Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-505

Az országgyűlés képviselőházának 505, ülése 1931 május 18-án, hétfőn. 281 ció, amely a számok tmíögiil kiviláglik, födi-e az eljövendő korszaknak azokat a garanciális elemeit, amelyeket «kultúrfölény» gyűjtőnévvel jelölhetünk meg és amely Európában és az egész világ előtt egyik igazoló pillérét adja annak, ihogy a nagy igazságtalansággal szemben az egész világ: számára a jóvátétel kötelező, mert ha azoin a színpadon, ahol játszák azt a nagy koncertet, amelyben disszonáns hangok a népek jólétét és jövendő virágzását zavarják meg, Magyarország jelentékeny tényezővé emelkedik és az asszonáns hang megteremtésével szerephez jut, akkor előáll a kötelezettség;: helyre kell hozni mindazt a békességes kultúra jegyében és erejével, amit a fegyverekkel és az erőszakos békével megrontottak Magyarországom En azt látom, hogy a mélyen t. kultuszminiszter úr egy város keretében .mintegy példáját akarta adni annak, hogy mi az ő elgondolása a kultúrfölény tekintetében, de engedje meg, hogy itt mindjárt közbevessem a magam szerény gondolatát: nem céltévesztő-e az, ha egy város területén koncentrálódnak azok az intézmények és nagyszerű elgondolások és ezekkel szemben Magyarország többi városai, amelyek centrális fekvésűek — a határmenti várossal szemben — és itt állanak és sóvárogva vágyakoznak ugyanolyan intézmények után, hiába, nem tudják ezeket elérni?

f Nem kell-e észrevenni azt, hogy amint ma délelőtt Rassay igen t. képviselőtársunk oly figyelemreméltóan igazolta, a kultúrfölény és a kultúra szolgálata nem mellőzhető el egy igazi gazdasági koncepció felépítése nélkül. Ha azt látja a miniszter úr, hogy vannak nagyszerű városok ebben az országban, itt vannak Dunántúl városai: Székesfehérvár, Veszprém, Győr, Szombathely, itt vannak a többi alföldi nagy városok: Kecskemét és a többiek, amelyek nélkülözik a lehetőségeket, nem játszik-e bele mindjárt a számok kérlelhetetlen erejével, hogy mindent oda is legalább el kell osztani arányosan és a kulturális fellendítésen a gazdasági fellendítés párhuzamos megvalósításával kellene dolgozni. Ezt én abban a megértő értelemben akarom kiemelni, hogy itt vannak előttem Németország példái. Németországban arra törekszenek, hogy gazdasági és kulturális tekintetben a birodalom területén különböző centrumokat emeljenek, amelyek nem konkurrálnak egymással. Méltóztassanak csak megfigyelni, Lipcsének nagyszerű emelkedettsége világhíres vásáraiban mutatkozik meg az egyik oldalon, ugyanakkor párhuzamosan ott van a lipcsei nagy művészi erősség, nagy r művészi centrum, azután ott van a főtörvényszék odatelepítésével egy nagyszerű igazságügyi centrum; ott tehát kialakult és kiépült egy gazdasági és kulturális egység, amelynek segítségével a fellendülésnek hallatlan méretei mutatkoznak. Higyje el a mélyen t. kultuszminiszter úr, hogy amikor azt a külföldi példát felhozom, nagy fájdalom van a lelkemben azért, hogy ott ugyancsak erőszakolt békében egy letiport nemzet a maga ősi erejével képes volt olyan hamar a maga művészi és gazdasági erejét lendületbe hozni, — pedig ott egy megszállás, szörnyűséges debacle erejű ; tényezők voltak azok, amelyek ezt a népet lesújtották — s a magyar nemzetnek ebben a letiport s ágában gazdasági erejének ebben a vérveszteségében mégis csak jobb volna elosztani a lehetőségeket. Mert az a koncepció, amelyet a mélyen t. miniszter úr felállított, hogy: Magyarország jövendője városainak fellendülésétől függ, ez nagyratörő és kétségkívül elismerést érdemlő koncepció, ez nagy igazság. Magyarországon, ha mondera városokat emelünk, akkor azok a maguk öncélúságában azzal a kultúrával, amely körülöttük a természettől megvan s amelyet ápolni tudnak és ama t őserejű nagy individuális képességek folytán, amelyek a magyar nép lelkében megmutatkoznak, valóban magukban rejtik azt a koncepciót, amely egy szebb jövendőnek záloga. Elhagyva ezt a kérdést, legyen szabad egy másik területre áttérnem, amelyen ugyancsak jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztérium necsak a közoktatás területén, hanem a vallási területen is valamelyes intézményes módon fejlődésre képes koncepciót adjon. Nem habozom kijelenteni, hogy társadalmi tekintetben elégedetlen vagyok azokkal a törekvésekkel, amelyek néhol talán tudatalatti megmozdulásokban úgy mutatkoznak, hogy nem szerencsések és nem ápolják a felekezeti békének áldásos voltát. Figyelje meg a kultuszminiszter úr, akit a tudomány ápolása és a tudományos képzés ápolása annyira lefoglal, hogy nem ártana erős kézzel és történelmi érzékkel belenyúlni abba, hogy a felekeztek közötti békességmegértés társadalmilag is erősebb lendületet vegyen Magyarországon. Engedje meg, hogy történelmi tanulságra hívjam fel nagybecsű figyelmét. A vallásháborúk után, amelyek dúltak Magyarországon, amikor érvényesült a reformációnak^ az a termelőereje, amely közelebb hozta egymáshoz azokat a rétegeket, amelyeknek egyedül volt kezében a fejlődés irányítása, a vallási békesség korszakában milyen kulturális fellendülés keletkezett Magyarországon. Tessék csak megnézni, hogy azok után a háborúk után, amelyeknek hátterében mindig ott szunnyadt valamelyes felekezeti féltékenykedés, ama háborúk elültével, amikor egymásra találtak békességes gondolatban azok a szociális erők, .amelyek a társadalmi tagozatokban rejtőzködnek, akkor szépséges, nagyszerű élet kezdődött Magyarországon. Nézzék meg: azokban a korszakokban, amikor — például a 67-es kiegyezés után — egymásra találtak a teremtő erőt képviselő társadalmi és egyéb tagozatok, milyen óriási fellendülés keletkezett és akkor a millennáris esztendő nagyszerű vívmányait Európa előtt úgy ünnepelhettünk, mint ,egy békés társadalmi fejlődés megkoronázását; ellenben akkor, amikor felekezeti türelmetlenséggel volt dolgunk, amikor — egész Európa előtt szégyenbélyeg gyanánt — itt perek keletkeztek, amelyek a felekezti türelmetlenség jegyében bonyolódtak le, akkor tespedés, megállás elzárkózottság mutatkozott. A részletekbe most nem kívánok belemenni, hiszen a mélyen t. miniszter úr nagy történettudós, akinek írásaiból mindig kicsillámlik, hogy nem merül el az aktív napi politikának posványaiban, hanem a messze jövendőbe is néz. Vegye tehát szemügyre ezt a szempontot, amelyet igénytelen szerénységgel ajánlok a figyelmébe: tenni kell valamit arra, hogy Magyarország előljárjon jó példával, hogy a különböző felekezetűek tömörült társadalmi együttessége egymást támogassa a nemzeti gondolatban és egymást átkarolva, egymáson segítve teremtse meg a békés fejlődésnek azt a kiegyenlítő hatalmát, amely minket kivisz a napra. Azt hiszem, a mélyen t. miniszter úr érti, hogy mit gondolok e társadalmi különvalóság alatt.