Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-491

Az országgyűlés képviselőházának U91. ülése 1931 április 23-án, csütörtökön. 87 tempó tekintetében már nagy különbségek vannak, és ez teszi talán elsősorban megokolttá és elfogadhatóvá, hogy sok politikai párt küzd ma a politikai élet porondján. A másik nagyon érdekes és a régi békevilágtól elütő tünet a politikai pártok életében ma az, hogy az az egység, az a drill, amely megvolt a békében egy politikai párt keretén Ibelül, ma hiányzik. Akármelyik pártot vizsgálom, — a legnagyobb pártot, vagy a legkisebb pártot, — észreveszem, hogy ott az individualizmus harcot folytat a szociális gondolattal — szociális gondolat alatt itt osak azt értem, hogy társulásban keresik ma az emberek az erőt — és az ember nem akarja, vagy nehezen akarja alávetni egyéni véleményét, egyéni akaratát a párt akaratának. Ezt természetesnek is találom. Ezelőtt 60 esztendővel Németországban egy párt alakult ímeg, a Centrum-párt. Ez a párt nagyon rövid programmal ment bete a német közéletbe. A rövid prograimm — talán 10—15 nyomtatott sor — a bekezdésnél azt a feliratot viseli: Justitia est fundamentum regnorum. Utána három pontban foglalja össze a párt programmját. Az egyik programmpont az, hogy a birodalom 'szövetséges állami jellege megőrizendő. Akkor, 1871-ben hozták létre a birodalmi egységet. A Programm második pontja azt mondja, hogy dolgozni kell az összes néposztályok erkölcsi és anyagi jólétén. A harmadik pont talán a leghosszabb, de talán a legérdekesebb is. Ez azt mondja, hogy a párt ezen elvek szerint tárgyal és határoz a birodalmi gyűlésen tárgyalandó minden indítvány felett, anélkül, hogy egyébként a párt tagjait abban akadályozná, hogy szavazatukat az országgyűlésen akár a párthatározat ellenére is adják le. Ez a párt 60 esztendő multán is él, úgy látszik tehát, történelmi szükségletet elégít ki. Ez a párt 60 esztendő múlva is él és ma Németország kormányzásában vezető szerepet játszik. Ha ma kutatjuk azt, hogy uni e párt erejének tulajdonképpeni oka, nem tudom, hogy nem ez a harmadik pont-e, amely az egyéni érvényesülést a párt keretén belül sem akarja elnyomni. Nem állítom azt, hogy a pártfegyelem teljesen mellőzhető a politikai életben. Fegyelmezett párt nélkül, fegyelmezett párt hiányában nagy dolgokat egy állam életében sem lehet keresztülvinni. (Ehn Kálmán: Ez igaz.) Azt is állítom azonban, hogyha az egyéni szabadságot, az egyéni akaratot teljesen elnyomjuk, az a párt, hogy úgy imondjam géppé lesz, az a párt olyan kép lesz, amelynek nagyon szép a kerete, de értéktelen a tartalma. Mert még ebben a korban is, amikor az individualizmus küzd a maga jogaiért, küzd a gép ellen, küzd a tőke ellen, küzd az államhatalom ellen is, ebben a keretben értékesebb a tartalom, értékesebb az emlber. Amint látjuk, még a legkollektívebb társadalomban, az orosz társadalomban sem tudják nélkülözni az egyént, és a világ minden tájáról csalogatják oda az értékes embereket, hogy abban a kollektív keretben minél nagyobb értékű embereket foglaljanak össze. Ebben a mi világunkban, ebben a mi politikai életünkbn az én igénytelen nézetem szerint, nagy körültekintéssel kell eljárni. 