrális hold földre esik tehát kilenc métermázsa teher és a legjobb esetben terem az a föld hét métermázsa búzát. Méltóztassék elképzelni, meggátolható-e az, hogy ezek az emberek, illetőleg földeoskéik a maguk összességében mind dobra ne kerüljenek és vájjon kívánatos elemek lesznek-e azok. akik ezt a földet nem 1200 pengőért, hanem potom áron össze fogják szedni. Csak a múlt héten olvastam, hogy Gyula határában 100 katasztrális hold területet az egyik ottani bank 18.000 pengőért szerzett meg. (Zaj.) Bocsánatot kérek, ha védelmet nem nyújtunk ezeknek az embereknek, valamennyien koldusbotra jutnak és valamennyiünket meggyűlölnek, akikre dolgaikat bízták. Hiszen én úqy érzem, hogy ránkbízták dolgaikat, minket azért küldtek be ide, hogy dolgaik után járjunk és ne a magunk és ne a gazdagok dolgát intézzük. (Ügy van!) Ezt vagyok bátor a földmívelésügyi miniszter úr figyelmébe ajánlani. Méltóztassék ezt az ügyet megvizsgálni, hogy fenntartható-e mindez ezeken a területeken, hogy ne engedjünk teret a legveszedelmesebb agrárszocialistáknak, akikből azt hiszem, nem kér senki, akinek jószándéka van. Hála Istennek, még nem jutottunk ennyire, de nem azért mintha ez a földmívesnép a maga nyomorúságát már meg nem unta 8*