Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-491

90 Az országgyűlés képviselőházának 491 azonban itt Budapesten ezrével olyan emberekkel, akik vánnyadt, nyűtt ruhában, félretaposott rossz cipőben járnak és a tél hidegének ki voltak téve a nélkül, hogy bárki is törődött volna velük. Ezeknek ruha kellett volna. A raktárak tömve vannak, de sajnos, nincs meg az eszköz ahhoz, hogy ezt megvehessek. Még tragikusabb a föld népének helyzete, amely egész nyáron át keserves-nehezen dolgozott hajnalhasadtától naplementig és arca ve rejtekével bőven öntözte a földet, amely termett, de másoknak. Neki abból csak fillérek jutottak, ocsúval kevert gabona. Egész évi munkája után annyit nem tudott magának megszerezni, hogy egy pár csizmát tudott volna vásárolni. Ha az ember elmegy a falvakba és a falvakban lakó zsellérnép, a törpebirtokosok, a mezőgazdasági munkásik lakás-, ruházat- és szociális viszonyait tanulmány tárgyává teszi, ott nem szocialistává, hanem anarchistává válik. (Krisztián Imre közbeszól.) Fellázad minden embernek az érzéke a társadalom ellen, amely ilyen mostohán kezeli leghűbb fiait, amely annyi keresetet sem juttat nekik, hogy maguknak ruhát tudnának vásárolni, gyermekeiket rendesen tudnák öltöztetni, hogy feleségeiknek ne kelljen szakadozott szoknyában járni. Nem telik ruhára, holott az áruraktárak tele vannak. Akarják a harmadik képet? Nézzék meg Budapest környékét. Egy miniszter úr, gróf Klebelsberg miniszter úr fáradságot vett magának és körüljárta Budapest környékét. Szörnyű látvány tárult eléje. Nem kell messzire menni, csak kissé elhagyni a Nyugati pályaudvart és kimenni a betűs kocsival az angyalföldi tébolydáig. Nézzék meg, négy négyzetméter területen ócska ládákból, kátránypapirokból, lopott deszkákból felépített kalyibákban családok laknak. Nem képesek a lakást megfizetni, tehát bérelnek a telektulajdonostól lüü pengőért egy darab helyet és arra felhúzzák a kalyibájukat, abban laknak, abban élik le az életüket. T. Ház! Nem nevetni való, hanem véres szatíra az, hogy a strandfürdőkben a rendőrség vigyáz arra, hogy jaj valakinek a fürdőruhája lejjebb ne csússzék, vagy egy leánykának a fürdőruhája ne legyen mélyebben kivágva, mint a Vorschrift, ellenben ugyanaz a keresztény társadalom egy kukkot sem szól, elfordítja tekintetét akkor, amikor a templom tövében százával vannak olyan kalyjbák, ahol 4—6—8 tagból álló család lakik együtt, ahol együtt van az apa feleségével, apró gyermekével, a most megnősült fiú a fiatal menyecskével és annak apró gyermekével. Uraim, vegyék maguknak a fáradtságot, menjenek ki, nézzék meg ott, hogy a keresztény uralom dicsőségére és a bethleni kormányzás tíz évi jubileuma után milyen kalyibákban lakik a munkásnép. A téglagyárakban nincs munka, a téglagyári munkások ezrei lézengenek munka nélkül, a cementgyárak fojtott üzemmel dolgoznak, a vasgyárakban nincs munka, az építőmunkások tízezrei vannak munka nélkül. Anyag van bőven, munkáskéz van bőven, lakó is volna bőven, mert ha nem volna, akkor az emberek nem laknának olyan helyen, ahová egy tisztességes gazda az állatját sem zárja. Nem passzióból lakik az ember földbevájt kalyibákban, nem passzióból lakik az ember tömeglakásokban. Itt tehát minden megvan ahhoz, hogy építsünk és mégsem építünk. Nem azért, mert nincs pénz, mert erre volna pénz, csakhogy a