Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-491

88 Az országgyűlés képviselőházának U91 tak, akik telve voltak idealizmussal, akik azonban elszakadtak a történelmi múlt gyökerétől, nem tudták megállni helyüket és vakmerőségükért, könnyelműségükért életükkel fizettek. (Jánossy Gábor: Intő példa!) Intő példa ez, t. képviselőtársam, erre a mai korra és intő példa különösen minden egyes politikusra, hogy nagyon jól gondolja meg, milyen állást foglal el; nagyon jól gondolja meg, hogy kinn milyen húrokat penget. (Êhn Kálmán: Ez igaz!) Viharokat kelteni ma nagyon könnyű; ebben a lehetetlen gazdasági helyzetben könnyű a szenvedélyeket felkorbácsolni. (Ügy van! jobbfelől.) Nem fog-e azonban megismétlődni a Zauberlehrling esete és az az özönvíz, amely ennek a könnyelmű, talán jóakaratú beszédnek kapcsán támad, nem fog-e előbb mindnyájunkat elsöpörni

1

? A mai korban mindinkább nyilvánvalóvá válik, hogy az a történelmi arisztokrácia, amelybe való bekerülés hosszú éveken keresztül elérendő célja volt minden embernek, történelmi hivatását —- úgy látszik — betöltötte és letűnőben van. Legalább is egy tekintetben erre a konklúzióra lehet jutni. Ha ugyanis ma összehasonlítom egy történelmi arisztokratának és egy ipar- vagy pénzarisztokratának anyagi helyzetét, meg kell állapítanom, hogy ez az új nemesség a régit anyagiakban teljesen elhagyta; meg kell állapítanom, hogy a történelmi arisztokráciában élő embereknek ma rnég megvan az a nagy hírük, hogy milyen anyagi javakkal rendelkeznek, ha azonban az ember mélyére néz gazdasági helyzetünknek, megállapíthatja, hogy igen sokszor adósságból élnek. Ezzel szemben itt van az új arisztokrácia, amely hihetetlen évi jövedelmekkel rendelkezik és ezzel a nagy jövedelemmel egészen önkéntelenül, anélkül, hogy akarná, vezetője lesz az új társadalomnak. Nekem legalább nagyon furcsa az, hogy pl. Magyarország miniszterelnökének vagy minisztereinek évi jövedelme messze mögötte marad azoknak a jövedelmeknek, amelyeket itt a közgazdasági életben szereplő egyes emberek ma élveznek. (Jánossy Gábor: Azoknak nem furcsa, csak nekünk furcsa, nekik természetes.) Azt hiszem, itt nem lehet arra az álláspontra helyezkedni, hogy erről az új arisztokráciáról egyszerűen nem veszünk tudomást. (Jánossy Gábor: Ez nem arisztokrácia!) Arra az álláspontra sem lehet helyezkedni, hogy mi ezeknek a jövedelmét erőszakkal elvesszük. Itt a helyes álláspont, azt gondolom, az, hogy igenis ezeknek létezésével számolnunk kell, és hogy az államhatalom befolyása alá kell ma bocsátani a tőkéből származó ezt a jövedelmet államszocializmus nélkül is úgy, hogy az ember jogát, amivel beszédem első részében foglalkoztam, tökéletesen biztosítani tudjuk. (Jánossy Gábor: Helyes, bárcsak lehetne!) Ez nem a szabadságnak béklyóba verése, ez nem annyit jelent, Hogy mi gazdasági téren a szabadságot ki akarjuk irtani; ez annyit jelent, hogy a szabadság fattyuhajtásait le akarjuk nyesegetni. (Ügy van! jobbfelöl.) Ebben a mi világégésünkben egy eszme foghatja össze az embereket, amelyről talán többet beszélünk, mint amennyit érdekében cselekszünk. Ez a szolidaritás elve. Ez a szolidaritás megvolt az emberek között a régi időben is, talán más volt a neve, talán úgy hívták, hogy keresztény felebaráti szeretet; megvolt ennek működése, látható formája is, csak akkor úgy hívták, hogy az irgalmasság testi és lelki cselekedetei. Ennek a kornak talán