Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-491

Az országgyűlés képviselőházának U91. zanattal, amellyel előttem szólott t. képviselőtársam beszéde folytán foglalkozni kívánok. A múlt hetekben a valláserkölcsi lapokban csodálatosképpen valóban meleg szívvel megírt szociális tartalmú iratokat olvastunk. Legutóbb páter Csávossy eresztett meg hatalmas dörgedelmes filippikát a kapitalista társadalmi és gazdasági rendszer ellen, és amit páter Csávossy irataiban 'megemlít, azt kissé híg 1ère eresztve és valami rózsaszínű keresztényszociális mártásban feltálalva mondják el a különböző templomokban a t. prédikátor urak, Banghától kezdve Haas Brokárdig. A politikusokat meg tudom érteni, ha ma a szociális kérdések megoldásáról beszélnek, elénk tárják azokat a bajokat, amelyek a kapitalisztikus gazdasági rendszer következményei, mert hiszen közelednek a választások (Jánossy Gábor: Dehogy közelednek, még egy évig várhatunk!) és ilyenkor nem árt, ha az emberek látják, hogy a t. képviselő úr az ő bajukkal is foglalkozik. Elvégre a képviselőknél is csak úgy van, mint a kapitalistáknál; apró hal, de jó hal, a fontos, hogy sok legyen belőle. Itt is az apró ember szavazata is számít, különösen, ha sok van belőle és azért érdemes némelykor egy kis szocialista vörös vonatkozást is belevinni a beszédlbe. A főtisztelendő urakat is meg tudom érteni, ök nagyon félnek az aposztáziótól, nagyon félnek attól, hogy bármennyire ócsárolják is a szociáldemokráciát, bármenynyire próbálják is azt kompromittálni, a még irántuk valami kis bizalommal viseltető nép előtt azzal, hogy ezek bolsevista szálláscsinálók, mégis a szocializmus igazságai utat törnek és a szocializmus mindnagyobb és nagyobb tömegeket hódít el úgy az egyedül üdvözítő egyháztól, mint attól a tisztes polgári rendtől, amelyről beszédem folyamán majd még meg fogok emlékezni. En nagyon tudom méltányolni előttem szólott t. képviselőtársamnak ebbeli buzgalmát, csak megmondhatom neki, hogy a buzgalom már elkésett, elkésett azért, mert félreformokkal, egy kis szociális olajcseppel, azonkívül kenetes prédikációkkal és ehhez hasonló dolgokkal ezt a folyamatot ma már megállítani nem lehet. Valamikor itt ebben a tisztes házban Hegedüs Lóránt, közgazdasági tekintélyünk, mint pénzügyminiszter felállott és azt mondotta, hogy mai beszédét C-durban tartja, mert C-durban van írva Beethoven Kavatinája, amely az emlbernek biztonságérzetet ad. Az igen t. képviselő úr is úgy próbált C-durban beszélni arról a polgári társadalomról, hogy bebeszélte neki azt a biztonságot, amely nélkül természetesen a polgári társadalom fennállani nem tud. Tessék elhinni, még egyszer mondom, sem ilyen ügyesen felépített, a tömegek vágyai és óhajai felé irányított semmitmondó beszéddel, sem kenetes prédikációkkal, sem szociális, mégpedig keresztényszociális lével felöntött nyilatkozatokkal nem fogják tudni megmenteni a kapitalizmust a bukástól. (Krisztián Imre: De olyan gúnyolódásokkal sem, mint ahogyan ön beszél!) Mert erről van szó. (Jánossy Gábor: Majd megmondja, mivel lehet megmenteni! — Krisztián •Jmre: Attól a falnak mehet ez a nemzet, amit ő mond!) Ha valaki látó szemmel néz körül a társadalomban, különösen a magyar társadalomban, nem zárkózhatik el annak beismerése elől, hogy ez a mai kapitalista gazdálkodási rend csőd előtt áll. A tömegek előtt régen csődben is van már. De most már a polgári társadalom kezdi a bőrén érezni, hogy az a fétis, amelyhez ragaszkodott, az a rendszer, amelyet pénzével, verítékével, egészségével, fiainak ülése 1931 április 23-án, csütörtökön. 