Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-505

282 Az országgyűlés képviselőházának 505. ülése 1931 május 18-án, hétfőn. Nem akarok élesebben beszélni, mert igen nagy bennem a felelősségérzet, nem akarok éle­sebb megkülönböztetést tenni, csak annyit mon­dok, hogy az állások betöltésében, a gazdasági érvényesüléseknél látok bizonyos megkülönböz­tetést. Legyen szabad azt mondanom, hogy a mélyen t. miniszter úr figyelmét aligha kerül­hette el, hogy például a tanév elején micsoda lerohanás van itt a beiratkozások körül és a ki­válogatás teoretikus keresztülvitelénél, amikor klasszifikálnak, mennyi bajjal kell megküzdeni magának a mélyen t. kormánynak is. Mindnyá­jan ostromoljuk, — a szülők minket, mi pedig- a kormányt és az iskolákat — hogy lehetőleg igazságosan és igazságtevőén történjenek ezek a beiratások. Vannak szempontok, mélyen t. miniszter úr, amelyek — elismerem — nagy nehézségeket okoznak guvernementális szempontból, de az a nagy szempont, a jövendő generáció egymáshoz való símulásának és egymást megértő képessé­gei kifejlesztésének a szempontja mégis csak arra utal, hogy lehetőleg mindenki tanulhasson, aki tanulni vágyódik ebben az országban. Soha­sem lesz sok abból az exportfeleslegből, amelyet a kulturális termelés ad az országnak; sohasem áll az, hogy itt nem tudjuk eltartani a tehetsé­get. Higyje el a mélyen t. miniszter úr, hogy az igazi tehetség mindig utat tör magának és aki diplomához jut, ha itt nem tud elhelyezkedni, el tud helyezkedni kint a külföldön. Hiszen itt van a miniszter úr beszéde, amelyet a Magyar Gyűjtemény Egyetem tanácsának cikluszáró ülésén tartott. Az ember lelke valósággal fel­üdül, amikor felsorolja, hogy kik azok, akik a külföldön szerezték nagyszerű tudományos ki­képzésüket és képesítéseiket és akik külföldön : is el tudnak helyezkedni, idehaza is. Az ember lelke valósággal repes, hogy ennyi kulturális! erő lakik ebben az országban. Ezért nem lehet és nem szabad félnünk a jövendőtől, ezért kell hinnünk, — nem abban, hogy milyen szövetsé­geket kötünk és nem abban, hogy az erővi­szonylatok tekintetében kik állanak majd hoz­zánk közel: abban kell bíznunk, hogy ezt az ősi nagy energiát, tehetséget és képességet, amely él a nemzetben, kiirtani nem lehet és ezért elkö­vetkezik az az idő, — mint Petőfi halhatatlan írása mondotta — hogy ennek az országnak nagy ősi tehetségei ott fognak tombolni a tudo­mány és a művészet jegyében Európa hom­lokán. Ha ezt látja az ember, akkor feleslegesek itt olyan intézkedések, amelyek bizonyos meg­osztottságokat hoznak a tanulási lehetőségek tekintetében. Feleslegesek, mert hiszen, ha van olyan, aki jó egyetemi tanárnak Baselben, aki jó egyetemi adjunktusnak Párizsban, aki — ma­gyar fiú — jó arra, hogy Berlinben professzori székben üljön az orvostudományi karon, aki jó arra, — amint olvasom — hogy járásbírósági díjnokból lektor legyen egy külföldi egyetemen, engedelmet kérek, akkor nem kell itt félni sem­miféle olyan szemponttól, amelyet a múltban a politika ösvényeinek hínárja okozhatott, amely ideig-óráig úrrá lehetett itt a politikai terüle­teken; történelmi távlatban ennek el kell tűn­nie és hozzá kell fogni ahhoz a munkához, ami­kor itt mindenki tevékenyen munkálkodik azon, hogy mennél nagyobb értelmi képességgel és mennél több akarással egyek legyünk a tu­domány fejlesztéséhen. T. Ház Ezzel kapcsolatban legyen szabad megemlítenem, hogy igen nagy balfelfogásnak tartom azt az