ezülése 1931 április 23-án, csütörtökön. zel a szóval, talán ezzel a jeligével, hogy szolidaritás, de meg kell találnia a múlttal a kapcsolatot és meg kell találnia az utat minden magyar állampolgár szívéhez, lelkéhez, erejéhez, meg kell találnia olyan értelemben, hogy itt ez az ország lakosságában egy nagy egységet alkotna és csak ezzel a nagy egységgel tud ez a nemzet, ez az ország a mai nehéz helyzetből kikeveredni. Hogy a régi szokáshoz híven, két szóval megemlékezzem előttem szólott t. képviselőtársaim fejtegetéseiről is, egészen őszintén és nyiltan megmondom, hogy amit például a választójog tekintetében itt Bródy t. képviselőtársam fejtegetett, teoretikusan én az ő álláspontját fogadom el. En azt mondom, hogy tökéletesebb forma az, ha az emberek szavazati jogukat titkosan gyakorolják. Ha azonban megkérdezem a filozófiát és a filozófiával akarok ebben az útvesztőben eligazodni, akkor azt mondom, hogy a választójog mikénti gyakorlása nem cél, hanem eszköz. Nekem az állami életben soha egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenem az állam célját, és hogy a oél elérése érdekében nem szabad nemtelen eszközt használnom, mert a cél nem szentesíti az eszközt, ahogy nem szabad nemtelen eszközt használnom, éppúgy nem szabad a cél elérésére alkalmatlan eszközt sem használnom. (Bárdos Ferenc: Szóval a titkosság alkalmatlan!) T. képviselőtársam, az én egyéni megítéléseim szerint be lehetne hozni ebben az országban egy országos lajstromos választásra a titkosságot. En azonban nem vagyok kormányon, nem látom az egész helyzetet. (Rothenstein Mór: Ezek után szerencse!) Szerencse lehet, mert nem tudom, hogy megvalósíthatnám-e a titkosságot. (Jánossy Gábor: Rothenstein se valósítaná meg, ha miniszterelnök volna!) Azt tartom, hogy a magyar államcél elérése tekintetében, mondjuk ebben a lázállapotban, amelyben ma az ország van, ez nem volna kívánatos. Az a politikai hitem és meggyőződésem, hogy a mai nemzedéknek lángoló szívből, keresztény önfeláldozó lélekből fakadó, a multat a jelennel helyesen összekapcsoló céltudatos cselekedetekkel kell és lehet az ősök örökségét az utódokra áthárítani. A költségvetést általánosságban elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a Há\z minden oldalán. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! A csodálkozásnak bizonyos nemével hallgattam végig előttem szóló t. képviselőtársamat. Beszélt ő a szociális kérdésről, a munkanélküliségről, a gazdabajokról, az értékesítés problémájáról, a ;{() esztendősökről. Feltárta mindazokat a sebeket, amelyek ima a magyar nemzet testén rágódnak, feltárta mindazokat a bajokat, amelyek orvoslásra várnak, és részben rá is mutatott az orvoslás módjaira. Azért csodálkozom, mert a képviselő úr egy olyan párthoz tartozik, amely az egységes keresztény, keresztyén polgári párttal együtt 10 év óta kormányoz. Ha az urak tíz év óta kormányoznak, illetőleg a kormány háta mögött állva irányítják Magyarország politikai, gazdasági életét, hát tíz esztendő alatt ezeket a bajokat nem látták? Tíz esztendeje vannak kormányon és nem tudtak segíteni azokon a bajokon, amelyek itt nap-nap után szemeink elé tárulnak. Egy kissé gyanús, hogy most tíz év multán fedezték fel mindazokat a bajokat (Krisztián Imre: Amelyeket önök hoztak!), amelyek itt, mondhatnám, csőstül áradnak még a törvényhozás termében is. Valahogy időrendiben összekerül ez egy másik moz-