Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-500

Az országgyűlés képviselőházának 500, ülése 1931 május 8-án, pénteken. 35 vagyunk képesek annyi konzuli hivatalt fenntartani, hogy ezeknek a honfitársainknak bajai kellőképpen orvosoltassanak. Ami tőlünk telik, megtesszük, és itt igazán a legnagyobb elismeréssel kell, hogy megemlékezzem külügyi hivatalainkról, amelyek a legnagyobb erőfeszítéssel, ( a legnagyobb fizikai fáradsággal viselik szívükön r a mi véreink bajait, dolgait, munkásközvetítő intézeteket tartanak fenn, irányítanak, vezetnek és elősegítik a munkások érdekeit. De tessék azokat a distaneiákat, azokat a távolságokat is figyelembe venni, amikor egy konzulnak a körzetébe olyan magyar munkástelepek tartoznak, amelyek meglátogatása kétháromnapi utazást vesz igénybe, azután megfelelő és kellő számú irodaszemélyzetünk sincs, s ha az a konzul úr csak egypár hétig van távol eg-"- másik helyen, annyira felgyülemlenek a dolgai, hogy szinte lehetetlen azok lebonyolítása. Itt Amerikában tehát feltétlenül szükséges volna egynéhány konzuli hivatal felállítása, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) valamint Franciaországiban is, ahol 70.000 magyar -munkás van és csak egy konzulunk van Párizsban, aki az Észak-Franciaországban alkalmazott munkásoknak, az Elszászban és Dél-Franciaországban lévő számtalan munkástelepünknek gondozását fizikailag teljesen képtelen ellátni, nemcsak megfelelően nem, de valahogyan is. Itt nem mulaszthatom el, hogy rá ne*mutassak arra, hogyha az egyházi hatóságok és különösen a missziós nővérek a munkások szellemi, erkölcsi gondozásában és egyes ügyeinek ellátásában olyan buzgón nem állanának hivatalos közegeink segítségére, akkor megközelítőleg sem tudnók a külföldön élő, segítséget és latápolást igénylő honfitársaink dolgait ellátni, úgyhogy ezek az erkölcsi testületek és társadalmi^ egyesületek, amelyek minden remuneráció nélkül, teljesen saját jószántukból, spontán ügybuzgalmukból és hazafiságukból állandóan ilyen nagy munkát végeznek, az egész ország köszönetét és háláját érdemlik ki. (Ügy van! Ügy van! Éljenzés a jobboldalon.) T. Képviselőház! Tulajdonképpen kevés kivétellel, szinte pártkülönbség nélkül a kormányzat külpolitikai irányát helyeselni méltóztattak. Csak Bogy a képviselő úr, (Egy hang a jobboldalon: Ö nem mondta!) akinek a beszédét — őszintén kell mondanom, — nem értettem meg, (Derültség.) volt az, aki nem helyeselte külpolitikánk irányát s a t. szocialista felszólalók, akik tulajdonképpen egészen más alapon támadták a kormányzatot, egyébként a Ház túlnyomó többsége a kormány külpolitikai irányzatát helyesnek jelezte, ennélfogva bátor vagyok kérni, hogy ennek a politikának effektuálására, továbbvezetésére, ezeket az igazán szűkreszabott anyagi eszközöket méltóztassanak a kormányzat rendelkezésére bocsátani és a költségvetést elfogadni. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásjoga többé senkinek nincs, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a külügyi tárca költségvetését általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Akik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a külügyi tárca költségvetését általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Következik a részletes tárgyalás. Kérem az 1. cím felolvasását. Gubicza Ferenc jegyző (olvassa az 1. címet): Farkas István. Farkas István: T. Képviselőház! Az előttem szólott miniszter úr a Népszavára vonatkozólag tett egy megjegyzést, hogy t. i. annak számai nem fedik a valóságot, mert hiszen az ő megállapítása szerint a francia külképviselet drágább, mint a magyar. Ha a miniszter úr arra az álláspontra helyezkedett volna, amelyre helyezkedett a Népszava, hogy^ kiveszi ugyanannyi és ugyanazon helyen lévő francia követ fizetését és ezt összehasonlítja az ugyanazon a helyen és minőségben alkalmazott magyar konzulátusok és követségek fizetésével, akkor megkapta volna ugyanazt a számot, amelyet megkapott a Népszava, ezt tehát nem lehet megcáfolni és nem lehet a kérdést ilyen ellenbizonyítékokkal elintézni. Különös a miniszter úr egész felszólalása és jellemző egész külpolitikánkra az a tapogatózó és várakozó álláspont, hogy majd csak lesz valahogy, majd csak valahova beleilleszkedünk, úgy még sohasem volt, hogy^ valahogy ne lett volna, — ez a mi külpolitikánk álláspontja. Most itt van Briand terve, itt van a német-osztrák vámegyezmény; ezzel szemben a miniszter úr várna, hogy mi sül ki a kettőből, mi lesz a kettőből, melvik lesz az, amelyikhez alkalmazkodni lehet. Hogyan lehetséges az, hogy a magyar kormány vár addig, míg ezek a tervek kialakulnak és a magyar kormánynak egyelőre semminemű álláspontja nincs! (Eri Márton: Nem is szabad!) T. Ház! Furcsa politikai elgondolás az, amely itt benn Magyarországon avval van eltelve és azt a hírt terjeszti, hogy a mi külpolitikánk nagy eredményeket ért el és azontúl a kérdésekben nincs semminemű álláspontja, nem mer színt vallani, nem meri mondani, hogy ez az irányzat helyes, vagy az az irányzat a helyes, hanem egyszerűen várja, hogv majd csak valahogyan lesz és valahogy csak elintéződik a dolog. Ez volt az álláspont többé-kevésbbé eddig is. Mi volt a helyzet? Itt volt egyrészt a kisentente gyűrűje, mely körülvette Magyarországot, itt volt másrészt Olaszország, amely a kisentente egy részével szembenszállt. Olaszország megnyergelte Magyarországot és beállította az olasz fascista politika szolgálatába, most Franciaország csinál egy másik tervet, itt van a német-osztrák vámegyezmény, csak a magyar kormánynak nincs álláspontja. Utalok itt, t. Ház, már a második nemzetgyűlésen elfoglalt álláspontunkra és éppen ezért szólaltam most fel. Utalok arra, hogy amikor a szanálási törvényt a plénumban és különösképpen a bizottságban tárgyaltuk.^ részletesen szó volt arról, hogy Magyarországnak csak egyetlen egy külpolitikai elgondolása lehet: belemenni a kisentente keretébe és ott lehetőleg vezetőszerepre törekedni. Ez volt a mi álláspontunk. Tessék . most elképzelni, ha visszagondolok 5—6 évre, ha visszagondolok arra, hogy ezek a tervek semmi mások, mint ugyanazok a szempontok, amelyeket mi elgondoltunk és amelyek Magyarország számára adva voltak, hogy a kisentente keretébe beleilleszkedjék, ezt felolvassza, ebben szerepet kérjen a maga számára és lehetőleg teremtsen egységes vámterület az egész kisentente és Magyarország számára, — ez a politikai elgondolás már régen megvalósulhatott volna és közelebb vitte volna Európát ahhoz az állásponthoz, amely felé ma keservesen iparkodik törekedni. Kérdem, miért nem mer állást5*