Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-504

24öf Az országgyűlés képviselőházának 50£. ülése 1Ù31 május 13-án, 'szerdáé.* Társulat, amely valamikor a legelső nagy könykiadóvállalata, irodalmi intézete volt az országnak, mögötte a Hitelbank állott a maga részvénytöbbségével s ma már nem ad ki többé könyveket. Minő megdöbbentő az az elgondolás, hogy a Magyar Tudományos Akadémia a Budapesti Szemlét redukálni akarja, mert nincs pénze a mostani terjedelemben való megjelentetésre. Minő megdöbbentő az, hogy a magyar írók itt állanak a maguk kész munkáival és nem tudják azokat a közönség elé bocsátani. Van egy borzalmasan bűnös irányzat, egy szellem ezen a téren, — a miniszter urat ezért nem tehetem felelőssé, csak információként mondom — az a szellem, amely idegennyelvű munkák népszerűsítését majdnem rendszeresen igyekszik elősegíteni Magyarországon. Ha a magyar tehetséges írók megjelennének külföldi nyelven, egyszerre olyan hatalmas nagy reprezentatív szemléletet nyújtanának a magyar tehetségről, mint ahogyan az orosz irodalom a múlt század derekán a maga nagy íróival az egész Világon divatossá tette az orosz irodalmat. Sajnos, mi el vagyunk zárva, talán nyelvi kiküszöböltségünknél fogva attól, hogy tömegesen jelentkezhetnék a magyar irodalom idegen nyelven, viszont az történt meg, hogy a külföldi írók művei itt Magyarországon tömegszámra jelennek meg a könyvpiacon és nem a legkiválóbb írók művei — sajnos — tömegfogyasztás gyanánt idegen ponyvaregények, idegen ponyvaírók művei kerülnek a közforgalomba. Csak egy kiáltó példát mondok: amikor egy sorozatos könyvkiadvány keretében külföldi munkákat adtak közre, 102 ilyen sorozatos könyvből egyetlenegy magyar írónak nem jelent meg könyve és a kiadói ezeknek a sorozatos könyveknek, akik azt a célt szolgálják, hogy olcsó áron juttassák el a maguk termékeit a közönség soraiba, nem gondolnak árra, hogy ezzel a kolportázsterjesztéssel elsősorban a magyar írók termékeit igyekezzenek à közönség közé eljuttatni. Fájdalmas és szomorú pontok ezek. Ha azt mondotta a t. előadó úr, hogy fájó pontok vannak a kultusztárca költségvetésénél, mert bizonyos tételeket le kellett szorítani, akkor én ezeket a fájó pontokat látom itt főként az irodalom terén, ahol szeretném a t. miniszter úr jóindulatát, segítségét kérni az irodalom iránt, legalább addig a mértékig, amíg módja van mecénásként támogatni a szenvedő, a tragikus sorsú magyar irodalmat. Nem közömbös dolog ez. A magyar íróegyén mint individuum, a lelkében őrzi az eszmények lángját. Ha ez a láng elalszik, akkor az eszmények pusztulnak el. 4- magyar író a maga gondolataival hivatva van a nemzet minden keserűségét, minden fájdalmát, minden képességét kitermelni és olyan eszközöket formálni meg lelkében, hogy közvetlenebbül hasson a nemzeti lélekre s ezúton a tömegek felfogását megtermékenyítse. Ezen a téren rá kell mutatnom egy sajnálatos dologra, amelyet nem én vetettem fel, aki talán nem is vagyok akkreditált bizonyos gondolatvilág előtt, a magam szabadabb és felvilágosultabb, modernebb törekvéseivel, mint más Írótársaim, akik konzervatív gondolkozásúaknak tűnnek fel, mégis ilyén konzervatív írókollegám megnyilatkozását kell hogy az igen t. Ház előtt ismertessem. (Halljuk! Halljuk! bálfelől.), aki maga megállapítja, hogy a mai magyar írók nem élhetnek az irodalmi szabadság; nagy és tiszta eszközeivel, mert