Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-501

Az országgyűlés képviselőházának 501. millió métermázsa paradicsomot, parajt, karottát, zöldborsót, % millió métermázsa uborkát és ebből mi aránylag minimális összeget, néhány százalékot viszünk be és ez is a felére esett 1929-es kivitelünknek. Es itt fel kell hívnom nyomatékosan a kormány figyelmét arra, hogy az a 60 hűtőkocsi, amely különben büszkesége a mi nehéziparunknak, a legtávolabbról sem elegendő s ilyen kocsiknak fokozatos további előállítása és a vagonoknak megfelelő fékekkel való fejszerelése imminens szükségesség. Egyetlen példát hozok fel idevonatkozólag, hogy mit képes a magyar ügyesség külföldön elérni. Báránybőrből 1929-ben 11,700 000 pengő értékűt vittünk ki, 1930-ban pedig már 21 millió pengő értékűt. Es mégis mit látunk? Nincs elég megfelelő báránybőrünk Magyarországon, — szinte nem hiszi el az ember, —úgy, hogy a sózott báránybőrt legnagyobbrészt Angliából kell importálni. De hogy viszont az ügyetlenség, a szakavatatlanság is mennyire megmutatkozik, mutatja az, hogy például az illető szakmák panasza szerint a vágóhidak egyenesen tönkreteszik a magyar báránybőrt akkor, amikor egyfelől barbár bélyeggel látják el a bőrt és ezzel alkalmatlanná teszik a nemesítő feldolgozásra, másfelől pedig úgy vonják le az állatról, hogy az cafatokban kerül le és feldolgozásra szintén alkalmatlanná lesz, A szakma jelentése^ szerint, amelyet a kereskedelmi és iparkamarához intézett, tízmillió pengő kárt okoz ez Magyarországnak, mert kellő feldolgozás esetén ilyen értékű nagyobb mennyiségű magyar báránybőrt lehetne nemesítésre felhasználni. T. Ház! Hogy csak egy pillantást vessek szinte madártávlatból arra a kérdésre, hogy miképpen kellene és lehetne egyfelől a magyar núzavetésterületnek fokozatos és arányos lecsökkentéséhez hozzálátni, másfelől pedig hogy a magyar baromfi, gyümölcs és főzelék termelése is milyen jelentékeny bevételt biztosít a^ magyar nemzetnek és mennyire javítja fizetési és kereskedelmi mérlegünket, csak egy példára utalok. Magyarországon állítólag 40 millió gyümölcsfánk van a csemetékkel együtt. Tffa ennek az állítólagos 40 millió gyümölcsfának csak a fele teremne olyan gyümölcsöt, amely minőség tekintetében exportképes, akkor az előbb felhozott német példa szerint 30—40 millió pengővel javíthatnók kereskedelmi mérlegünket. Hiszen egyik t. képviselőtársam utalt előbb a behozatal kérdésére. Hiába emeljük és emeltük az utóbbi r években is gyümölcsexportunkat pengőértékben, amikor ugyanilyen pengőértékben hoztunk be 1930-ban külföldről friss gyümölcsöt és déligyümölcsöt. Ezek olyan megdöbbentő adatok, amelyek egyfelől a magyar termelés szervezetlenségére, (Mayer János ioldmívelésügyi miniszter: A fo.gyasztók szervezetlenségére!) másfelől pedig a magyar fogyasztóközönség szervezetlenségére mutatnak. • Most csak egy szót kívánok még szólni à termelés messzebbnéző és fokozatosan bekövetkező átszervezésén kívül az imminens kérdésre, az értékesítés szervezésére. Nem térek most ki a bukaresti, római, londoni, sinajai és varsói ikoúferenciákra. Sajnos, attól tartok, hogy az 1931. évi termést mi még ezen konferenciák megegyezése alapján nem fogjuk tudni értékesíteni. Nekünk tehát, eltekintve attól a ked-* -vező'eredménytől, amelyet az osztrák és olasz kereskedelmi szerződések remélhetőleg nyuj_tani fognak-számunkra, idebent is gondoskodülése 1931 május 9-én, szombaton. 51 nunk kell arról, hogy a magyar mezőgazda megtalálja legalábbis termelési költségeit,, azaz kárral és veszteséggel ne legyen kénytelen bút zát termelni. Itt a megoldás* szerintem nem olyan formában keresendő, hogy az csak azoknak juttasson előnyt, akik eladásra termelnek. Eltekintve attól, hogy ez a minőségi termelés rovására megy, százezrei vannak a magam kerületében is a magyar földet túró kispolgároknak, akik nem termelnek többet, mint amennyi a saját szükségletükre elegendő és akik a mai bolettarendszer alapján igazságtalanságot látnak abban az intézkedésben, amelyet a bolettarendszer magában foglal. Mégis, ha ebben a pillanatban kérdezzük, hogy mi volna az értékesítés szempontjából a legajánlatosabb, el kell ismernem, hogy a gabonamonopólium behozatalát nem tartom annak. Eltekintve attól, hogy a földmívelésügyi miniszter úr már nyilatkozott abban, az irányban, hogy ő maga sem helyesli azt, én alig hinném, hogy^ennek behozatala, eltekintve óriási költségeitől, bü

