Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-505

294 Az országgyűlés képviselőházának resztül egészség árad mindenfelé és az iskola éppen az egészségügynek tesz legtöbb szolgálatot. Arna méltóztatott hivatkozni, hogy milyen furcsa, amikor a* faluban fényes iskolákat építettünk, nem messze tőlük pedig ilyen odvas egészségtelen zugok és kunyhók vannak. Másrészt a gazdasági élet nevében méltóztatott ezt a disztinkciót megtenni a kultúrpolitika és a tanügyi politika között, hogy a kultúrpolitikának a gazdasági életet is figyelembe kell venni, és arr,a méltóztatott hivatkozni, hogy ilyen nagy nyomorúság közepette furcsa dolog ' az, hogy ^itt van egy új iskola, nem messze néhány lépésre tőle- pedig a nyomor tombol. Amint azonban Gaal Gaston igen t. képviselőtársam oly bölcsen kifejtette, a népiskola ügyének éppen az az egyik legfőbb előnye, hogy a műveltebb nép jobban tud gazdálkodni, s versenyképesebb s jómódubb lesz a többi népekkel szemben, ha nemcsak azt a szakműveltséget tanulja meg, amely az ő gazdálkodásához szükséges, hanem ha csiszoltabb az esze, hajlékonyabb és alkalmazkodóbb az új gazdasági felvételekhez. Tehát éppen a gazdasági élet követel meg minél több iskolát, minél több műveltséget, tömegkultúrát. E teikntetben bátor vagyok utalni a Dunántúlon és a Tiszántúlon fennálló különbségekre. A Tiszántúlt a török annyi ideig pusztította, ott az óriási tanyák mind műveletlenek maradtak. Ellenben menynyivel jobban tud gazdálkodni a Dunántúl; itt különösen a Balaton feletti részre gondolok, mert ezt kevésbbé hódította .meg a török, ez kevesebbet szenvedett. Ott a régi kultúra, a magasabb tömegműveltség lehetővé teszi azt, hogyha észreveszi az a gazda, hogy ma már nem lehet valamit termelni, mert nincs piaca, akkor egykettőre áttér más valamire. így például állattenyésztésre és éppen sokorópátkai Szabó István t. képviselőtársamtól hallottam többször, hogy ő hogyan forgatta át, hogyan transzformálta a gazdálkodást. Ez a dunántúli magyarnak a kultúrája, de egyszersmind ebből folyó intenzívebb gazdasági élete is. Mi ezt akarjuk elérni és a miniszter úr éppen azért iparkodott az Alföldön, Szabolcsban stb. annyi népiskolát felállítani, hogy elérhessük ezt a dunántúli kultúrát. (Helyeslés.) Hipokrízisről is vádolt a t. képviselő úr, de nem tudtam kivenni, vájjon engem vádolt-e ezzel, vagy pedig az előadó urat. Tudniillik azt méltóztatott mondani, hogy bizonyos politikai hipokrízis rejlett abban, amikor én a román főiskolai hallgatók számát huszonnyolcezerben állapítottam meg, ahogy a statisztikából felolvastam, és akkor Ostor t. előadó ùï azt mondotta, hogy nálunk ennek csak a fele van. így van a Naplóban. (Rassay Károly: így van, szórói-szóra!) Ez csak bizonyára enyhítő körülményül volt felemlítve arra a vádra, hogy Magyarországon olyan szellemi proletariátus van, mint sehol a világon. Ez enyhítő megjegyzés volt, hogy nálunk csak a fele van, ott meg duplája, bár igaz, dupla lakosságú államról van szó, itt nyolcmillió, ott tizennyolcmillió a lakosság száma. Ne méltóztassék azonban ilyen erős kifejezéssel élni, hogy hipokriták vagyunk, hogy képmutatóskodunk a kultúrpolitikában. Méltóztassék elhinni, hogy tiszta szívvel jön ide az ember és iparkodik a nemzeti kultúrának épületét felemelni. A t. képviselő úr^ polinéziai