Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-504

230 Az országgyűlés képviselőházának életben talán nem válik be. Ha azonban az^ a szellem, amely ezt a törvényt létrehozta, átmegy a városok intézőköreinek gondolatkörébe és gondolatvilágába is, akkor a tanácsnak, — amely a felelősség megosztásának elvén ; alapult, ami annyit tett, hogy nincs felelősség — eltörlése sokkal helyesebb szisztéma a városok érdekében is. Talán ennek súlyát kezdik érezni és ez feszélyezi a hivatott intézkedő tényezőknek és személyiségeknek intézkedési szabadságát. Itt most inkább a maguk szaktudására és saját lelkiismeretükre vannak utalva. Ezt akarom, ezt kívántam és ezt óhajtóm is elérni ezzel az intézkedéssel, mert a városoknál a tanácsrendszerrel kiküszöbölték a felelősség rendszerét és azt, hogy ez a felelőtlenség hova vezetett, (Reischl Richárd: A pusztulásba!) bölcsen méltóztattak tapasztalni, majdnem minden városnál és ma csak azért van nehézség, mert nincsenek benne abban a gondolatvilágban, amit mi elérni .akarunk; az egyéni felelősség gondolatvilágában. (Hegymegi Kiss Pál: Ez így van!) Mi miniszterek egyénileg vagyunk felelősek nemcsak a magunk cselekedeteiért és mulasztásaiért, hanem minden alánk rendelt intézmény tisztviselőinek és hivatalnokainak cselekvéseiért és mulasztásaiért is. Ezek tényeiért is viselnünk kell a felelősséget s ha mi egy egész országgal szemben tudjuk vállalni ezt a felelősséget, mennyivel inkább fontosabb az, hogy közvetlenül tudják ezt a felelősséget vállalni kisebb hatáskörben és kisebb érdekeltségi körben mások is, nemcsak a vármegyei, hanem különösen a városi életben, ahol annyi kotéria yan. Ezekkel a kotériákkal szemben az egyéni felelősség szisztémáját •- kell felállítani, hogy mindig a közérdeket képviseljék az arra hivatott tényezők. Ha így lesz, akkor legyenek meggyőződve, hogy ez a szisztéma igen jól be fog válni s akkor meg fognak szűnni ezek az egyéni vagy városi kotériák, amelyek nem mindig a köz érdekét, hanem ezen kotériák érdekét kívánták szolgálni. Az egyéni felelősséggel ezt óhajtottuk elérni és meg vagyok róla győződve, hogy ezzel az egyéni felelősséggel a városok háztartásában és vagyonkezelésében, de még a városok politikájában is határozottabb vonalvezetés lesz, mint volt eddig. Aki pedig azt kívánja, mint vezető ember, hogy munkatársainak a felfogását is megismerje, ez elé a törvény semmi akadályt nem gördít, mert a tanácsot nem ugyan, mint határozó tanácsot, hanem, mint véleményező tanácsot bármikor meghallgathatja az illető polgármestert s úgy ellenvéleményt hallhat, mint a saját véleményét megerősítheti ezekkel a felfogásokkal, de az elhatározást magának kell eszközölnie. Most nem hárítható el a felelősség úgy, mint eddig, sem egy pozitív cselekvés révén, hogy: a tanács így határozott, sem egy negativ határozat révén, hogy: a tanács nem járult hozzá- Ez játékká vált, amellyel a tett ígéretek beváltása elől menekülhettek és olyan szándékok megvalósítását tudták végbeyinni, amelyek igazán nem voltak a közérdek érdekében valók. Ha így méltóztatnak ezt a kérdést felfogni, azt hiszem, helyeselni méltóztatnak a törvény intencióit és ha eleinte nehézségek vannak is, én arra fogok törekedni, hogy ezek az intenciók a törvény szellemében megvalósuljanak s magam igyekszem és segítségükre vagyok ebben a kérdésben és a legnagyobb készséggel állok bármiféle tekintetben