Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-504

252 Az országgyűlés képviselőházának sában, mint a geográfiában, ahol" a felsőbb tagozatban egyes iskolafajták heti egyetlenegy órával dolgoznak, ott komoly földrajzoktatásról szó nem lehet. Tehát igenis mindent el fogok követni, hogy a más tárgyak által hozandó áldozatok révén is legalább heti két órával a földrajzt az V. osztálytól a VIII. osztályig okvetlenül tanítsuk (Helyeslés.), mert különben olyan fájdalmas tudatlanságok fognak mutatkozni, amelyek sok tekintetben mutatkoztak a multakban sokszor a magyar nemzetnek nem csekély kárára. Behatóan szólnék, ha megengedné a t. Ház, a magyar nyelv kérdéséről. (Halljuk! Halljuk/) Itt kettős panasz merül fel. Az egyik a mind gyakrabban mutatkozó idegenszerűség a magyar nyelvhasználatban, (Ügy van! ügy van! a jobboldalon.) a másik pedig az, hogy még érettségit tett ifjaknál is mutatkozik nyelvtani, sőt helyesírási ismeretek hiánya. (Ügy van! jobbfelöl.) Ami először a nyelvhelyesség kérdését illeti, ma az ellenfél, aki ellen küzdeni kell, nem a nyelvújítás, vagy a nyelvújítás mintájára való helytelen szófaragás, hanem a nyelvtorzítás,, amely főleg Budapestről indul ki (Jánossy Gábor: Ügy van! Úgy van!) s a szórendben, a szerkezetben, a hangsúlyban mutatkozik és a magyar nyelv szellemétől és géniuszától távol áll. De túlhajtották az orthológiát, a nyelvhelyesség követelményeit is. Ez ugyanis bizonyos nyelvszegényítéssel volt egybekötve és a nyelv teljességének és világosságának rovására ment. Nemrégen felhozta hozzám egy szülő gyermekének dolgozatát, amelyben a tanár úr egészen jóhiszeműen irtogatta a gyanús képzőket, amilyen a «mány» is és a dolgozatban három «mány»-végü szót aláhúzott. A végén azután az a gyermek ugyanabban a dolgozatban nem jól fejezte be a mondatot és a tanár úr odaírta vöröstintával, hogy: «Hol az állítmány?» (Derültség.) Baj van a «da», «de» végződésű szavakkal is. Nem mondjuk, hogy «óvoda», vagy «járda», hanem azt mondjuk, hogy «kisdedóvó», «gyalogjáró». Csakhogy gyalogjáró az is, amin járunk, az is, aki jár. Kisdedóvó az a hely, ahol óvnak és az is, aki óv. Meg* kell ezeket a dolgokat gondolni. A nyelv szegényítése ellen való védekezés esetleg a nyelv világosságának árt. Nem akarom ezeket a gyanús képzőket védeni, azonban szükségesnek tartom, hogy ezen a téren tovább ne menjünk, mint ameddig mennünk kell. Éppen azért felkérem a Tudományos Akadémiát, hogy éppen úgy, amint a helyesírásra nézve bocsátottak ki igen jó és célravezető utasításokat, azonképpen a nyelvhelyesség kérdésében is foglaljon állást, mert ezeket a kérdéseket tudományos vitákkal végelemzésben eldönteni nem lehet, ez tudományos felfogás dolga. Itt tekintély kell, amely dönt és erre van hivatva a mi tudományos akadémiánk. Legyen vége egyfelől a fölösleges irtogatásnak, de másfelől természetesen őrizzük meg nyelvünknek tisztaságát. (Ügy van! jobbfelől.) Azt hiszem, hogy ezen a réven igen sok kérdést rendbehozhatunk, amely ma nincs egészen rendben. De itt van nyelvtani kultúránk. Itt megint az a nehézség mutatkozik, hogy a középiskola alsó tagozatában tanul a gyermek leíró nyelvtanokat és pedig tanul négyet, a humanisztikus gimnáziumban latint, görögöt, magyart és németet, a reálgimnáziumban pedig magyart, németet, egy modern nyelvet és latint. Tehát négyféle grammatikai rendszert tanul párhuzaS&U ülése 1931 május 13-án, szerdán. . mosan, azonban ez