műszót hozott a mi politikai műszótárunkba, amikor azt mon5. ülése 1931 május 18-án, hétfőn. dotta, hogy tabunak kell tekinteni a magyar politikai életben a kultúrpolitikát, hogy azt nem szabad érinteni, mert szent és az, aki érinti, az ellentáborból, azaz mitőlünk rögtön bizonyos invektíváknak van kitéve. En. azt gondolom, hogy nem a mi kultúrpolitikánk, hanem igenis a magyar nemzeti kultúra valóban tabu mindegyikünk számára, mert szent és sérthetetlen és ebben a t. képviselő úr is, tudom, velem teljesen megegyezik. Nem egyezik meg azonban ezen tabu tiszteletének módjában, — hogy így fejezzem ki magamat — liturgiájában, (Rassay Károly: Nagyon helyes!) meri más módszerekkel akar élni a kultúrpolitika terén. De méltóztassék elhinni, hogy előttünk, bár különbözők az eszközök, ennek a nemzeti kultúrának tabuja áll politikamentesen. (Ügy van! Ügy fúan! jobb felől) Mert ha van tárca, amelynek politikamentesnek kell lennie, az a kultusztárca. Mi azért akarjuk ezt a nemzeti kultúrát minél jobban fejleszteni és magasra emelni és vigyázunk arra, — nem vészharangot kongatva, mint méltóztatott mondani — hogy a mi szomszédaink nagyon hirtelen ne érhessenek bennünket utói, mert az, ami a nemzetet nemzetté avatja, elsősorban a kultúrája. A címet elfogadom. (Elénk, éljenzés és tups jobbfelől és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Hegymegi Kiss Pál! Elnök: A képviselő úr nincs itt. Feliratkozása töröltetik. Ki a következő szónok? Héjj Imre jegyző: Lázár Miklós! Elnök: A képviselő úr nincs itt. Feliratkozása töröltetik. Ki a következő szónok? Héjj Imre jegyző: Rassay Károly! Rassay Károly: T. Képviselőház! Kornis t. képviselőtársam szíves volt délelőtti felszólalásommal igen bőven, megtisztelő módon foglalkozni. Engedje meg, hogy legutolsó megjegyzésébe kapcsolódjam bele. T. képviselőtársam rossz néven vette, hogy én hipokrízisnek neveztem azt a tényt, hogy egyfelől panaszkodunk, hogy kevés az egyetemi hallgató, másfelől pedig politikai intézményeikkel az egyetemi beiratkozásokat széles rétegekre lehetettenné tettük. Teljes készséggel tudomásul veszem, hogy úgy igen t. képviselőtársaim, mint az előadó úr nem ilyen értelemben mondották el azt, amit mondottak. Ök nem kévéseitek az egyetemi hallgatók számát, hanem a szellemi proletariátusnak kisebb száma felett mintegy elismerésüket akarták kifejezni. Helyesen értelmeztem most már a közbeszólást? (Kornis Gyula: Igen!) Bocsánatot kérek azonban, nem sértő éllel és nem t. képviselőtársam személyére, hanem a mi közállapotainkra vonatkozólag mégsem tudom a hipokrizis szót ilyen értelmezés mellett sem visszavonni; mert ha mi egyrészt óriási és vita thatólag helyes arányokban fejlesztett felsőoktatási politikát csinálunk, egyfelől odaviszsziik az egyetemeket az emberek háza küszöbéhez és lehetővé tesszük, hogy a gyengébb kvalitású egyének is látogathassák az egyetemeket, ugyanakkor pedig mintegy megelégedéssel konstatáljuk, hogy a szellemi oroletariátus még nem érte el nálunk azt a fokot... (Östör József előadó felé): Ezt méltóztatott mondani? (östör József előadó: Ezt nem mondtam!) Kérem, én csak a kimondott szavakat s csak a kimondott éretelenib'en tudom értelmezni... és a szellemi proletariátusnak mintegy teljes ki nem fejlése feletti örömünket fejezzük ki, akkor én ebben á