akadékoskodást, ahogyan itt a külföldön szerzett diplomákat nosztrifikálják. Azt gondolom, hogy aki Londonban vagy Oxfordban oklevelet szerzett és hazajön, annak ne legyen szüksége tudományos fokának kü­lön igazolására; ez kissé visszatetsző lehet a tudomány centrumaiban. Azt gondolom, hogy, ha valaki elvégzi a tudományos kiképzésnek azokat a szigorú útjait, amelyeket ezek a nagy egyetemek előírnak, akkor előtte meg kellene nyitni a megélhetési lehetőség forrásait. Na­gyon helytelen az, hogy olyan orvosok, akik nagy nehézséggel, nélkülözéssel érték el a ma­guk nagy diplomás rendfokozatukat, ha haza­jönnek, szembetalálják magukat a régi menta­litással, amely azt mondja, hogy vigyáznunk kell arra, hogy itt Magyarországon ne kelet­kezhessek szellemi proletariátus. Igaz, erre vigyáznunk kell, de nem a tehetségesekkel, hanem a tehetségtelenekkel szemben. Aki tehet­ségtelenül bejut a főiskolába, az ne juthasson vizsgához, képesítéshez, akkor majd elmegy más pályára, de aki tehetségével hozájutott ahhoz, hogy diplomáját megszerezte és akinek egyéb képessége is mutatják, hogy érdemes arra, hogy a magyar nemzetnek egyik kultúr­tényezője legyen, ezzel szemben nem volna igazságos, ha a kiutasítás vagy a kikényszerí­tés fegyveréhez nyúlnának. T. Ház! Egy témát legyen szabad még; megütnöm az általános vita keretében, amelyet ugyancsak a miniszter úr koncepciójában fe­deztem fel. Itt szó van arról, hogy az állam­tudományi tanulmányok ápolása tekintetében a mélyen t. miniszter úr foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a törvényalkotásoknak igazi szellemét, igazi mértékét tudományos analízis­sel állapíttassa meg. Erről nem igen beszélnek, ez a tétel úgy meghúzódik a miniszter úr érté­kes megállapításai között. En felismertem és azt mondom: nem vár nagyobb hivatás Ma­gyarország állami létének megalapozása és állami jövőjének legiszlatíy kiépítése körül semmire, mint ennek a kérdésnek alapos ki­dolgozására. Az 1920: 1. to.-ből kiindulva, amelyet az első nemzetgyűlés nem annyira tudományos megértéssel, mint nagyszerű nemzeti megérzés­sel épített ki, amelyben a magyar állam szu­verenitásának alapjait, az új magyar nem­zeti állam alapját úgy rakta le, hogy az a késő századokra világító erőt mutat, az a nagy ál­dozat, amelyet fizettünk a nemzeti független­ségért, ebben a törvénycikkben gazdagon van megjutalmazva. Ez a törvénycikk, amely egy­szerre megoldotta a főhatalomnak, a nemzet­nek és államfőnek harmonikus együttműkö­dési lehetőségét, jogforrásul szolgál arra, ho­gyan kell kiépíteni azt a tant, amely kapcso­lódik a szent korona évezredes hagyományához, egyrészt a legendához, másrészt a tradícióhoz, harmadrészt azokhoz a tudományos megérzések­hez, amelyeket a deákferenci gondolatok ad­tak a nemzetnek ebben az irányban. Ha a mélyen t. miniszter úr erre áldoz akár­mit és megkeresi' és kijelöli azokat, akik tudo­mányos megalapozottsággal építsék ki azt, amire majd a politikai épületet emelnünk kell, amikor majd egy végleges államforma, egy végleges államrendszer szempontjából egy füg­getlen államnak minden konstruktív képessége egyszerre meg fogjja ülni a lelkeket, a nemzet nagy tanácsában, a törvényhozás mindkét há­zában, hogy megtaláljuk a garanciális erőt: ezt helyeseljük, mert akkor kell a tudományos fel­vértezettség, akkor kell az az államtudományi erő, amelyet a mindennél nagyobb hatalom, a tudomány hatalma állít fel a nemzetek szá-

Next

/
Thumbnails
Contents