az illető városok rendelkezésére. T. Ház! Ugyancsak fontos volna a gyám50-4. ülése 1931 május 13-án, szerdán. ügyi törvény revízió alá vétele. (Jánossy Gábor: TTgy van! Ügy van!) Ez egy nagy magánjogi komplexum, amelyre vonatkozólag megengedem, — nekem is az a tapasztalatom, — hogy a mai időknek már nem megfelelő. Rendkívül kényes természetű terrénuma a magánjognak az, ahol a gyámoltaknak és gondnokoltaknak az ügyeit kell intézni. Itt igen kényes természetű ügyek kerülnek összeütközésbe és a mai szisztéma és rendszer mellett és a jog kifejlődése mellett is, de az életből is azt tapasztaltuk, hogy a régi törvény e tekintetben ma már nem válik be. De elsősorban is az volna eldöntendő, hogy megmaradjon-e ezen ügyek intézése a közigazgatási hatóságnál, vagy adjuk át az egészet a bíróságnak vagy pedig egy helyes megosztással oldjuk meg úgy, hogy mindkét faktornak jusson rész e kérdések elbírálásánál. En éppen humanitárius és szociális szempontból nem ejteném itt el a közigazgatási hatóságok intézési hatáskörét, de nem tagadom, hogy sok vonatkozásban a bírósági hatáskörnek beiktatására is szükség volna. Különösen a hagyatékok felvétele és letárgyalását illetőleg bizonyos szorosabb kapcsolatot kellene teremteni az árvaügyi hatóságok és a bíróság között. Nem mernék ígéretet tenni, hogy ehhez a kérdéshez addig, amíg miniszter vagyok, hozzá merek nyúlni, mert más kérdések megoldásával vagyok elfoglalva. De az előmunkálat ebben a tekintetben már hosszabb idő óta megindult s ha most el is pihent, csak egy rendelkezésbe kerülne ennek a kérdésnek újból való megelevenítése és» előkészítése. XJgy érzem azonban, hogy sok nagyobbfontosságú és jelentőségű kérdés megoldása van soron, amelyek magát az egész közigazgatási eljárást akarják egyöntetűvé és egységessé tenni és az itt megkezdett munkát további törvényalkotásokkal kell még kiegészíteni. Pakots József képviselőtársam és Madai Gyula képviselőtársam a névmagyarosítás kérdésével foglalkoztak. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Nem múlt el költségvetési vita, ahol ez a kérdés elő ne hozatott volna. En minden egyes alkalommal kifejtettem a magam egyéni felfogását ebben a kérdésben és ma sem tehetek mást. A kérdésnek elvi jelentőségű részével teljes mértékben azonosítom magam, nem hatósági kényszer útján, hanem talán társadalmi mozgalom útján lehet ebben a kérdésben a legtöbb eredményt elérni. Ennek a kérdésnek külpolitikai vonatkozásai vannak, amelyeket éppen az ügy érdekében is hangsúllyal kell említenem. Egyébként részemről nincsen semmi akadálya annak, hogy az, aki a maga nem magyaros hangzású nevét magyarosítani akarja, azt meg is magyarosíthassa. Itt azonban kénytelenek vagyunk bizonyos korlátokat felállítani, amelyek az ügy természetéből is folynak. Most röviden vázolni akarom, melyek azok a szempontok, amelyek miatt a névmagyarosítás elé kénytelenek vagyunk bizonyos korlátokat állítani. Az természetes, hogy csak teljesen intakt férfiaknak és nőknek engedjük meg, hogy nevüket megváltoztathassák. De ettől az általános kritériumtól eltekintve, nem engedünk meg helységnevekből vagy földrajzi nevekből alkotott, i-vel vagy y-nal végződő neveket. (Pakots József: Nem ártana a megszállott területek magyar neveinek felvételét megengedni!) Nem, ezt a felfogást a leghatározottabban ellenzem. Mi nem a megszállott területek városainak neveit akarjuk átesem-