Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.
Ülésnapok - 1927-502
loi Az országgyűlés képviselőházának Csonka-Magyarországban mintegy 30.000 szervezett turista, akik már iskolázott emberek ezen a téren, akiket a természetbe nem egy vasárnapi kirándulás gyönyörűsége, hanem ezen kívül egy egész életprogrammá alakult terv hajt, nem juthat el csonka hazánknak azon magasságaira, ahonnan az egész országot gyönyörködve akarja látni. Itt tehát elsősorban 30-000 megszervezett turistáról van szó, akik már végigjárták ennek az országnak minden szabad kis területét, akik vasárnapon és ünnepnapokon fizikai fáradalmak után újra hátukra veszik a zsákot és felkészülve egyegy vasárnapi ünnep hangulatához kimennek a szabadba és gyönyörködnek az ország szépségeiben. De, amint említettem, a magántulajdon szentsége, és az a körülmény, hogy az állami kezelésben lévő erdők, hegyek területei el vannak zárva, nem engedi meg, hogy éppen a legszebb részek ^élvezeti tárgyai legyenek a magyar turista-társadalomnak. Ismerjük az érveket pro és contra, de a legfőbb erv az, hogy a hegyek csendjét és nyugalmát, az állatok zavartalan életét nem szabad turistazajjal nyugtalanná tennünk. Ha tovább fejtegetném a turistatársadalom s az erdőbirtokosok, főleg pedig egy kis számra redukált vadászok, az őz- és szarvasvadászok érdekeit, akkor szembe kellene állítanom ezt a nagy tömeg embert, ezeknek közügyét, közérdekét egy igen csekély mértékre zsugorodott — mondjuk így — magánérdekkel és gazdasági érdekkel. Lehetetlenné teszik, hogy a magyar ember ennek a hazának, ennek az országnak minden szép kis porcikáját megismerje. A második tétele pedig ennek a kérdésnek az, hogy amikor már a szenvedélyes turista bejárta, kiélvezte, sokszorosan meglátogatta az országot, akkor az, aki rendszeresen él a turisztikának, fogja a batyuját és nagy kényszertől hajtva megy külföldre, úgy, hogy ma már Svájc, Ausztria és egyéb külföldi országok turisztikailag kidolgozott helyeit veszik igénybe, s a magyar pénzzel javítják a külföld kereskedelmi mérlegét. Azt mondhatnám, hogy nálunk még gyermekcipőben jár a turisztika, külföldön azonban már gyönyörűen fejlődött turisztika van, amelynek nagyszerű irodalma van s remekül kidolgozott szervei és tervei is vannak. Azonban a külföldiek is vágyakoznak arra, hogy egy-egy ország rejtett szépségével gazdagítsák a maguk lelkületét. Ezek, ha idejönnek, akkor ebben az országban, e néhány szegényes helytől eltekintve, éppen a legszebb helyeket nem látogathatják. Itt a Házban az utóbbi napokban is nagy beszédek hangzottak el az idegenforgalomról; a Ház minden oldaláról sürgetik, hogy az ország bevételének tekintélyes részét tegye az az idegenforgalom, amely még nincs meg. {Ügy van! Ügy van a balközépen.) Ennek az idegenforgalomnak nem szabad tisztán Budapestre szorítkoznia, (östör József: Ügy van! Szóvá kell tenni ezt a kérdést! így nem lehet turisztikát csinálni!); hanem meg kell nyitni az ország minden területét, hogy aki idejön, az ne csak háromnapos retúrjegyet váltson, hanem a Hortobágyon, s a Balatonon kivül, amelyek szabad helyek, látogassa meg azokat a hegyeket, kilátókat és történelmi nevezetességű helyeket is, amelyek most el vannak zárva s azokat is bemutathassuk a külföldieknek. (Helyeslés a közéven.) íme tehát, nagy idegenforgalmi érdek is azt parancsolja, hogy