Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.
Ülésnapok - 1927-504
Az országgyűlés képviselőházának 50^. ülése 1931 május 13-án, szerdán. 249 torn, hogy az ország nem azt óhajtja, hogy kevesebb legyen a kórházi ágy, vagy kevesebb legyen a tanterem, vagy. mondjuk, az állatorvos; nem azt óhajtja az ország, hogy túlzsúfolt osztályok legyenek vagy pedig, hogy a betegek kiszoruljanak a kórházakból; ha redukcióját kívánja az állami apparátusnak az ország, akkor az adminisztráció redukcióját kívánja (Ügy van! Helyeslés jobbfelöl.), redukcióját kívánja a sok irka-firkának (Úgy van! Ügy van!), redukcióját követeli az emberi élet különféle tereibe való belenyúlásnak (Gaal Gaston: A hatásköri túltengéseknek!), ellenben nem hiszem, hogy^ a közoktatásig vagy közegészségügyi intézmények redukcióját követelné. (Igaz! Ugy van!) Természetes tehát, hogy ezeket a szempontokat tartottam szein előtt és azt hiszem, hogy ezen a téren egészen számottevő eredményeket értünk el. Amikor a kultuszminisztériumot az 1922— 23. költségvetési évben átvettem, annak 889 alkalmazottja volt. Ma yan 394 alkalmazottja. A pénzügyminiszter úr óhajára készséggel járultam hozzá ahhoz is, hogy bár messze alatta vagyok a takarékossági bizottság által 1925-ben megállapított státusnak, mégis további csökkentések álljanak be, úgyhogy a normál státus, [ amelyet a kultusztárcára nézve megállapítottunk, a központban 375 fő legyen. Ha mármost ezt a 375 főt szembeállítom azzal a 889 főnyi számmal, amelyet hivatalbaléptemkor találtam, akkor azt látjuk, hogy 514 fő redukció éretett el a kultuszminisztérium központjában. Azt hiszem, ez olyan mértékű csökkentése a központi adminisztrációnak, amely meglehetősen egyedülálló. Ez természetesen kifejezésre jut a költségvetés kiadási összegeiben is. Az 1929—30. évi apadás 165.000 pengő volt, az 1930—31. évre további 200.000 pengő, az 1931—32. évre pedig további 112.000 pengő, úgyhogy a kultuszminisztérium központja ebben a három költségvetési évben 477.000 pengőt adott le a tisztán adminisztratív természetű kiadásokból. Az idén a központ szükséglete a tárca teljes összegének 1.9 százalékát teszi ki. (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Azt hiszem, hogyha a központi adminisztráció az összszükségletnek csak 1.9 százalékát teszi ki, ez nem magas százalék, különösen, ha tekintetbe méltóztatnak venni azt, hogy ebben benne van 351.000 pengőt kitevő menetdíjyáltsága az egész személyzetnek, amely tehát tulajdonképpen igen csekély mértékben terheli a központot (Gaal Gaston: Ezeket a komédiákat kellene eltörölni! Az állam egyik zsebéből a másikba rakja a pénzt és adminisztrálja!) és benne van 132.000 pengő, mint a kultuszminisztérium házbérszükséglete, amely kiadás természetesen a többi, saját épületében elhelyezett minisztériumnál nem szerepel. De abból indulok ki, hogy addig, amíg Magyarországnak csak egyetlenegy iskolája méltatlan elhelyezésben van, semmi esetre sem látnék hozzá kultuszminisztériumi palota építéséhez iüelyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ha mármost méltóztatnak összeadni a 132.000 pengő bért, amelyet a kultuszminisztérium fizet és a 351.000 pengőt, amely menetdíjváltság, ez 483.000 pengőt tesz ki. A kultusztárcának papiroson központi kiadása 2,442.000 pengő. Ha ebből levonom az előbbi összeget, az összes központi kiadások csak 1,958.000 pengőt tesznek ki, a pénzügyminisztérium után Magyarország