Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-500

6 Az országgyűlés képviselőházának helyzetét megerősítve, követni egy önálló nemzeti politikát. Négyízben voltak az utóbbi évek alatt a magyar kormányok ilyen végzetes, sorsdöntő helyzetben. Az első 1918. őszén volt, amikor a felett kellett határozni, hogy germanofil, vagy ententebarát politikai irányt követünk-e. Valahogy úgy történt, hogy ennek az akkori késedelmeskedésünknek: lett az eredménye, — de azt hiszem, a nélkül is meg lett volna, mert a győztesek a prédát maguknak biztosítani kívánták — a kisentente megalakulása. A másik időpont 1920. márciusa volt, amikor a békeszerződés letárgyalása előtt állottunk, amikor bizonyos kérdésekben, így a Habsburgkérdésiben nyilatkoznunk kellett volna. Nem tettük meg. Nem hiszem, de sokan állítják, hogyha tettük volna, — akkor és nem később — esetleg nem lett volna ilyen súlyos ez <a békeszerződés. A harmadik ilyen sorsdöntő pillanat volt 1924/25-ben, amikor azt kellett eldöntenünk a jugoszláv és olasz konfliktus idején, hogy melyik oldalra orientálódunk, olasz vagy jugoszláv irányban. S most itt van reánk nézve a negyedik sorsdöntő pillanat akkor, amikor létrejön a németosztrák vámunió. Az kétségtelen, — jól állapítja meg gróf Teleki Pál — hogy a világháború előtt is már inferioris helyzetbe került Európa Amerikával szemben. Az Amerikai Egyesült-Államok a háború előtt rövidesen át tudott alakulni nagy agrárállamból ipari állammá, hatalmas, nagy egységet tudott teremteni és így veszélyeztette Európa súlyát a világgazdasági életben. A világháború alatt Amerika Európának a hitelezője lett és most ha nézzük a helyzetet, Amerika kétségtelenül sokkal előnyösebb helyzetben van velünk szemben; a gazdasági élet súlypontja átment oda hozzá és Európa vezető szerepe r kétségtelenül veszélyeztetve van. Ehhez hozzájön iaz a súlyos nagy betegség, amelyben ma Európa leledzik, úgyhogy én ma Európát nem úgy állapítom meg, hogy abba Oroszország ds beletartozik, hanem úgy állapítom meg

% mint ahogyan azt >az igen t. előadó úr is megállapította, hogy Európának a határai a Finn-öböltől a Fekete-tengerig terjednek, tehát odáig terjednek, ahol az a súlyos veszedelem van, amely a^ bolsevizmusban nyilvánul meg, ahol a rombolásnak nagy művészei uralkodnak, akik várnak arra, hogy egy újabb háború tör ki, amely megint az emberek között a dezoláltságot, az értékeknek a veszedelmét jelenti és ennek nyomán az ő tanaiknak elterjedését, akár való fogékonyságot. Az a betegség is ott van Európa nyakán, hogy ebben a világgazdasági versenyben nem tudja a helyét megállani. Kétféle koncepció van ebben az irányban. Az egyik^ az Európai Egyesült-Államok vagy a Briand-féle Páneurópa kérdése, a másik a vámunió, a vámszövetség kérdése. Elvben mindenkiben megvan a hajlandóság, — amint az előadó úr is mondotta — ha olvassuk a kormányok nyilatkozatait, hogy segítsenek Európát lábraállítani, azonban, amikor ki kellene küszöbölni, meg kellene gyógyítani azokat a mély - sebeket, amelyeket a győztesek békediktátuma ütött, amikor ezeknek a sebeknek gyógyításáról van szó, akkor azok jakik ilyen általános elvekről beszélnek, sajnos, nem akarnak egyáltalán semmiről sem tudni. (Ügy van! Ügy van!) Es beszélnek a szovjetveszedelemről, ezt látják, hangsúlyozzák. En Párizsban láttam plakátokat, ahol a kormány erre a veszedelemre való hivatkozással állott