a mai közvéleménynek, a mai mesterségesen inficiált közvéleménynek esetleg félreértéssel telített lelkületében nem tudja megtalálni a maga megértését: mindjárt valami nemzetietlen, nemzetgyalázó vagy erkölcsrontó tendenciával gyanúsítják meg azt az írót, aki egyebet nem akar, mint hogy a mai kor komoly problémáival foglalkozva, ezeket a problémákat népszerűen, az író eszközeivel ismertesse meg a maga nemzedékével. Hiszen nem lehet a fejlődés menetéből kiirtani semmiféle problémát, akármilyen súlyos, vagy akármennyire elvetélt probléma is lenne és az író feladata, hogy ezeket a problémákat a maguk egészséges szintjén megállítsa és azok jelentőségét az emberi fejlődés történelmében megállapítsa. Azt mondta Surányi Miklós t. barátom és írótársam a Magyar írók Egyesületének idei közgyűlésén «Irodalmi szemlélet» címen tartott előadásában (olvassa:) «A főbaj az, hogy Magyarországon megdöbbentő kevés embernek van irodalmi életszemlélete. A forradalmak után beállott természetes reakció elhitette velünk, hogy magyar ember számára az egyetlen hazafias, erkölcsös, tisztességes életelv a konzervatív. Ez lett a magyar irodalmi életszemlélet kialakulásának legnagyobb akadálya. A magyar irodalmi élet tele van nagy írókkal és igen kicsiny és lapos irodalmi alkotásokkal. Mert a magyar író tele van oktalan félelemmel és gátlással. Az aktuális témáknak leg-* alább 50%-a érintetlenül marad, mert azokat a lelkiismereti, exisztenciális:, erkölcsi és életszemléleti problémákat, amelyek ' eleven tartalommal töltik meg a külföldi irodalmat, a magyar író érinteni sem meri, mert fél a félreértéstől és a megbélyegzéstől. Az író állandóari lelki szorongásban él, nem vétett-e valamit valaki ellen és nem illethetik-e olyan vádakkal, mint a nemzetgyalázás vagy az erkölcsrontás. Az irodalmi termelés indusztriálizálódott, a terjesztés merkantil feladattá vált és a könyvkiadás éppúgy kapitalista nagyüzem lett, mint a textilgyártás vagy a gépipar. Ehhez járult, hogy az egész középosztály és az egész közélet etatizálódott és a hatalom, amely a szellemi élet néhány terén bámulatos virágzásnak adta meg feltételeit, mit sem törődik az irodalom^ mai. A népek sorsának intézői akkor járnak el bölcsen és okosan, ha tökéletes szabadságot adnak az irodalomnak és nem állják útját az irodalmi életszemlélet kialakulásának». : Í ..: Voltaképpen klasszikus tömörséggel mondotta el ebben Surányi Miklós az én gondolatmenetem egészét, összefoglalva a maga cizellált stílusában. Én ehhez mást igazán nem tehetek, mint azt, hogy kérem az igen t. miniszter urat, aki a maga nagyobb koncepciójának vonalában látja az egész kultúrélet fenntartásának minden részletét, hogy ezt a részletet is méltóztassék beilleszteni a maga nagy kultúrpolitikai egészébe. Méltóztassék az irodalommal behatóbban foglalkozni s ha megengedi nekem a miniszter úr, leszek bátor egy-két szerény javaslatot tenni arra nézve, hogy gyakorlatilag hogyan lehetne megoldani a kérdéseket, elsősorban az egyes írói egyéniségek . támogatásával. Magyarországon itt van a tehetséges íróknak egész erdeje, egész virágoskertje, amely kisorvad és elpusztul. A magyar író az anyagi gondoktól terhelten és a mindennapi kenyér gondjával küzdve képtelen arra, hogy az iror dalmi és világszemléletnek olyan szellemeit tűzhesse ki maga elé, amely mellett ő nagyokat alkothat. Ki sem mozdulhat Budapest hatá-