Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-491

86 Az országgyűlés képviselőházának U91. ülése 1931 április 23-án, csütörtökön. tekintetben a munkanélküli emberre a munkanélküliség:. T. Ház! Itt nagy óvatosságra van szükségünk. Mindnyájan helyeseltük és helyeseljük ma is a minisztériumnak azt az elhatározását, hogy hat esztendő alatt 10%-kai apasztani fogja a tisztviselők számát. Ez pénzügyileg helyes megoldás, azonban, hogyha ezt szociális szempontból vesszük, ha abból a szempontból tekintem, hogy milyen hatást gyakorolhat ez a későbbi állami életre, azt mondom, nagyon óvatosan járjunk el ebben a kérdésben. így vagyok azzal a másik kérdéssel is, amely itt a tisztviselők rendjében ma szintén elég gyakran felmerül. Ennek tapasztalható megoldása pénzügyileg szintén helyes, szintén megokolt, az tudniillik, hogy a szolgálati éveiket kitöltött tisztviselőket az államhatalom a szolgálatban visszatartja. Elismerem, hogy ez pénzügyileg helyes, azonban méltóztassanak megnézni ennek másik oldalát, hogy ez lehetetlenné taszi a tisztviselők egész sorának előmenetelét. (Ügy van! Ügy van!) Méltóztassék figyelembe venni azt, hogy azok a 30 évesek, akik ma még jóakarattal, de bebocsátást kérnek a társadalomija, el akarnak helyezkedni a társadalomnak valamelyik rétegében, minden lehetőségétől meg vannak fosztva annak, hogy elhelyezkedhessenek valahol és hogy belőlük ne legyen az a fizikai, szellemi és erkölcsi züllés állapotába lesüllyedt új társadalmi osztály, amely, ha bizonyos fokig megerősödik, elhatalmasodik: az állami élet alapiait támadja meg. (Förster Elek: Nagyon igaz!) T. Kéj)viselőház! Nem szabad nekünk lekicsinyelnünk azt, hogy ma a szellemi arisztokráciához tartozó fiatal barátaink, az úgynevezett 30 évesek, kenyér után kívánkoznak és kenyér után kiáltoznak. Könnyű annak, aki életében még sohasem nélkülözött, méltóztassék azonban annak az embernek gondolkozásmódját elképzelni, akinek csak reménye sem lehel arra, hogy elhelyezkedhetik majd a társadalom valamelyik osztályában. Ezen a téren én követendő példának tartom a főváros eljárását. Nemrégiben, amikor a tisztújítások voltak, a főváros elküldte két nagyon érdemes magasállású főtisztviselőjét, akiknek működése, korrektsége, munkabírása minden kritikán felül van. Az egyiket elküldötte úgy, hogy még a szolgálati éveit be sem töltötte teljesen, még féléve hiányzott; szabadságolta félévre s az illető ezután teljes nyugdíjba ment. Pénzügyileg ez a fővárosnak talán előnytelen, mert hiszen új embert kellett alkalmaznia és ennek a tisztviselőnek a nyugdíját is fizetnie kell. Méltóztassanak azonban azt venni, — az újságokból bizonyosan értesültek róla — hogy hány ember előmenetelét mozdították ezzel elő és ebből a szellemi tartalék hadseregből hány ember kapott, habár csak szűkös exisztenciát is, de mégis exisztenciát a főváros szolgálatában. Itt vagyok bátor megemlíteni azt is, — többször elhangzott követelés ez a magyar társadalomban és a magyar parlamentben is, — hogy amikor éhező emberek vannak, akkor ;i több oldalról jövő fizetéseket legalább is revideálni kell. (Förster Elek: Ügy van!) Ez a korszak nem nevezheti magát keresztény korszaknak, ha egyszer annyira önző, hogy az egyiknek túlontúl ad, a másiktól pedig még a száraz kenyeret is megtagadja. (Ügy van! Ügy van!) Legalább annyit kell itt megtenni, hogy a megélhetést biztosítani kell annak a magasabb