Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-508

Az országgyűlés képviselőházának 5Ô8. ülése 19S1 május 21-én, csütörtökön. 391 ség. (Folytonos zaj.) A Ház tehát a sürgősség alkalmazását kimondotta. Visszatérve a költségvetési törvényjavaslat tárgyalására, szólásra következik 1 Urbanics Kálmán jegyző: Beck Lajos! Beck Lajos: T. Ház! Az előttem szóló képviselő úr rendkívül formás beszédében az optimizmus hangját ütötte meg újból, amely tegnap a t. pénzügyminiszter úr beszédéből olyan erőteljesen csendült ki. Méltóztassanak megengedni, hogy én, aki nem tartozom a sötéten látók közé, de az optimizmusnak ezt a hangját még sem tudom megütni, kritikai szemmel nézzem e pillanatban gazdasági és pénzügyi helyzetünket és annak a súlyos gazdasági válságnak okait nézve, keressek egyszersmind a lehetőségek szerint egy-két megoldási módot. T. Ház! A teoretikus tudomány művelői, köztük elsősorban két olyan nagy pénzügyi teoretikus, mint Cassel és Keynes a mai súlyos gazdasági, de főkép pénzügyi válság alapokát az arany csökkenésében vélik megtalálni. KülönöiSi súllyal hangsúlyozzák, hogy míg az aranytermelés a világon 1930-ban 450 millió dollárra rúgott, addig ez előreláthatólag tíz év múlva már 310 millió dollárra fog leesni, aminek legfőbb oka különösen az lesz, hogy az egyik legfőbb aranytermelő ország, Dél-Afrika, 50%-kai kénytelen arany termelését csökkenteni. De nem csupán az aranytermelés csökkenésében keresik és vélik megtalálni a bajt, hanem egyik legfőbb okát ezenfelül az arany helytelen megoszlásában látják; hiszen a világ aranykészletének 90%-ka 15 állam kezében van és 1 milliárd dollár aranykészlet fekszik úgy, hogy a monetáris szükségletek kielégítésére egyáltalában nem használják fel. Ez a fekvő és fel nem használt arany az arany termelő erejének megbénítását, a cirkulációból való teljes kikapcsolását jelenti és ha látjuk, hogy az Eszakamerikai Egyesült Államokban és Franciaországban olyan óriási aranykészletek vannak felhalmozva, amelyek egyáltalában nem szükségesek a pénzkibocsátás fedezésére, akkor tényleg a mai gazdasági válságnak súlyos okául mondhatjuk azt, hogy az aranykészleteknek aránytalan megosztásával, a világpiacon való fel nem használásával nagyban hozzájárulnak a világ gazdasági politikájának intéző körei ahhoz, hogy ma ez a súlyos gazdasági válság beállott. T. Ház! Olyan egyoldalúnak azonban még sem szabad lennünk, mint Cassel és Keynes, akik csaknem kizárólag az aranykészletek helytelen megoszlásában keresik és találják meg a válság okát. Kétségtelen, hogy éppen olyan súlyosan esik a mérlegbe az a tény, hogy míg 1913-tól 1928-ig a világ népessége 10%-kai nőtt, addig a nyersanyag- és élelmiszertermelés 25%kal nőtt, az ipari termelés pedig 30%-nál többel, és ezzel szemben a lisztfogyasztási Magyarországon, Németországban és Angliában 10%kal, az Eszakamerikai Egyesült Államokban pedig 15%-kai csökkent. T. Ház ! A válság okainak ilyen három pontban való megjelölésével rá lehet térnem nálás megmagyarázására és orvosszereinek megjelölésére. Nem mondok újat, amikor hangsúlyozom, hogy a valódi szanálás csak belső erőink teljes felhasználásával érhető el. A külföldi kölcsönök is csak akkor helyesek, ha belső erőink kifejlesztésére fordíttatnak és az állam gazdasági életének olyan kivirágoztatására, az állam elrejtett gazdasági erőinek olyan kifejlesztésére, amelyek új tőkéket, új gazdasági egységeket