89 ifjúságával szolgált, kezdi felmondani a szolgálatot, a kapitalizmus nem képes többé a tömegeket élelemmel ellátni, a kapitalizmus nem képes a tömegeket életadó munkával ellátni, nem képes sem a munkástömegeknek, sem a polgári társadalomnak egy bizonyos életszintet és annak biztonságát, állandóságát biztosítani. Nap-nap után olvassuk az újságokban, hogy a kormány nagymennyiségű búzát denaturáltatni akar. Azonfelül hallunk olyan tárgyalásokról, hogy a gyengébbminőségű búzákat a kormány ki fogja adni a malmoknak és azok ebből korpát és takarmánylisztet fognak előállítani. Búzafelesleg van. A gazdatársadalom sír, jajgat, tépi a haját, a búzának nincs ára és mintegy mementoképpen előttem szólott t. képviselőtársam is felemlíti az orosz búzatermelés bámulatos racionalizálását. (Szepessy Géza: Nemzeti alapra tessék helyezkedni!) A lapokból olvastuk — és meg vagyok róla győződve, hogy minden jó magyar embernek libabőrös lett a háta annak olvasásakor, — hogy Amerikában a Farming Board a meglevő búzamennyiséget az európai piacra kívánja dobni, hogy helyet adjon annak a búzának, amely csak ezentúl fog teremni. Ez azt jelenti, hogy a magyar búzát még kevésbé lehet értékesíteni, mint eddig, mert hiszen az amerikai búzával szemben a magyar búza már Postumiánál nem versenyképes, nem is beszélve távolabbi állomásokról. Tehát búzafeleslegek, gabonafeleslegek vannak. Ugyanakkor azonban Magyarországon nem százezer, millió ember van, férfi, nő és gyermek, aki nélkülözi a mindennapi kenyeret. Benne van a gyermekkorunkban tanult imánkban, hogy add meg nekünk a mindennapi kenyerünket. Es a gyönge gyermek ajka hiába siránkozik, nyög az Eg urához, nincs mindennapi kenyér. (Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Ez is prédikáció! — Jánossy Gábor: Követi a jó példát, igen helyesen. Igen nagy áhítattal hallgatjuk!) Tehát mondom, az alföldi búzatermő Kánaánban százezrével élnek férfiak, nők, gyermekek akik télen át sült burgonyát, sült tököt és főtt tengerit ettek és nélkülözni voltak kénytelenek az életet adó kenyeret. Hát mondják, t. képviselő urak, nem paradoxon ez, nem véres ellentmondás az, amit ma latunk, hogy az egyik oldalon nyomorúság, szegénység van, ruhátlanság, vásárlóképtelenség, mert sok a búza, és nincs ára, amíg a másik oldalon munkanélküliséget, nyomort és éhséget tapasztalunk azért, mert nincs munka és nincs pénz és nincs mivel megvásárolni azt a búzát, amelyben a másik majdnem megfullad. A másik kép, t. Képviselőház! Figyeljük meg a budapesti és vidéki kirakatokat. Látjuk: «mélyen áron alul» árusítanak. A másik hirdeti: «olcsón árusítok», «kivételes áron árusítok». A reklám minden fajtáját felhasználják arra, hogy a rettenetesen megtömött áruraktárakat valamiképpen kiürítsék, hogy valamiképpen forgalomba hozzák azt az óriási árumennyiséget, amely az üzletekben van felhalmozva, de nincs rá vevő. A gyárak állnak, a gazda nem tudja eladni a gyapjút, a kendert, a lent. Hiszen nemrégiben olvastuk, hogy egy nagyon előkelő lengyár fizetési nehézségekbe került, mert nem tudta az áruját értékesíteni. A gazda nem tudja eladni a nyersanyagot, a gyáros nem tudja foglalkoztatni a munkását, a kereskedő nem tudja megvenni az árut, mert nincs vevő. Az áruraktárak tehát telve vannak. Ugyanakkor találkozunk