Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.
Ülésnapok - 1927-504
Äz országgyűlés képviselőházának 5Ô&. ütése 193Í május 13-án, szerdán. 24l rából, itt kell leélnie a maga életét, holott van- * nak benne nagy érdeklődések a nemzet mai helyzete és súlyos problémái iránt. A magyar író elmenne vidékre, meglátogatná CsonkaMagyarországot, elmenne megszállott területre, kimehetne a világba nézni, hogyan fejlődik az élet és kultúra, milyen csapásokon halad, minő erők ütköznek össze stb., s mind- j ezekből az írói lélek hatalmas, nagyszerű meglásásával igen hasznos tanulságokat meríthetne. Miért nem segítjük az írókat ahhoz, hogy az anyagi lekötöttség béklyóiból kimenekülve, néhány hónapra ezeket a szellemi tanul- ; mányutakat megcsinálják? Ahogy vannak ! ösztöndíjak, amelyek nagyon olcsón és helye- í sen nagyobb ismeretek megszerzéséire ösztönzik az embereket, amelyek révén a Collegium ! Hungaricum-okon keresztül akarják megterem- j teni a jövő tudományos politikának és a nemzetközi képviseletnek előharcosait, azonképpen kellene az irodalmi élet terén is ezeket az ifjú írókat szétrajoztatni Magyarországon és a világ minden táján, hogy az ő sajátos nagy érdeklődésüknek útvonalán haladva, ahogy jó- j nak látják, ahogy írói intuitiv meglátásuk kívánja, azt a tudományágat keressék meg, ; amely iránt különösen érdeklődnek, a megfelelő viszonyok és helyek között s azután ezek leszűrt eredményei alapján irodalmi alkotásokban adnának ezeknek megnyilatkozást. Ilyen ösztöndíjat szeretnék az írók számára, hogy legalább 3 hónapig szórakozhatnának s i élhetnének a maguk álmainak, hogy ne a füstös kávéházakban és rideg otthonukban éljék le életüket, ahol elsorvad a gondolat és lefagy- j nak az álmok, (Igaz! Úgy van! balfelől.) Ezeket kívántam a miniszter úr figyelmébe ajánlani. A magyar írói egyesület pl. az. íróknak egy névjegyzékét bocsátotta a rádió rendelkezésére, ennek ellenére azt látom, hogy a rádió pl. dilettáns íróknak olcsó kultúrtermekéit szokta közvetíteni, holott a legkiválóbb magyar írók munkáival ismertethetné meg az ország közönségét. Itt is lehetne talán közrehatni abban az irányban, hogy érezzék meg e kérdés fontos jelentőségét, azok, akiknek mód és lehetőség adatott az irodalom támogatására. Fájdalmasan látom éppen azért, hogy irodalmi célokra mindössze 100.000 pengő van a budgetbe felvéve és még hozzá ehhez kapcsolódik, hogy ebben a 100.000 pengőben a külföldi irodalmi kapcsolatok biztosításának fedezete is bennfoglaltatik. Ezt a tételt én nagyon mostohán dotáltnak találom. Engedje meg a t. Ház, hogy ugyanakkor ezzel kapcsolatban rámutassak a művészeti élet területén mutatkozó szomorú állapotokra. Itt van pl. a vidéki színészet kérdése, amelyet nagyon jól ismer a t. miniszter úr, foglalkozik is vele. De ki kell jelentenem azt, hogy a vidéki színészet fennmaradásának kérdése szintén olyan fontos kultúrpolitikai szükségesség a nemzeti kultúrerő konzerválása tekintetében, a vidék kulturális lelki fejlődésének, nevelésügyének szempontjából olyan nagyjelentőségű tényező, hogy itt is nagyobb erőkifejtésre van szükség. A színészet általában válságban van. Nézzük meg Budapesten a magánszínházakat, amelyek fennmaradása egészen rejtélyes, nem is tudja megérteni az ember, hogy ezek a színházak valahogyan még tengetni tudják életüket. Csupán a három állami intézmény, a m. bír. Operaház, a Nemzeti Színház és a Kamaraszínház tudnak megállni ezekben a nehéz időkben