1918-ban megszűnt a fegyveres háború, itt van azonban egy rettenetesebb háború: a gazdasági háború. A fegyveres háború megkövetelte a maga áldozatait, nem tudom azonban, hogy ez a gazdasági háború milyen mértékben fog elmaradni emberáldozat, vagyonáldozat tekintetében a fegyveres háborútól. Azt az egyet azonban már ma meg lehet állapítani, \hogy rettenetes» romboló hatást gyakorol. Ebben a nagy gazdasági harcban, azt gondolom, — részemről legalább imindig meggondoltam, — hogy nagyon óvatosan kell valakinek külön utakat járni. Ertem ezt a pártokra, értem ezt az egyesekre. Hiszen háborúban kivételes szabályok vannak mindenhol. Háborúiban egy jelszó van: összetartani, és ha a magyarság nagy volt a világháborúban, nagysága abban mutatkozott meg, hogy összetartott. (Ügy van! a jobboldalon.) Ha pedig a magyarság gyengének bizonyult a háború befejezésekor és a háború befejezése utáni időkben, azt gondolom és biztosan tudom, hogy ennek a gyengeségnek az összetartás hiánya volt az oka. (Ügy van! a jobboldalon.) Ma ebben a rettenetes küzdelemben részemről lelkiismereti kérdést csinálok abból, hogy egyformán íbeszéljek itt és egyformán beszéljek künn. (Elénk helyeslés.) Lelkiismereti kérdést csinálok abból, hogy csak nagy dolog esetén, igazán az elvet mélyen sértő esetben tudom elhatározni magamat arra, hogy ne a kormánnyal^ ne e viharverte tenger hajójának kormányosával tartsak, hanem külön utakon próbáljam a magam eszméit megvalósítani. (Helyeslés a jobboldalon.) T. Képviselőház! A nagy gazdasági harc mellett ma még egy rettenetes nagy harc dúl az egész világon és itt nálunk is. Ez az elvek, a világnézetek harca. Ma az ember úgy érzi, úgy látja, hogy itt a társadalmi berendezkedésben sok minden meg fog változni, sok mindennek meg kell változnia. Ennek a változásnak temoóját azonban nem tudom itt lapidárisabban kifejezni, mint ahogy a napokban a kormányelnök úr kifejezte, hogy a progresszió jegyével ellátott konzervatív úton kell nekünk ezeket az új utakat, új formákat megkeresnünk. (Helyeslés a jobboldalon.) Az is lehet felfogás, hogy valaki a formát meg akarja ölni, a társadalmi berendezkedés struktúráját fel akarja forgatni, azt gondolván, hogy majd utána fog megfelelő más formákról gondoskodni. Ez a forradalom útja. A forradalom merészen, bátran nekimegy egy társadalmi épületnek, felforgatja azt alapostól, nem gondol arra, hogy milyen formát, milyen külső alakot adjon a társadalomnak. Amióta emberek vannak, azóta örök igazság az, ubi sunt homines, sunt modi, ahol emberek vannak, ott bizonyos szabályoknak, bizonyos formáknak kell lenniök, mert ha nines meg az a forma, akkor előáll a bellum omnium contra omnesnek elve. (Jánossy Gábor: A világon most ez folyik!) En ettől a formanélküliségtől irtózom. En azt mondom, hogy a forradalmaknak, ha csináltak is jót, rettenetes áruk volt. Emberéletben, anyagi javakban, kultúrában soha a történelem folyamán nem volt olyan ellensége a társadalomnak, mint a forradalom. (Ügy van! jobbfelől.) En ebből az elgondolásból is szívesen, meggyőződéssel támogatok olyan kormányzatot, amely nem forradalmi úton, hanem ezzel a progresszióval stigmatizált konzervativizmussal próbálja a világ új rendjét megállapítani, a társadalmat új formával ellátni. T. Ház! A történelem folyamán megpróbálták az emberek, hogy kacérkodtak a konzervatívizmus gondolatával és a forradalommal. Erre iskolapélda a girondiak története. Ezek az emberek tudós, jogtudós, kiváló szónoki képességű emberek voltak. Ezek Franciaország szellemén egy ideig uralkodtak. Akartak valami új formát, de nem tudták biztosan, hogy mit akarnak. Alig ismerek meghatóbb pillanatokat a történelemben, mint amikor ezt a 21 girondit el tudták fogni és a nyaktiló alá hurcolták őket. Ezek az emberek, akik jót akar-