Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-502

Az országgyűlés képviselőházának 5 állásponton vagyok akkor, amikor a mezőgazdasági termelés egy kiragadott ágának ilyen protekcionista pártolását látom, mert ezt a magam részéről határozottan elítélem és ostorozom. A mezőgazdaság nem búzatermelésből áll. Megengedem, hogy vannak az országnak olyan vidékei, ahol ez a főtermény, ahol kétségtelenül a búzatermelés az, amely az ottani gazdákat táplálja, de viszont van az országnak igen sok olyan vidéke is, ahol a búza- és rozstermelés nagyon mellékes és egyéb más^ mezőgazdasági ágakból kell az illető lakosságnak megélnie. Ha most ebből a szempontból vizsgálom a kérdést, akkor kénytelen vagyok konstatálni a következőket. A boletta kizárólag csak azokon a búzatermelő gazdákon segít, akiknek feleslegük van, {Ügy van! Ügy van! a baloldalon és a középen.) mert azon, akinek eladó búzája nincs, a boletta egyáltalában nem segít (Ügy van! Ügy van! a baloldalon és a közéven-) Azonkívül, ami segítséget nyújtana a gazdának a boletta, annak egy részét lefölözi a börze, amely a börzekialakulásoknál abolettát egy bizonyos mértékig leszámítolja, másik részét pedig lefölözi az állam, mert hiszen az egész boletta semmi egyéb, mint burkolt adóbehajtás, amely az adót fizetni nem tudó gazda helyett megfizetteti az adót a fogyasztóval. A magyar gyáriparosítás terén a legutóbbi javaslattal, amelyet most már törvényerőre emeltünk, teljesen befejeztük a gyáriparra nézve azt a proceszust, hogy a gyáripar minden néven nevezendő szükségletét a köz fogja fizetni. Ha ezt most folytatjuk a mezőgazdaság terén és a meglévő gazdasági bajokat ilyen protekcionizmussal akarjuk reparálni, a vége az lesz, hogy mindenki protekcióból él. De azt kérdezem én, hol lesz akkor az adózó közönség, amely ennek a protekcionizmusnak költségeit végeredményben viselni fogja és tudja? Minthogy a boletta kizárólag és egyoldalúlag csak a búza- és rozstermelő gazdákon segít annyiban, hogy az adójukat megfizettetik másokkal, a bolettát, amint a múltban elítéltem, a legmesszeb'bmenőleg^ elítélem a jövőben is és óva inteném a kormányt ettől. Ha tőlem függne, egy tollvonással f kiirtanám még a gondolatát is annak az ideának, amely az egyik oldalon nem segít semmit sem, a másik oldalon pedig óriási igazságtalanságokra és szociális elégedetlenségre vezet. Ha már itt tartok, kénytelen vagyok konstatálni azt, hogy nemcsak a gabonatermelés nem fizeti ki magát, hanem ma már nincs a magyar mezőgazdaságnak egyetlenep-y olyan ága sem, amelyet haszonnal lehetne lebonyolítani. Méltóztassék őket sorra venni. A gabonatermelésnél, a bolettánál vázoltam a helyzetet. Ott a tej kérdése. 14 fillért kap a parasztgazda azért a tejért, amelyet az urak 40 fillérrel fizetnek meg Budapesten. Menjünk tovább! Ott van az állattenyésztés, a sertésihizlalás. Még a múlt évben, a múlt őszi beállításkor a fiatal süldő kilója 1.60—1.70 pengő volt, ma ezt a süldőt meg lehet kapni vidéken 1 pengőért, 1.10 pengőért. A hízott sertésnél ugyanezt méltóztatnak találni. Azok a gazdák, akik az ilyen áron vett sertéseket hizlalásra beállították, most^ eladják potom pénzért és egész hizlalási költségüket a kútba dobták. Itt van a marhahizlalás kérdése. Gyakorlati tapasztalatból beszélek. Az ősszel beállítottunk prima-primissima borjúnagyságú, Svájcba szállítandó tinókat gazdaságonként 1 pengő beállítási költség körül. Ma, 6—7 hónapi hizlalás után, boldogok leszünk, ha el tudjuk adni 80 filléres árban a kihízott prima árut. )2. ülése 1931 május ll-én, hétfőn. 