és ez a tény maga már elég- dicséret e három színház számára. Meg kell állapítanom, hogy a három színház úgy programmjában, mint erőkifejtésében olyan teljesítménnyel gazdagítja kultúréletünket, hogy ebben a tekintetben, ha volna kritikai megjegyzésem, maga ez a tény, hogy ilyen nehéz viszonyok között ennyire meg tudnak maradni a színvonalon és meg tudják tartani a szellemi kontaktust a nemzet irodalmával, olyan elismerésreméltó, hogy azt csak nyugtázni illik. Viszont a magánszínházaknak szörnyű helyzete megint valahogy azt a gondolatot vetíti elém, hogy valahogyan meg kellene próbálni az államnak valami jóindulatú gesztusával, erkölcsi vagy bármily más módon történő támogatásával, hogy ezeket a magánszínházakat megerősítse. Mert nem közömbös, hogy ezek a magánszínházak ih teljesítik-e a maguk kultúrfeladatát. Egymásután váltogatják egymást az egyes színházaknál a direktorok és örökös gazdasági válság van, ezekkel a gazdasági válságokkal kapcsolatban pedig azok a szellemi termékek is, amelyek ott színre kerülnek, természetesen nem tűzetnek céltudatos programm szerint műsorra. Hosszabb távlatra ilyen programmot alkotni nem lehet. Ebből származik, hogy színpadi termelésünk nem az, ami azelőtt volt. Általában az eg*ész világon észlelhető ez a jelenség, a színházi élet és a művészet terén mindenütt ilyen válságos tünetek vannak; Magyarországon azonban még nagyobb súlyt kellene helyezni arra, hogy ez a válság itt csődöt ne .jelentsen. Engedje meg a t. Ház, hogy rámutassak arra, hogy viszont a képzőművészetek terén is jobban szeretném érvényesíttetni a miniszter úr befolyását, mert ott is közvetett befolyás érvényesül és nem abban a mértékben és nem úgy. ahogy az a képzőművészetek nagy céljait szolgálná. Ha a magyar képzőművészet megjelenik a külföldön, méltán reprezentálja a magyar művészi tehetségeket. Ennek kimélyítése W további propagálása nagyobb szeretetet, vagy talán nagyobb áldozatkészséget és több vele való foglalkozást igényel. Ezeknél általánosságban az a megjegyzésem, hogy a kultúrpolitikának ezeken a területein és akkor, amikor azt látom, hogy a magyar irodalomban pl. már »túl vagyunk a Murgetíéle koplaló romantika korszakán is, mert már a komoly éhezés és a komoly pusztulás mutatkozik, úgy hangzik szavam, mint segélykiáltás a miniszter úr felé, akit tisztelettel kérek: segítsen a magyar irodalmon azzal, hogy az írókat gazdaságilag lehetőleg juttassa hozzá ahhoz, hogy kifejleszthessék a maguk tehetségét. Most a könyvnapon pl. kiálltak a magyar írók, a legnevesebbek, akik tisztelt, becsült nevükkel igazán arra érdemesek, hogy az egész világ becsülését kiérdemeljék. Kiálltak és propagálták a magyar könyvet. Most a Nemzetközi Vásáron kiállnak oda szintén az irodalmi szalonba és beszédeket tartanak a magyar könyvről s a magyar irodalom pártolásáról. Ügy csinálják ezt ezek a derék és kitvkiő szellemi vezetők, mint Államikor a régi időben, a kultúra kezdő korszakában a vándorkomédiások csinálták, akik elmentek a pajtákba is, felütötték a színpad sátorát és a Bánk bánt játszották vagy 'Shakespeare-darabokat játszottak, papiros arany föveggel és fakardokkal, de szolgálták a tiszta művészetet. Én a magyar írók részére sok szeretet kérek s engedje meg a t előadó úr, hogy itt utaljak arra az irodalmi afférra, amely sokáig nyugtalanította a magyar közéletet s amelyről én nem akartam itt szólni, most azonban egypár szót mégis mondanom kell erről is. (Hall. 32*