1 rokratikus szervzetétől, a helyes megoldást hozhatná magával. De felmerült és nyomatékos helyről ajánlották a gabonaár minimalizálásának kérdését és hangsúlyozzák, hojgy a lisztforgalmi adóval, a keresetiadópótlékkal, a posta, a telefon stb. díjemelésein kívül még az őrlési adó behozatalával fedezhetők : volná

: nak azok a költségek, amelyekkel a minimali

1 zált gabonaár fenntartása járna. Azt hiszem, itt is téves nyomon haladnak az^ illetők, mert végül is azt mondani, hogy áz állam költségeit ilyen esetben 36 millió pengőnél magasabbra tenni nem lehet, olyan számításból indul ki, amely szerint hatmillió mázsánál több exportálandó búza és rozs nem volna és 14 pengőt kellene a világparitási árnak kitennie a búzánál. Miután azonban nagyon jól tudjuk, thogy voltak a legutóbbi időben is éveink, amikor 7—8 milliót téti ki az exportra váró búza és rozs mennyisége, sőt még többet és miután semmiféle garanciánk arravonatkozólag nincsenek, hogy a világparitási ár 14 pengő volna és nem esetleg 10 pengő, itt, ennek behozatalánál, nem „arról volna szó, hogy az állam 36 millió pengős kldozatot kénytelen hozni, hanem esetleg lé^ nyegesen nagyobbat, amely az 50—60 milliót is megközelítené. Ha pedig tekintetbe veszem végül, hogy az Economist szerint, amely sohasem szokott alaptalan gabonabecsléseket közölni, az idei termésfeleslegek a termés várható növekedésével rendkívül nyomott árakat if ognak előidézni és hogy a Broömhall Corn Trade News, ez a rendesen havonta megjelenő és abszolút hitelességgel bíró angol jelentés, amely a világ összes nagyobb gabonatermelő piacain alkalmazott szakértőinek mindenünnen befolyó híradása alapján készül, szintén azt jósolja, hogy egyfelől nagyobb mennyiségű búzával kell majd számolnunk, másfelől ennek következtében olyan nyomott árakkal, amelyek a magyar államnak, amenynyiben be kíván avatkozni, jelentékeny áldozatát fogják megkövetelni, ha legalábbis a termelési árat kívánja a gazdáknak biztosítani. Mindezek alapján azon-a meggyőződésen vagyok, hogy a t. kormánynak minden rendelkezésére álló anyagi eszközét összpontosítania kell a mezőgazdaság talpraállítására. E talpraállításnak elsősorban a messzebbnéző átszervezésre kell tekintettel lennie és meg kell ragadnia azokat az adottságokat,: amelyek, például, mint a gyümölcsfák, amint az_ előbb fel-