Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-502

116 Az országgyűlés képviselőházának t sék a kormányzatnak a mezőgazdasági hitel kérdését is akár a Nemzeti Bankon keresztül, akár pedig egyébként megoldani. (Helyeslés a baloldalon.) Ha a mezőgazdaság ezen a téren segítséget kap, akkor ki fogjuk bírni az értékesítési lehetetlenséget, illetőleg az értékesítés nehézségeit is, mert méltóztassék bármely gazdát megkérdezni, mindegyik azt mondja: én nem bánom, hogy mi az ára a búzának, de ha a búza olcsó, akkor mindazoknak a szükségleti cikkeknek az árai, amely cikkekre nekünk gazdáknak van szükségünk, hozassanak arányba a mezőgazdasági produktumok áraival. (Helyeslés a baloldalon.) Mélyen t. Képviselőház! Nem akarok ebbe a kérdésbe mélyebben belebocsátkozni, mert hiszen akkor órákig kellene beszélnem, de ha már felszólaltam, még valamit a mélyen t. miniszter úrnak figyelmébe kívánok ajánlani. (Halljuk! Halljuk!) Ezzel két legyet is üthet a t. miniszter úr. Állandóan olvassuk, hogy a mezőgazdasági, az úgynevezett falusi munkásság, a kubikusok, egyáltalán a mezőgazdasági munkások munka nélkül vannak. Ugyanakkor az egész Balaton vidékét elönti az árvíz, mert a Sió-csatornát ezer esztendő óta nem tudtuk megásni olyan szélesre, hogy a Balaton felesleges vizeit levezesse. Az egész Sió-csatornát, én tudom, 4—5 milliós befektetéssel el lehetne intézni. Bocsánatot kérek, én a lillafüredi szállót nagyon tiszteletreméltónak tartom, igen megbecsülöm, nagyon szép lehet, — magam még nem vikendeztem ott, talán majd egyszer elmegyek — (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Tessék! Felemeljük a bolettát! — Derültség.) de nem vagyok idegen Magyarországon és én attól félek, hogy amikor a szállóba bemegyek s ott élvezem a kényelmet, akkor eszembe fognak jutni a Balaton mellett elöntött villák és kis házak százai, amelyekbe nyomorult kisemberek fektették bele a pénzüket és most elrothad a padlójuk, mindenük. Lillafüred belekerült 15—20—30

( millióba, (Mayer János földmívelésügyi mi-' niszter: Ugyan kérem! — Friedrich István: Csekély 4—5 kis millió nem számít! — Mayer János földmívelésügyi miniszter: Ilyen fantazmagóriákkal ne jöjjenek az urak komolyan! Az ország ide figyel!) Fogadjunk el 8 milliót, én abba is beleegyezem. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Ugyan kérem!) En ugyan hajlandó volnék a miniszter úrral azonnal szerződést kötni, hogy minden Hab-und Gut-omat ráruházom a magyar államra, csak a többletet adja nekem, amennyivel többe került Lillafüred 8 milliónál. Mayer János földmívelésügyi miniszter: Nem tudom, hogy mennyit ér a képviselő úr vagyona! — Derültség és zaj.) A lényeg azonban az, hogy amikor egy ,

