Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-500

Az országgyűlés képviselőházának 5\ Másrészt azt szeretném, ha a történetnek ebben a drámai fontosságú periódusában olyan radikális társadalmi és gazdasági reformokat vinnének végbe, hogy ne legyen többé itt talaja a vörös bacillusnak és hisztériának, hogy automatikusan hulljanak te azok a vörös zászlócskák ott a moszkvai térképen Magyarországról. A költségvetést elfogadom. (Elénk helyes? lés, éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Hegymegi Kiss Pál! Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! (Folytonos zaj a .jobboldalon. — Elnök csenget.) Előttem szólott igen t. képviselőtársam alapos, mély tanulmányra valló beszédében rámutatott a világ legnagyobb betegségéire, amelynek orvoslásáról azok, akik nincsenek benne, nem akarnak gondoskodni. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Képviselő urak, foglalják el helyeiket! Hegymegi Kiss Pál: Méltóztassanak megengedni, hogy én e külpolitikai vita során az előadó úr igen értékes beszédével is foglalkozhassam és először is azt kiegészítsem. Az előadó úr hálás elismeréssel emlékezett meg Walko külügyminiszter úrról, aki eddig a külügyi tárcát vezette, hálás elismeréssel emlékezett meg barátainkról. Engedje meg nekem, hogy hivatkozva arra a bizonyos londoni vacsorára, amelyen együtt vettünk részt, én, mint aki semmiféle hivatalos formában nem vagyok itt jelen, ebből az alkalomból is megemlékezzem a magam részéről a magyar igazságnak legnagyobb védőjéről, Lord Rothermere-ről, (Élénk éljenzés a jobb- és baloldalon.) aki a magyar ügynek eddig még a legtöbbet tett. (Úgy van! Ügy van!) Mi, akik külföldön jártunk nagyon jól tudjuk, hogy a magyar igazságot külföldön csakis az Ő hatása alatt ismerték meg. (Éljenzés a jobboldalon.) Elismereim, hogy Walko Lajos' külügyminiszter úrnak egy igen nagy érdeme van, tudniillik az, hogy igyekezett külügyi képviseleteinket gazdaságilag átszervezni. Meg kell azonban emlékeznem az ő hivatali elődjéről is, Daruváry Géza külügyminiszter úrról, aki távozása előtt is, távozása után is megállapította, hogy a magyar külpolitika szoros kapcsolóiban van a magyar belpolitikai kérdésekkel is. Most új külügyminisztert kaptunk, akiről, — habár személyesen nem is ismerjük, — azt tudjuk, hogy nehéz, válságos időkben helyt állott, mint igaz magyar hazafi. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) Engedje meg, hogy én, aki mint ellenzéki képviselő voltaképpen először szólok hozzá az ő tárcájához, egyről tájékoztassam. Tájékoztatom arról, hogy minket itt nagyon sok kérdésben világnézeti különbségek választanak el, de a magyar külpolitika kérdéseiben mindnyáj an _ magyarok vagyunk (Ügy van! Úgy van! Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) és mind'anynyian arra törekszünk, hogy ennek az országnak súlyos és válságos helyzetét a világ arénájában valamennyire enyhítsük. A külügyminiszter úr igen válságos időkben került az élre és méltóztassék megengedni, hogy egy nagy problémával kapcsolatosan röviden, anélkül, hogy még nézetemet is voltaképpen kifejezném, felhozzak bizonyos szempontokat, — hiszen már maga az a^ körülmény, hogy nekünk hála Istennek, habár szomorú körülmények között, de önálló külügyi képviseletünk van, s a népképviseleti rendszer alapján állunk, ezt szükségessé és lehetővé teszi — '. ülése 1931 május 8-án, pénteken. 5 s anélkül, hogy kormányunknak bármiféle formában ártani akarnék, bizonyos tekintetben ezzel a kérdéssel foglalkozzam. '

r A kérdés, amellyel foglalkozni akarok, a német-osztrák vámunió kérdése. Amint megfigyeljük ebben a tekintetben a különböző államok magatartását, azt látjuk, hogy különösen hármas vonatkozásban illetik bírálattal ezt a német-osztrák uniót. Kétségtelenül ez a kapcsolat a megállapítások szerint elsősorban gazdasági, sőt meg kell azt állapítani, hogy bizonyos tekintetben a békediktátumokon rést is üt. Kétségtelen, azt is meg lehet állapítani, hogy ez a kapcsolat előkészítője lehet egy nagy politikai kapcsolatnak, a német Anschlussnak, mert ha két nemzetet ugyanaz a géniusz vezet, ugyanaz a géniusz hat át, akkor egyesülésüket megakadályozni nagyon, de nagyon nehéz. En nem tudom, hogy annak a bizonyos európai egyensúlynak, amely ma, sajnos, nincs meg, mert ma is csak győztes és legyőzött államok vannak, kialakulását elősegíti-e, vagy veszélyezteti-e ez a kapcsolat. Ezt én meg nem állapíthatom, ez mindenesetre a jövő kérdése lesz. Minket magyarokat különösen négy szempontból érint ez a megállapodás. Először trianoni szempontból, mert íme, ismét volt egy állam, amely azokon a békediktátumokon rést mert ütni, de ezek a rések csak más békediktátumokon üttetnek, sajnos, meg kell állapítanom, hogy a trianoni békediktátumon nem ütöttek még rést az igazság felé, sőt a kisebbségek érdekeit nézve, azt kell megállapítanom, hogy még azok a tételek is, amelyek a békediktátumban bennne vannnak és részünkre bizonyos jogokat biztosítanak, félremagyaráztalak és elcsavartattak, úgyhogy a mi helyzetünk a trianoni békediktátum szempontjából is hátrányos. Az is kétségtelen, hogy bennünket ez a német-osztrák vámunió más tekintetben is rendkívül befolyásol. Hiszen ez a szomszédos államok között történt és mi agrárállam vagyunk, terményeink elhelyezése szempontjából nagyon fontos, hogy milyen lesz a mi magatartásunk. Viszont iparunk szempontjából, iparunk jövőbeli prosperitása szempontjából szintén fontos ennek a kérdésnek megoldása. Pontos azonban politikai és alkotmányjogi szempontból is, mert én úgy látom, hogy a világ hatalmasai ma úgy veszik észre, hogy ennek a vámuniónak a hátamögött bizonyos politikai egyesülési törekvések is vannak, — az Anschluss-ról beszélve, — és én már hallok szirénhangokat olyan eszközök felvetésére, amelyeket eddig egészen más szempontból tekintettek, — a Habsburg-kérdést értem, — hogy ezt az Anschlusst valamelyesmódon megakadályozhassák. De fontos kétségtelenül külpolitikai szempontból is, hogy hpvá megyünk, továbbra is germanofil politikát követünk-e, mint a múltban, a világháború alatt és azelőtt követtünk? Itt önkéntelenül felvetődik előttem a kérdés, hogy mi lett volna velünk, ha ebben a világháborúban a németekkel együtt győztünk volna. Germanofil, èntentebarat vagy frankofil politikát kövessünk-e akkor, amikor azt látjuk, hogy ez alatt az idő alatt, olyan kétségbeejtő és súlyos helyzet közepette, mint amelyet a t. előttem szólott képviselőtársam is említett, mi még egyetlen jottányit sem kaptunk vissza igazságainkból, a győztesek még ma is vakok és elzárkózottak attól, hogy olyan helyzetet teremtsenek Közép-Európában, amely az igazságnak megfelel, vagy teljesen önállóan, mindenkivel jóbarátságban élve igyekezzünk itt, a Hadak Utján, a magunk