Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-508

Az országgyűlés képviselőházának 5Ö8. kor a célszerűségi és takarékossági szempontok nem érvényesülnének. A 7. § a törvény életbeléptetésére és végrehajtására vonatkozik. Ez, azt hiszem, bővebb magyarázatot nem igényel. A kormány ezúttal is egy kimutatást csatolt a felhatalmazási törvényjavaslat indokolásához, -amelyben részletezi az előző felhatalmazási törvény életbeléptetésétől mostanáig megtörtént állami elidegenítéseket. Ez a képviselőháznak egy 1880. évben hozott határozata alapján történik és ez tulajdonképpen visszatérést jelent a békebeli állaootra, amennyiben békeidőben is az ingatlanelidegenítéseket a „kormány a Képviselőháznak minden esztendőben bejelentette, mégpedig a földmívelésügyi tárca költségvetési előirányzatának keretében. Mivel azonban ezek az ingatlanelidegenítések nemcsak a földmívelésügyi tárca keretében, hanem egyéb tárcáknál is előfordultak, ennélfogva sokkal praktikusabbnak látszik, ha ennek bejelentése az appropriációs törvényjavaslatban történik. Ez a bejelentés részletesen felsorolja az elidegenített ingatlanokat és így ebből a részletezésből mindenkinek bőséges alkalma nyílik ezen elidegenítések jogosságának elbírálására. Az előadottakból megállapítható, hogy az 1931—32. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat csupán csak azokat a törvényes rendelkezéseket foglalja magában, amelyek a költségvetés végrehajtásáról szólanak, ennek következtében tisztelettel kérem, méltóztassék ezt a törvényjavaslatot úgy általánosságban, _ mint részleteiben elfogadni. (Helyeslés és éljenzés jobbfelől.) Elnök: Szólásra kövekezik? Urbanics Kálmán jegyző: Propper Sándor! Propper Sándor: T. Képviselőház! Az előadó úr meglehetősen rövid és nem nagyon sokatmondó beszédéből két mondat ragadta meg figyelmemet. Az egyik az, hogy az előadó úr nézete szerint most már a krízis tetőpontján állunk, a másik pedig az, hogy ezután valószínűen javulás következik. (Temesváry Imre előadó: Ügy van!) Nem megyek bele annak vitatásába, hogy ez a jóslat mennyiben fog bevallani, csak azt szeretném tudni, hogy ez a kijelentés, hogy krízis van és a krízis tetőfokán vagyunk, mennyiben ^egyeztethető össze azzal az optimista, rózsaszínű felhőtömeggel, amelyet részben a pénzügyminiszter úr, részben az előadó úr költségvetési előadmányában és most is az ország színe elé bocsátott. A költségvetés megszavazása előtt optimista hangulat, a költségvetés megszavazása után egy kis realitás, a krízis elismerése (Temesváry Imre előadó: Mindenkor elismertük!) és valami kis reménység arra, hogy valószínűen javulás következik be. Ha e mögött volna valami kis realitás, ha ez nem volna puszta ígéret és jóslás, ha valóban lehetne reményünk arra, hogy ez alatt a kormányrendszer alatt következik be a javulás, akkor talán nem is panaszkodnánk. Sajnos azonban, keserű tapasztalataink vannak a tekintetben, hogy a tíz esztendő óta olyan sokszor visszatérő^ ígéretek mögött soiha nem rejlett semmi érték, semmi realitás. Ez az, ami bennünket szólásra késztet, ezért igyekszünk kihasználni minden alkalmat és minden lehetőséget, hogy az ország bajait az ország színe elé hozzuk. A költségvetési vita folyamán isi újból megkíséreltük az égetően aktuális problémák felvetését, már természetesen annyira, amenynyire ezt a speciális elnöklés drótakadályai számunkra lehetővé tették. Célunk a bírálatülése 1931 május 21-én, csütörtökön. 