ebben az országban tel50È. ülése 1931 május 11-én, hétfőn. jesítsék a turisztika kívánságait, amely turistamozgalomnak olyan kiváló reprezentánsai vannak, mint Zsitvay igazságügyminiszter úr, a Ház alelnöki székében ülő Puky képviselőtársunk, s az országban nagyon sok kiváló ember, aki gyalogszerrel járja meg e csonka hazánk minden eddigi szabad területét. A földmívelésügyi miniszter úrhoz azért intézem ezt a kérést e tárcával kapcsolatban, (Östör József: Mi is kérjük!) hogy a miniszter úr is a magyar túristatársadalomnak védnöke, pártfogója legyen, s ez a tárca is kövessen el mindent, hogy ezek a helyek is, legalább abban a keretben, amelyben álmagyar turistatársadalom kívánságait igazán a minimumra redukálta, nyittassanak meg, s hogy azok a kincstári koronauradalmak, erdők, hegyek és utak, amelyek ezidőszerint zárva vannak, mielőbb nyittassanak meg. {Helyeslés a középen.) Nem volna szükség arra, hogy ezt a kérdést itt a törvényhozásban szóvátegyük, ha kint megegyezhetnék egymással a turistatársadalom és az érdekeltség, azonban a vadász- és erdőérdekeltség olyan mereven áll szemben a turis-. tákkal, hogy ezt társadalmi úton békésen^ nem lehet megoldani. Azért sürgetik a turisták és azért adok hangot ennek a kívánságnak itt, a Házban, hogy a törvényhozáson keresztül hozzuk létre azt a turistatörvényt, amely szabályozza a turistáknak ezeken a helyeken való forgalmát és a természeti szépségek élvezetét. Ezt ajánlom a miniszter úr figyelmébe. (Elénk helyeslés.) A címmel kapcsolatban még egy másik konkrét kérdést is vagyok bátor felvetni. A földmívelésügyi miniszter úr az elmúlt esztendőben, hogy a zöldhitel-uzsorának gátat vessen és a kölcsönre szoruló termelőket némileg segítse, tekintélyes exportkölcsönt adott az Okh. vidéki fiókjain keresztül. Ennek a kölcsönnek visszafizetése most, e hónapban jár le. Ez a visszafizetés a gazdasági életben ma majdnem a lehetetlenséggel határos, (Ügy van! Ügy van! a középen.) mert tulajdonképpen most szorulna rá leginkább újabb kölcsönre maga a termelőosztály. Azt a kívánságot intézem tehát a miniszter úrhoz, méltóztassék arról gondoskodni, hogy ez az exporthitel, amely nagyon jótékony hatással volt a termelésre, meghoszszabbítassék, vagyis olyan időben és ^részletekben fizettessék vissza, amikor igazán uzsora nélkül eladhatja a termelő a maga termesét és így tehet eleget visszafizetési kötelezettségének. (Helyeslés.) Végül összefoglalva a mondottakat, azt hiszem, egyetemes nézetet mondok a miniszter úr felé, úgy az én pártom, mint a többi pártok nézetét, hogy keveseljük a földmívelésügyi tárca költségvetését. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Majdnem azt mondjuk, a szégyennel határos, hogy ilyen kevés összeg áll rendelkezésre egy agrárország földmívelésügyi tárcájának keretében részint segélyezésre, részint kölcsönökre és a többi kérdéseknek a finanszirozására. Láttunk szépen r megindított gazdasági akciókat, ahol a produktív befektetés eredménye jelentkezik, tehát nem lehet megállást parancsolni még akkor sem, ha a takarékosság nagymértékben óva intene is bennünket a költekezéstől, hiszen a földbe belevetett kölcsönhitel nem improduktív befektetés és nem pénzpazarlás, hanem ennek a többtermelésben való jelentkezése az ország gazdagságát szaporítja. Összefoglalásképpen tehát azt a kívánságo-