sorompóba a Leon Blume által vezetett 500. ülése 1981 május 8-án, pénteken. szociáldemokrata párttal, ugyanakkor azt látom, Jiogy Franciaország megtartja^ aranyát, nem nyújtja azt kölcsönök formájában a legyőzött és a többi államoknak, hogy azok talpraállítására fordíttassák. Azt látom, hogy Amerika nem gondolkozik a háborús adósságok kérdésének rendezéséről, amely pedig a világválságnak egyik oka. Lefegyverzési konferenciákról hallunk, a mellett mindenki fegyverkezik és akinek csak lehet, a szovjettel szövetkezik, szállít neki vagy vesz tőle. (Bródy Ernő: Embert és árut! — Eri Márton: Szomorú!) Addig ezeknek a betegségeknek gyógyításáról beszélni sem lehet. Kétségtelen az, hogyha Európában biztosítani akarják az európai öszszefogást, annak első feltétele és útja az, hogy azokon a súlyos sebeken enyhítsenek, amelyeket a békediktátumok ütöttek. Az a kérdés, amely Európában rendezésre szorul, nem érinti annyira az északi államokat, amelyeket a háború megkímélt. Talán nem érinti annyira a déli, középtengeri államokat sem, hanem érinti Közép-Keleteurópát, ahol mi vagyunk, ahol mi is élünk. Itt a legrendezetlenebb a helyzet. Nekünk kell voltaképpen egyfelől az itt élő államok ütközőjeként szerepelnünk a szovjet veszedelemmel szemben, másfelől itt a legrendezetlenebb a helyzet, itt^ a legnagyobb és a legsúlyosabb a gazdasági válság, ezeken a kérdéseken kellene segíteni. Ügy, hogy önkénytelenül felmerül előttem az a kérdés, vájjon nem lehetne-e, nem volna-e célszerű azokkal az államokkal, amelyek ebből a szempontból közös érdekűek, a mi kormányunknak valamelyes megállapodást és közeledést létesítenie, így Lengyelországgal és Jugoszláviával. Ez a magyar kormány bölcsességére tartozik. Méltóztassanak megengedni, hogy bizonyos tekintetben foglalkozzam külpolitikánk gyakorlati irányaival. Trianon óta megváltozott Magyarország helyzete. Addig a magyarság egy államban élt, alig élt Magyarország határán kívül magyar. Trianon óta azonban nekünk a benn lévőkön kívül háromféle magyarunk van. Ott van az amerikai magyarság, amely amerikai magyarságnak a magyar igazságok érdekében való igénybevétele, ennek az akciónak megszervezése, mindenesetre a külügyi kormánynak feladata elsősorban. Ott van a megszállott részek magyarsága, ahol a kisebbségeknek érdekeit kell megvédeni. Itt szeretnék egy kissé ütemesebb, erőteljesebb védelmet biztosítani. (Baracs Marcell: Helyes!) De van még egy része a magyarságnak, amelyre a külügyminiszter úr figyelmét bátor leszek felhívni, ez azokból áll, akiket a megszállott részekről voltaképpen nagyon könnyen juttatnak el, mint munkásokat, mint rabszolgákat olyan területekre, amelyeknek levegője, atmoszférája nem ennek a fajnak való. Erre társaságok alakulnak, ebből jövedelmeket húznak. Méltóztassék a külügyminiszter úrnak ebbe a kloakába belenézni és megakadályozni, hogy a magyarságnak ezt az értékes részét ilyen kerületekre elvigyék. Az én meggyőződésem szerint Magyarországnak mindig önálló nemzeti külpolitikát kell csinálni. Szent István volt legnagyobb külpolitikusunk és az Árpádok, azután pedig Mátyás király. Akkor voltunk legerősebbek, amikor nem kerestünk protektorokat, nem kerestünk különleges támaszokat, hogy beleilleszkedve iaz ő hatalmi koncepciójukba, ha az a hatalmi koncepció megbukik, akkor az árát mi, a becsületesen kitartók fizessük meg. Nézetem szerint arra kell törekednünk, hogy