kapitalizmusnak ez az építkezés ülése 1931 április 23-án, csütörtökön. nem rentábilis, nem lukrativ, nem hoz annyi profitot, mint amennyit számítanak, ennélfogva nem épít. Kényszeríteni nem kényszeríti rá senki. Egy város van Európában, illetőleg lehet, hogy több, de én csak egyről tudok, amely igenis kényszerítette a kapitalistákat arra, hogy adjanak pénzt az építkezésre. Ez Bécs városa, de Bécs környékén nem is találja az ember azt a szörnyű kalyiba- és putrirendszert, amelyet itt találunk, Bécs város környéke nem is nőtt olyan abnormisan nagyra éppen a lakásínség következtében, mint amilyen abnormisan megnőtt Pesterzsébet, Kispest és a többi Budapestet övező városok és községek. A helyzet kulcsa abban van, hogy a kapitalistákat Magyarországon nem, de talán Európában is kevés helyen kényszerítik arra, hogy közérdekű építkezésekbe fektessék a tőkéjüket, a közérdekű építkezéseket a kapitalizmus igen szívesen átengedi az államnak, átengedi a községeknek. Az állam egynéhány év előtt már beszüntette ezeket a közérdekű építkezéseket, mondván nagy bölcsen itt a Ház előtt, hogy az építkezés nem állami feladat, nem az állam feladata, hogy olcsó lakásokat építsen, ez a magántőke feladata. Az állam megtette a magántőkével szemben kötelességét, amikor a lakbéreket, nem nézve és nem vizsgálva a lakosság kereseti és egyéb viszonyait, felemelte az égig, a boltbéreket felemelte olyan magasra, hogy ennek mását Európában nem látjuk, tehát a kormány a kapitaliizmussal szemben megtette kötelességét, nyújtott a kapitaliizmusnak kereseti lehetőséget, amivel szemben a kapitalizmus a kormánynak ezt a szívességét nagyon szépen megköszönte, de nem épített, mert az építkezés nem eléggé lukrativ. Azt mondotta, hogy majd a fővárosnak lesz ez a feladata. A bölcs minisztérium rá is írt a fővárosra, hogy: igen, főváros, neked volna ez a feladatod. De amikor nagynehezen a szociáldemokrata frakció és a demokratapárt támogatásával néhány év előtt a lakáscéladót akartuk a fővárosban bevezetni, a belügyminiszter úr volt az, aki egyszerűen eltörölte ezt, mondván, hogy ezt nálunk nem lehet megcsinálni. így tehát a főváros sem épít az utóbbi időben. Épített rendkívül sok templomot. (Farkas Gyula: Jól teszi!) Ha kettőt épített volna, de szépet és művészit. De teletömte a fővárost művészietlen tégla- és maltertömegekkel, amelyeket kinevezett templomnak, amelyekre, ha sor kerül rá, hogy Európából idejönnek építészek és tanítványaiknak meg akarják mutatni elrettentő példaként, hogy hogyan nem szabad építeni, bátran rámutathatnak. (Zaj és ellentmondások a jobboldalon és a középen.) Méltóztassanak csak ezeket az új templomokat megnézni. Az embernek felháborodik a szépérzéke láttukra. Mondom, építettek templomokat, paplakokat, de az utolsó két esztendőben úgyszólván egyetlen lakóházat sem építettek. Ez a következménye a kapitalizmus ridegségének, önzésének, mert a kapitalizmusnak a közérdekű lakásépítés nem rentábilis, r nem lukrativ üzlet. A kormány, illetőleg az állam és a főváros elzárkózottságának lehet tehát betudni azokat a szörnyű lakásviszonyokat, amelyek között a magyar nép szenved. T. Képviselőház! Kétségtelen, s előttem szólott t. képviselőtársamnak abban igaza van, nagyon nehéz ma a magyar nép helyzete. De nemcsak a munkásosztály helyzete nehezedett meg, hanem megnehezedett a középosztály hely-