115 Amikor beállítottuk, akkor ennek a kihízott prima árunak 1.20—1.25 volt az ára, ma pedig, amikor eladásra kerül, 80—90 fillér között mozog az ára. Méltóztassanak csak azt az egy tényt venni, hogy a gazdák, akik az idén hizlalási hitelekkel ezt az óriási rizikóval járó hizlalást megcsinálták, milyen gyönyörűen néznek ki ennek a kampánynak a végén. De menjünk a mezőgazdaság más ágaira. A borkérdésről talán beszélnem sem kell. Mégis csak abszurdum, hogy amikor vidékenként ma 10—12 fillérért lehet bort venni, — eladni nem lehet, de venni lehet, ebben óriási különbség van — ugyanakkor ugyanazon a vidéken 19 filléres borfogyasztási adó sújtja literenként azt a bort. (Friedrich István: Hogyan lehet ez? Hihetetlen!) Ahol a legkevesebb, ott is 12 fillér. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: önök vannak a városnál, önök szabják meg! — Lázár Miklós: Ismételten kértük és nem történt semmi ! — Friedrich István: Vidéken is van borfogyasztási adó.) Beszámít ez a diskurálás a negyedórába? Akkor nagyon rövid időm lesz. t Méltóztassanak r a gyapjúkérdést venni. Ugyanazok a gazdák, akik három évvel ezelőtt eladták a gyapjújukat, mondjuk 3.50 pengőért, azok^ eladták tavaly 2.30-ért, az idén eladják 1.30-ért és ugyanakkor a t. képviselő urak kabátjában lévő posztó egy garassal nem lett olcsóbb. Ne is beszéljünk a lisztkérdésről és ezekről á kérdésekről. Itt konstatálni kívánom az ország szine előtt, hogy az egész magyar mezőgazdaság, úgy amint van, a maga egyetemében tisztán deficittel járó üzlet. (Ügy van! Ügy van!) Azt kérdezem, fenn lehet-e tartani azt a gazdasági helyzetet, amely az ország összes terheit erre az egy foglalkozási ágra rakja rá. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Ezért kell boletta! — Friedrich István: Szerencsétlenség a boletta, higyje el! — Mayer János földmívelésügyi miniszter: Én nem tartom annak, önök annak tartják! — Friedrich István: Meglátja, katasztrófa lesz a vége! — Mayer János földmívelésügyi miniszter: Szó sincs róla! — Zaj.) A mai borzalmas, nehéz gazdasági helyzetben, amikor itt a munkások százezrei munka nélkül vannak, Istentől adott szerencse, hogy a búza olcsó, mert ha a búza nem volna olcsó, hanem drága volna, akkor szeretném tudni, mit csinálna a százezernyi munkanélküliek tömege. (Friedrich István: Mind éhen halna!) A liszt már nem olcsó, miniszter úr, de hogy a gabona olcsó, azért hálát kell adni az Istennek a szerencsétlen munkanélküliek érdekében. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Azért munkanélküli, mert nincs a búzának ára!) En nem azt kívánom, hogy a mezőgazdaság ebben a helyzetben sínylődjék tovább, mert ebben ki nem tarthat s el fog pusztulni minden és mindenki, ha ez így megy tovább; hanem igenis, azt kívánom: tessék a mezőgazdaság adótereit csökkenteni, tessék a magyar államvasuti tarifákat úgy megcsinálni, hogy a Magyar Államvasút ne ellenségesen viselkedjék a mezőgazdasági termeléssel szemben. Tessék, miniszter úr, olyan vám- és kereskedelmi politikát folytatni, amely arányba hozza az ipari cikkek és a nekünk szükséges termelési anyagok árát a mezőgazdasági értékesítés lehetőségeivel. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Rajtunk áll ez?) Tessék azonkívül olyan hitelpolitikát inaugrálni ebben az országban, amely lehetővé tegye azt, hogy egy agrárország nemzeti bankja ne kizárólag egyoldalú kereskedelmi hiteligényeket honoráljon, (Ügy van! Ügy van! bal felől.) hanem tes-