tisztviselőnek, tekintettel kell lenni azonban arra is, hogy itt más éhes szájak is vannak, amelyek táplálkozni akarnak. En részemről azt állítom, hogy az államhatalom nem térhet ki az elől, hogy itt a több oldalról jövő jövedelmeket legalább is revízió alá veszi és azokat megszünteti. (Helyeslés.) Itt még azt is vagyok bátor megemlíteni, ami talán aktuális, azonban a dolgok ilyen menetén valószínűleg el fogunk érni ide is, hogy én kisebb hibának tartom azt, ha a jövedelmeket — itt most nemcsak állami szolgálatról van szó, hanem a gazdasági élet minden ágáról beszélek, — arányosítjuk és az arányosítással próbálunk elhelyezni létminimummal minél több embert, hogy az a munkanélküli tartalékhadsereg itt ne szaporodjék. Nem tudom elképzelni, hogy teoretikusan bárki is el ne ismerné azt, hogy az embernek az élethez való joga megvan. Ez természeti törvény, ez benne van minden népnek erkölcstanában és törvénykönyvében. Természettörvény, erkölcsi és legális törvény az, hogy jogos önvédelemből még más ember életét is elvehetem, hogy ,a magamét megmentsem. Ez legális, erkölcsi és naturális joga az embernek. Minden törvény felmenti vádemelés esetén a vádlottat akkor, ha lopással az életét tudta megmenteni. Azt hiszem, a munkanélküliség kérdése ma legnagyobb problémánk. Azt gondolom, hogy amíg mi, úgy az anyagi, mint a szellemi munkanélküliség kérdését megoldani nem tudjuk, addig nem lehet egy nyugodt éjszakánk, addig mindig ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy ez a társadalmi réteg, amelyről az újabb társadalomtudomány azt mondja, hogy negatív osztálya a társadalomnak, találkozik a másik negatív osztállyal, a proletariátussal és ki van téve ez a mai polgári társadalom annak, hogy a középosztály, amely legalább felfogásában, jelszavaiban, megnyilatkozásaiban ma, úgy látszik, hogy szimpatizál a negatív társadalmi osztályokkal, cserbenhagyja egyszer a polgári gondolatot, s akkor megvan a baj, akkor az állam a maga létében a maga fundamentumában van megtámadva. Ennél a kérdésnél azt állítom, hogy legalább egy darab száraz kenyér kell, hogy ju&son naponként a magyar ég alatt a természet terített asztalánál minden magyar állampolgárnak. Azt állítom, hogy a társadalomból kitaszítottak és a létalapjukban megtámadott rétegek egy társadalomnak legveszedelmesebb rétegei, és ezeknek bizonyos százaléknyi elhatalmasodása, felszaporodása esetén a társadalmat fenntartani nem lehet. Ha ahhoz a régi politikai iskolához tartozom is, hogy a költségvetés megszavazását nem tekintem! bizalmi kérdésnek, helyesebben csak annyiban tekintem bizalmi kérdésnek, ahogyan felvethetem a bizalom kérdését^ (bármely törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, mondom, ha ehhez az ortodox felfogáshoz tartozom is, azért elisimerem azt a Magyarországon kifejlődött parlamenti szokást, hogy ilyenkor szoktak az egyes pártok, az egyes pártokhoz tartozó emberek, — hogy úgy mondjam — lelkiismeretvizsgálást végezni abban a tekintetben, hogy a kormányt miért támogatják, vagy miért nem támogatják. lia a magyar politikai életben ma küzdő pártok pártprogramját nézem, végső cél tekintetében alig találok ezekben eltérést; még a legszélsőbb baloldal is a bonum coimmune-t, a közjót tartja annak a szükséges végcélnak, amelyet a politikai életben elérendőnek tűzünk ki magunknak. Azt is meg kell azonban állapítanom, hogy a politikai pártok között az eszközök és a