Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-506

350 Az országgyűlés képviselőházának 506. ülése 1931 május 19-én, kedden. egyensúlynak fenntartásához nagy nemzeti érdekeink fűződnek. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Elsősorban fenn kell tartanunk úgy, hogy mindent elkövetünk, hogy kiemeljük a költségvetésből az olyan kiadásokat, amelyek nem okvetlenül szükségesek és másodsorban, ha. kell, úgy is, hogy máshonnan is elő kell teremtenünk a megfelelő fedezetet Mindenesetre biztosítanunk kell azt, hogy rendes kiadásainkat rendes bevételeinkkel fedezzük. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) De ne kívánja tőlem senki, hogy a rendkívüli kiadásokat is a rendes bevételekkel fedezzem, mert az átmeneti idők összes terhét nem tudom a jelenlegi generációra hárítani, (Helyeslés jobbfelől.) hanem igenis, továbbra is az kell, hogy tengelye legyen a mi pénzügyi politikánknak, hogy egyrészt a legmesszebbmenő^ takarékossággal igyekezzünk az állami kiadásokat csökkenteni a racionális határig, másrészt pedig rendkívüli pénzösszeget szerezzünk kölcsön útján és ezzel fedezzük az állam rendkívüli kiadásait. (Helyeslés.) A takarékosságnak azonban nemcsak azért kell helyet foglalni a programmunkban, mert ma az egész világon és nálunk is kedvezőtlenül alakulnak az állami bevételek, hanem azért is, mert államháztartásunknak a megcsonkított ország szerényebb viszonyaihoz kell méretezve lennie (Jánossy Gábor: Nagyon helyes!) és ezeket a szerény méreteket meg kell tartani akkor is, ha javulni fognak a viszonyok, mert a viszonyok javulása esetén a polgárok terheit kell csökkenteni (Helyeslés.) és bevételeink többletét leghelyesebb állami adósságainknak rendezésére fordítani. (Helyeslés.) Ezért arra kérem az igen t- Házat, hogy ezt a takarékossági politikát méltóztassék helyeselni, és méltóztassék kint az országban is képviselni. Ez az a politika, amelyet az ország érdeke előír. Tudom, hogy nagyon nehéz ilyen takarékossági politikát képviselni, némely törlése fájdalmas sebet üt. Ne méltóztassanak tőlem kívánni, hogy a különböző kéréseket ebben a momentumban, ebben a költségvetésben kielégítsem, mert csak azt tehetem, hogy azokat a szép és jó ideákat, amelyeket itt különböző oldalról felvetettek, magamba szívjam, megfontoljam, hogy adandó alkalommal, ha erre meglesz a fedezet, meg is valósítsam. Kérem költségvetésem elfogadását. (Elénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásjoga többé senkinek nincs, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a pénzügyi tárca^ költségvetését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni? (Igen! Nem!) Akik elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház a pénzügyminisztérium költségvetését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az első címet felolvasni. Perlaky György jegyző (olvassa az 1. címet): Kéthly Anna! Kéthly Anna: Kérem a t. Házat, méltóztassanak hozzájárulni, hogy beszédemet a holnapi ülésen mondhassam el. (Temple Rezső: Nem lehet! — Eri Márton: Van még idő! Van még egy negyedóra! — Reisinger Ferenc: Megadjuk! — Neubauer Ferenc: Joga van a 15 percet kibeszélni!) Elnök: Kérem azokat, akik a kérelmet pártolják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik. — Propper Sándor: Házszabályellenes!) Kisebbség. Méltóztassék beszédét elkezdeni. (Csik József: Mindenkinek megadjuk! Miért ne?) Csendet kérek képviselő urak. Méltóztassék beszédét elkezdeni. Kéthly Anna: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! — Propper Sándor: Magyar lovagiasság! Szegyeijék magukat! Lojalitás! — Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Propper Sándor: Gyönyörű lojalitás!) Kéthly Anna: T. Képviselőház! Engedje meg nekem a Ház, hogy a pénzügyi tárca tárgyalásánál a pénzügyminiszter urat a tárcának egy régi adósságára figyelmeztessem és ez: az állami dohánygyárak elbocsátott munkásnőinek az ügye. Abban az időben, amikor az ellenforradalom itt elevenek és holtak felett ítélkezett, megalakultak az állami dohánygyárakban is az ítélkező bizottságok; (Propper Sándor: Vészbizottságok!) Ezek a bizottságok mindenütt, az állami dohánygyárakban is az érdekeltekből alakultak: azokból az érdekeltekből, akik szükségesnek látták vádlottból hamarosan bíróvá átalakulni, nehogy az íítélkezés őfelettük történjék meg. Ezt nemcsak nekem kell itt konstatálnom, konstatálták előttem már egyes miniszterek is, többek között boldogult Vass József miniszter úr is, aki éppen ennek okából ígérte meg a saját tárcájához tartozó kérdésekben, hogy azokat az igazoltatásokat —• mint mondotta — egy nyugodtabb atmoszférában revízió alá fogja venni. Ezek az igazoltató bizottságok a dohánygyárakban is megalakultak. Tagjaik voltak azok az igazgatók és tisztviselők, akik a maguk cselekedeteikre akartak fátyolt borítani, ezeknek a szerencsétlen munkásnőknek tönkretett életéből. Tagjaik voltak azok a bizalminők, akik a bolsevizmus alatt a leghangosabbak voltak és akik ugyanazzal a kecses piruettel táncoltak át az ellenforradalomhoz, mint amelylyel annakidején áttáncoltak a szociáldemokráciához, majd néhány hónappal később a bolsevizmushoz. Ezek azután a többiek felett, akiknek számára a bizottságba való bejutás lehetősége nem állt fenn, igen gyorsan ítélkeztek és ahogy a tárcának adatai mutatják, és a tárcával kapcsolatban elhangzott kijelentések igazolni akarják, jóvátehetetlenül ítélkeztek. Márpedig ezek az ítéletek, amelyek az állami dohánygyárak igazoltató bizottságaiban elhangzottak, két okból is sokkal súlyosabb beszámítás alá esnek, mint általában a többi tárcánál és a többi üzemnél hozott ítéletek. Az egyik súlyosbító ok az, hogy itt majdnem kizárólag, százával 20—25—30—35 esztendős szolgálattal bíró egyszerű, szegény asszonyokról volt szó, akik évtizedek óta állottak az állam robotjában. Ez idő alatt természetesen annyira kiszedték belőlük a munkában az életerőt, hogy az igazoltatás után az utcára kerülve, őket semmiféle magánvállalkozás többet használni és a maga szolgálatába állítani nem tudta. Képzelje el a Képviselőház azt, hogy ha egy munkásnő, aki húszesztendős korában bekerült annakidején a dohánygyárba, 35 éves szolgálat után, tehát 55 éves korában az utcára kerül, vájjon van-e annak lehetősége, hogy mégegyszer elhelyezkedjék kenyérkereső munkában, főleg akkor, amikor ez idő alatt tőle a nyugdíjjárulékot levonták, de ennek elismerése nélkül, ennek a szolgálati időnek bármiképpen való honorálása nélkül került ki a kenyértelenségbe. Ez az egyik ok. A másik ok, amelyért ezek az ítélkezések súlyosabb beszámítás alá esnek, az, hogy ezek-