f 4—5 milliós befektetéssel a Siót ki lehetne képezni, úgy, hogy a Balaton vizét elvezesse a nélkül, hogy a környező Tolna stb. vármegyéket elöntse, és amikor ezen a réven éppen a szegény munkástömegeknek lehetne esztendőkre szóló pozitív és biztos munkát adni, akkor én a magyar kormányzat elsőrangú kötelességének tartanám, hogy ezt a kérdést igenis, megoldja. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Foglalkozunk vele!) Lillafüredről még egy dolog jut eszembe. Feldicsérjük és féldí csői tjük azt az emberi munkát, amelyet a művészet és szépség terén a Bükk-hegységben az építészek alkottak, de van nekünk a lillafüredi szállodánál egy sokkal szebb és gyönyörűbb természeti kincsünk, a Badacsony, amelyet pedig közönséges haOê. ülése 1931 május 11-én, hétfőn. szonlesésből ma is éppúgy robbantanak és hordanak szét, mint ahogyan tették évekkel ezelőtt; ellenére minden felszólalásnak, ellenére az érdekeltségek felírásának, közönséges üzleti szellemből, a Badacsony rombolása és továbbpusztítása folyik. En ezt a mélyen t miniszter úr figyelmébe ajánlom s arra kérem, kegyeskedjék odahatni, hogy ennek az igazi természeti szépség pusztításának egyszer máivége vettessék. (Elénk helyeslés.) Ezután a t. miniszter úr szíves figyelmébe kívánom ajánlani a hízlalási hitelek kérdését. Ez is a protekcionizmusnak egy neme. En nem vagyok barátja, őszintén megvallva, az ilyen parciális segítésnek, mert hiszen ezt mindig csak egypár száz ember kapja és nem egyeteme a mezőgazdaságnak, de ha már megtette a miniszter úr, ami mindenesetre becsülendő jó szándékból történt, most azután vonja le ennek a konzekvenciáit. A marhaMzlalás, mint mondom, őrületes veszteséggel fog az idén végződni. Most ezek a gazdák május 31-éig a hízlalási hiteleket kötelesek visszafizetni, mert úgy lettek kiadva, hogy május 31-énél tovább nem maradhatnak kint ezek a hitelek. Azt kérdezem most a mélyen t. miniszter úrtól, hogy ha a hízlalási hiteleket most behajtatja ezeken a szerencsétlenül járt hizlaló gazdákon, mi fog történni velük? Hozzánk fognak kerülni a földteherrendező bizottsághoz szanálás végett, mert egyszerűen árverés alá kerülnek, mert fizetni egyik sem fog tudni, vagy csak kivételesen egy-kettő. Ezért figyelmébe ajánlom a mélyen t. miniszter úrnak, méltóztassék, ha lehet, — én nem tudom, hogy lehet-e, hiszen a pénzügyminiszter úrtól is függ, de ha lehet — ezeknek a gazdáknak, akik hízlalási hiteleket kaptak, tekintettel a katasztrofális áresésre, amely bekövetkezett, további egynegyed vagy félesztendővel ezeket a hiteleket meghosszabbít ani. (Elénk ^ helyeslés.) Figyelmébe kívánom ajánlani a mélyen t. miniszter úrnak azt, amit Magyarország jövendője szempontjából a legnagyobb jelentőségű dolgok egyikének tartok és amire, ami a dolog földbirtokpolitikai részét illeti, ma megvan a lehetőség. Soha még ebben az országban olyan olcsó pénzért nem lehetett összeszerezni birtokot, mint amilyen olcsó pénzért ma itt egymillió katasztrális föld a piacon fekszik. Akárhogyan, bárhogyan, erre feltétlenül kellene, nézetem szerint, a kormánynak hitelekről gondoskodni, hogy ezeket a birtokokat összeszedve olcsón, a Darányi-féle telepítési javaslatban annakidején kontemplált tervek szerint, telepítési politikára fordíthassa. (Elénk helyeslés.) Meg vagyok róla győződve, hogy a bajbajutott földbirtokosoknak, a tönkszélén álló birtokok eladóinak, amely birtokok árverés alá fognak kerülni, igen nagy része még állami papírokkal, pengő járadékkal is beérné, ha nem készpénzért, de ilyen járadékokért megvenné az állam ezeket a birtokokat. Hogy a hitelezők beérnék-e, azt nem tudom, de arra való a,

t törvényhozás, hogy a hitelezők éhségét, profitéhségét kissé lemérsékelje és ilyen módon most volna az egyedüli alkalom, amikor olcsó földhöz lehetne juttatni hosszúlejáratú kölcsönökkel azokat a kisembereket, akik nem találván meg a kubikosmunkát és hasonló egyéb közmunkákat, csak úgy lesznek megmenthetők, ha 10—15 holdas családi birtokokra letelepíttetnek és ezekből quasi új parasztosztályt nevelünk. (Elénk helyeslés a középen.) Kénytelen vagyok még reflektálni a kertészet és a primőrök dolgában az előttem el-