egységes nevezőre hozva nincs (Jánossy Gábor: Szegény gyerekagy!) és különösen a felső tagozatban nem foglalkoznak behatóan a nyelvtannal. Arra van tehát szükség, hogy egyfelől a mi finn-ugor nyelvtanunk, másfelől az indo-germán nyelvtanok közötti különbség kimutattassék és az eltérés az ifjúnak öntudatossá tétessék és különösen, hogy egy magasabb osztályban mégegyszer alaposan magasabb szempontból nyelvtani kultúrát kapjon, legyen nyelvszemlélete. Ezért a VII. osztályban rövidíteni akarjuk a régi magyar irodalomtörténet tanítását, amely félévig elég és Révay-Verseghy és Kazinczy után, akiknek életműve kapcsán megismerkedik úgyis az ifjúság a modern nyelvtani törekvésekkel, beiktatjuk a VII. osztály második felében újból [ a, nyelvtannal való foglalkozást. (Élénk helyeslés.) Mert azzal a gesztussal, hogy a nyelvtant a VII. osztályban már ismerni kell, nem lehet a dolgot elintézni. {Úgy van! Ügy van!) A VII. osztályban tanítani kell a nyelvtant, természetesen nem leíró módon, hanem úgy, ahogy az a 17 éves ifjú intellektusa mellett kívánatos. Azt hiszem, hogy e kis módosításoknak a révén még inkább megfelelőbbé fogjuk tenni a mi középiskolai nyelvtanításunkat. Szükségesnek tartanám azt is, hogy irodalomtörténeti tanításunknál ne a .történeten legyen a súlypont, hanem legyen ez irodalomismeret. Ne annyira az egyes remekművek tartalmát tanulja meg az ifjú kivonatokból, hanem olvasson minél többet (Helyeslés.) és éppen ezért Négyessy László barátommal összhangban, aki a tantervnek és az utasításnak ezt a részét páratlan gonddal dolgozta ki, a súlypontot mindinkább az irodalom ismeretére akarjuk helyezni. Az utolsó pont, ahol reformot hajtottunk végre a középiskolákban, a szünidőnek bizonyos újrarendezése volt. (Elénk helyeslés.) Mert hiszen mit láttunk és tapasztaltunk? Azt, hogy június 20-ika után az iskolában rendszeres tanítás nem volt, hanem különféle formaságok jogcímén együtt tartották az ifjúságot. (Ügy van! Ügy van!) Minthogy pedig szeptember 8-ig még egy ünnep is esik közbe és néha két vasárnap is, tehát aránylag csekély számú tanítási napért korán berendeltük az ifjúságot. Most tehát a tanulási idő megrövidülése nélkül június 20-ával lezárjuk a tanévet és a helyett, hogy az ifjúságot együtt tartanánk, bizonyítványkiosztás címén, a bizonyítványokat a modern élet követelményeinek megfelelően elküldjük postán (Elénk helyeslés.) és csak szeptember 9-én fogjuk a tanítást megkezdeni. (Élénk helyeslés.) Vállalom ezért a felelősséget, mert ez a pedagógiai érdekek minden sérelme nélkül keresztülvihető bizonyos formaságok mellőzésével. Már pedig, ha azt akarjuk, hogy az életben mellőzzék az emberek a felesleges formaságokat, akkor már az iskolában meg kell tanítani erre a gyermeket. (Élénk helyeslés.) Csak mellékhatása ennek a kérdésnek az, hogy a fürdőidény is meghosszabbodik, de azt hiszem, lényegében jogos törekvés az, hogy a szülő, bizonyos formaságok miatt ne legyen kénytelen sokáig itthonmaradni és ne legyen kénytelen idő előtt bejönni vidékről. (Ügy van! Ügy van!) Ha az iskola ezt az áldozatot meghozza, ez hozzájárul az iskola népszerűsítéséhez, mert minél kisebb súllyal nehezedik rá az iskola a társadalomra, annál nagyobb megértésre fog találni az iskola és a tanárság a társadalom részéről is. (Ügy van! Ügy van!) Sok szó esett a polgári iskolák benépesítéséről olyan időpontban, amikor éppen azok a korosztályok kerültek a polgári iskolákba,