legnagyobb tárcájánál. Azt gondo- ' lom tehát, hogy amit e téren el lehetett érni, azt elértük. Az állami nyugdíj teher most az egyes tárcáktól külön csoportba összevonatott. Ne méltóztassanak azonban elfeledni, hogy a kultusztárcánál ez teljesen nem hajtható végre és nem îs hajtatott végre, mert hiszen a tárcában maradt a nem állami tanszemélyzet nyugdíjához való hozzájárulás, vagyis 12,653.000 pengő, a lelkészeknél pedig mintegy egymillió pengő; tehát még mindig 13 milliónál több, majdnem 14 millió pengős nyugdíj teher van a kultusztárcánál, akkor, amikor a többi tárcákból a nyugdíjteher már kivétetett. Ezeket csak azért adom elő, hogy méltóztassanak látni, hogy mindent elkövettem a terhek csökkentése végett, ami elkövethető volt, mielőtt olyan tételekhez nyúltunk volna, mint pL a klinikai ágyak csökkentése, aminek elkerülése végett valóban mindent meg kellene tenni. De ezekbe bele kellett mennünk és be kell látnunk ennek szükségességét, mert világválság van, amely természetesen sokkal nagyobb mértékben nehezedik rá a Trianon által egyébként is legyengített hazánkra, mint esetleg a győztes országokra. Ilyenkor tehát belátással kell lenniök az egyes szakminisztereknek és meg kell tenniök mindazt, amit^ az apasztások terén tenni lehet, abban a reményben, hogy a helyzet javulásával majd begyógyíthatjuk a fájdalmas sebeket. Nehézzé tette ezeket a redukciókat a mi számunkra az, hogy, amint Kornis Gyula t. barátom nagyon szép beszédében előadta, a successziós államoknál és pedig különösen Szerbiában és Romániában óriási kultúrpolitikai akció fejlődött ki és van még részben kifejlődőben. Az ő számadataihoz egypár reprezentatív tényt szeretnék még megemlíteni. Pl. nemrégen méltóztattak hallani a szerb népszámlálás kapcsán Belgrád nagy fejlődésére vonatkozó adatokat. Ennek keretében, azt hiszem, azok, akik nemrégiben Budapestről Belgrádban jártak, láthatták, hogy ott nagy egyetemi városrészt. Cité universitairet építettek. Láthatták, hogy a szerbek akkora csillagvizsgálót építenek, mint amekkora a németeknek a potsdami csillagvizsgálója; tehát nemcsak a népművelés terén, de éppen azokon a tereken, ahol a nemzetközi versenyben az erőegységeket figyelemmel kísérik: a magas műveltség terén, igen számottevő dolgok történnek a successziós államokban és azt hiszem, végzetes öncsalás lenne, ha mi ezeket a dolgokat nem részesítenők abban a figyelemben, amely figyelemben részesítenünk kell. Ilyen körülmények között a redukciónak ebben az idejében kétszeres hálával fogadtam azt a levelet, amelyet a Rockefeller Foundation-tól éppen a tegnapi napon kaptam, amelyben ez a nagy alapítvány tudatja, hogy hajlandó kollaborálni a_ szegedi egyetemmel éis a tihanyi biológiai intézettel s hogy erre a kettős célra 1,018.000 pengőt ajándékoz a magyar nemzetnek. (Élénk éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) Van egy latin közmondás, amely azt mondja, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad, de azt hiszem, hogy még sokkal igazabb az, hogy kétszeresen ad, aki a nagy szükség idején ad (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) és a Rockefeller-alapítvány éppen igen nagy szükség idején jött a magyar tudománypolitikának segítségére. A Rockefeller Foundation a szegedi egyetem számára 878.000 pengőt juttat azzal a kikötéssel, hogy ez az összeg a matematikai és természettudományi kar, valamint az orvosi kar elméleti intézetei33*