381 tal és a problémák felvetésével az volt, amit eddig is céloztunk: becsületes jószándékkal, őszinte ügyszeretettel rámutatni a bajokra, megkísérelni a bajok orvoslását, segíteni a bajokon. Ezt a munkát ezekről a padokról kilencedik éve végezzük. Ebben a munkánkban sokszor találkoztunk a polgári ellenzék támogatásával, sokszor magunkra voltunk hagyatva de — meg kell állapítanunk — mindig a kormányzat és a túlsó oldal megértése nélkül kellett ezt a munkánkat végeznünk. Sokszor találkoztunk azzal a szemrehányással, hogy a munkásosztály érdekeit képviseljük — azt mondták — egyoldalúan. Nem tagadjuk, hogy mi a dolgozó osztályok érdekeit képviseljük a parlamentben, de a dolgozó osztályok érdekeinek [ ezt a képviseletét országos . közérdeknek tartjuk, mert az a nézetünk, hogy csak a produktív osztályok megsegítésével lehet magán az országon is segíteni. Sokszor tapasztaltuk keserűen és fájdalmasan, hogy minden jószándékunk és minden erőfeszítésünk hiábavaló, megkeltett állapítanunk sokszor, hogy a reakció zászlóvivőit nem lehet meggyőzni, az érvek hiábavalók. Mi mégis kötelességünkhöz képest robotoltunk tovább itt a Képviselőházban, folytattuk azt a robotmunkát, amelyre kötelezettséget éreztünk, amelyre választóinktól — kizárólag a^ titkosan választó kerületekben — megbízatást kaptunk. Végeztük ezt a robotmunkát, mert éreztük a felelősség súlyát. Láttuk a bajok forrásának roppant termékenységét és láttuk azt a hányaveti könnyelműséget — ezt ki kell mondanom — amellyel az ország ügyeit tíz esztendő óta intézik. (Jánossy Gábor: Semmi hányavetiség, semmi könnyelműség! — Malasits Géza: De igen! Ne akarjon alibit bizonyítani, B-listás úr — Jánossy Gábor: Nincs szükségem alibire! — Malasits Géza: B-listára van helyezve! — Jánossy Gábor: Az nem a képviselő úrtól függ.) Amidőn most újból — talán utoljára — állunk fel szólásra ebben az osztályparlamentben, ugyanazzá cél vezet bennünket, amely vezetett . korábbi cselekvéseinkben, korábbi felszólalásainkban is. Látjuk az ország súlyos bajait. Mi reálisan látunk: reálisan, tehát sötéten kell látnunk a helyzetet. Látjuk azt a szerencsétlen állapotot, hogy amikor árvizi hajósokra volna szükség, akkor ezeknek helyén vészhajósok ülnek a kormányoknál. Vészhajósok, akik vészes vizeken veszedelmek felé viszik az országot. Látjuk, hogy beteg az ország, mint az egykori Róma, amidőn kiélte magát, amit Tacitus így állapított meg: Róma beteg és nem bírja sem a betegséget, sem az orvosságot. T. Képviselőház! Magyarország beteg és nem bírja sokáig ezt a betegséget, de nem bírja el azt az orvosságot, azokat a gyógyítási módszereket sem, amellyekkel ez a kormányrendszer meg akarja gyógyítani. Nem bírja az ellenforradalmi reakció gyógymódját és gyógyszereit s ha erre bizonyíték kell, nem kell semmi más, mint a kormány tízéves munkálkodásának megvizsgálása, a tízéves kormányzás eredményének összefoglalása. Gazdasági téren talán így lehetne röviden egy mondatba összefoglalni: néhány ezer nagybirtokoson, nagyiparoson és a nagybankok részvényesein kívül mindenki idegölő gyötrelmes harcot folytat a mindennapi falat kenyér megszerzéséért. Minden elsorvad ebben az országban, de hízik és nagyranő a korrupció, csak azok a tenyészetek boldogulnak, amelyek a 52»