tudnak produkálni. A tragikus dilemma a mi számunkra éppen abban rejlik, — nagyon sajnálom, hogy éppen ilyen kérdés fejtegetésénél nem üdvözölhetjük a t. pénzügyminiszter urat itt — hogy a belső erőket fokozó termelés csupán és kizárólag az adóalanyok megkímélése útján és a magángazdaság tőkegyűjtés! lehetőségének felfokozása útján érhető el; viszont ezt elérni azért nem tudjuk, mert abban a pillanatban, amikor a magángazdaságot levegőhöz akarjuk juttatni, abban a pillanatban, amikor az, egyes feleket abba a helyzetbe akarjuk hozni, hogy tőkegyűjtésre alkalmasak legyenek: már veszélyeztetjük az államháztartás egyensúlyát. A tőkegyarapodást csak a közterhek lecsökkentése útján vagyunk képesek elérni, márpedig a magángazdaság talpraállítása az egyes termelőerőknek erőhöz juttatása, az igen t. pénzügyminiszter úr által a következő évben tervbe vett restrinkciók útján, sajnos, nem érhető el, mert a forgalmi adó bevételének 10%-kai való csökkentése, — amit kilátásba helyez a pénzügyminiszter úr — a fogyasztási adóknak 13%-kai való csökkentése, a dohányjövedék csökkentése, a vámoknak 20%-kai való csökkentése csak az elerőtlenedés jele és nein a kímélet nyomán várható erőgyarapodásé, így tehát sajnálattal kell megállapítanom

% hogy akkor, amikor a t. pénzügyminiszter f úr itt bizonyos restrinkciókat ^helyez kilátásba, ezek a restrinkciók a magángazdaság szervezetének új erőre jutásához semmüép sem fognak hozzájárulni. Ilyen körülmények között mind erősebben domborodik ki az a kérdés, hogy a külföldi kölcsönök felvétele és a külföldi kölcsönöknek sürgetése mennyiben válnék ennek az elerőtlenedett magyar gazdasági életnek a javára. Sokan az egyedüli orvosságot abban vélik megtalálni, — és igazuk van bizonyos tekintetben — hogy tőke nélkül nincs termelés és nincs gyarapodás, de a külföldi kölcsön felvételének sürgetésénél mindig csak arra az ezer és ezer csatornára gondolnak, amelyen keresztül ezt a külföldi tőkét a gazdasági életbe remélik bevezethetni és nem gondolnak azokra az óriási terhekre, amelyek reánk ezeknek a kölcsönöknek kamatszolgáltatása és törlesztése útján hárulnak. Sokkal kevésbbé propagálnák a külföldi kölcsön felvételének szükségességét akkor, ha gondolkoznának azon, hogy ma is már 200 millió pengőre rúg kamat és törlesztés fejében évi tartozásunk, ami fejenként 24*5 pengő megterhelésnek felel meg csak ezen a téren. Kétségtelen, hogy külföldi kölcsönökre feltétlenül szükségünk van akkor,^ amikor azok produktív tőkeszükségletet kívánnak kielégíteni, ami alatt értem, hogy amikor azok új termelési erőket jelentenek és új termelési forrásokat nyitnak meg. Abban a pillanatban, amikor a külföldi kölcsön útján való beruhá zás új értékeket is termel és nem csupán kamatát hozza meg, hanem az ország jövedelmét is fokozza, abban a pillanatban az ilyen külföldi kölcsön útján való beruházás lehetséges. Sajnos azonban, nálunk erről — legalább a közelmúltban — nem mindig beszélhetünk. En a magasabb kultúrcélok szolgálatába állított mindennemű beruházást Őszinte szívből és rajongással támogatom, de azt tartom és azt hiszem, hogy kötelességünk nyíltan megmondani az ország színe előtt súlyos gazdasági helyzetünkben, hogy akkor, amikor az ország ilyen nehéz viszonyok között van, ezeket a kultúrcélokat ideig-óráig háttérbe kell szorítani, márpedig — sajnos — a közelmúltban is nem mindig a legsürgősebb és legfontosabb ilyen kul-