Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-491

Az országgyűlés képviselőházának U91. ülése 1931 április 23-án, csütörtökön. 79 Tisza István elhagyta, folytatni nem lehet. A régi jelszavak elkoptak, sok irányzat, amely ebben az országban annak idején diadalmasan haladt előre, ma nem követhető. Megváltoztak a viszonyok, megváltozott körülöttünk a világ képe- megváltozott idebenn az ország képe, új irányok és új emberek léptek porondra.» Bethlen István politikája még ridegebb lett a Tiszáénál is. Bethlen István nem követte a nagy koncepciójú politikát, nem illeszkedett bele a demokratikus gondolat körébe, nem az volt a terve, — amint az események és későbbi tettei bizonyítják — hogy azt, amit mint miniszterelnök ebben a Házban első beszédében elmondott, fedezze. Nincs új politika, nincs új irányzat, nincs titkos választójog, hanem viszszatérünk oda, ahol Tisza István elhagyta, de rosszabb kiadásban: visszatérünk a feudális politika gondolatkörébe, visszatérünk annak az osztálypolitikának körébe, amely Magyarország megcsonkításához vezetett, s amely ma kitermeli a forradalom lehetőségeit. Ezt a politikát követte a kormány, erre az útra tért rá. A miniszterelnök úr azonban mást is igért ebben a beszédében. Sokat helyezett kilátásba; többek között ezt mondotta (olvassa): «Kézbe kell venni a társadalom gyógyítását gazdasági csatornákon keresztül. Hordképes középosztályt kell újból teremteni» — jegyezzük meg jól, hogy azt mondta a miniszterelnök úr: hordképes középosztályt kell újból teremteni — «mégpedig a gazdasági lehetőségek felhasználásával. Arra kell törekedni, hogy a gazdatársadalomban egyfelől a harmóniát helyreállítsuk, másfelől kisgazdatársadalmunkat megerősítsük, mert a kisgazdatársadalom a nemzet gerince, amely, ha a kultúra terén haladva és vagyonban gyarapodva, majdan kezébe veszi a hatalmat, ebben az országban az intelligenciával együtt alapját fogja megvetni annak az egységes demokratikus fejlődésnek, amelyre ennek az országnak szüksége van.» Ezt mondotta Bethlen István 10 évvel ezelőtt, amikor elindult útjára és kezébe vette az ország kormányzását. Nézzük, mi valósult meg ebből? Meggyógyították-e a társadalmat? Segített-e a kormány politikája a gazdaságon keresztül a társadalom reorganizálásában! Jobbak lettek-e társadalmi és közgazdasági viszonyaink? A társadalom sohasem volt olyan zilált, mint ma! A középosztály sohasem olyan nyomorult helyzetben, mint ma. (Györki Imre: Ügy van! Ez a 10 éves működés eredménye!) Iparunk leépült, mezőgazdaságunk pang, kisgazdatársadalmunk tönkrement, mindazok a létfeltételek, amelyek a középosztály életfenntartásához szükségesek, megszűntek, a lateinerosztályok elpusztultak, nincs megélhetési lehetőség. (Györki Imre: Bethlen ezredes lett! Előlépett ezredessé a miniszterelnök úr!) A miniszterelnök úr sokat beszélt, különösképpen a középosztályról. Igen nagy súlyt helyezett erre. Említett beszédében ezt is mondta: «Nagystílű középosztálypolitikát kell tehát a .kormánynak kezdeményeznie.» Hol van ez a nagystílű középosztálypolitika? Hol érvényesült 10 év alatt az a nagystílű politika, amely a középosztályt megmenti, a középosztályt erőssé teszi? Ebből a nagystílű középosztálypolitikából, ebből a nagystílű kisgazda- és iparpolitikából, amelyet a kormány beígért, semmi sem valósult meg, semmi isincs belőle, mert hiszen azt látjuk, hogy a gazdasági élet végig az egész vonalon lezüllött, a középosztály tönkrement, a mérnökök, ügyvédek, orvosok, vegyészek, tisztviselők elproletárosodtak, még azok is, akiknek volt valamilyen megélhetésük, mind lerongyolódva, kenyér nélkül állanak itt és részben ki vannak téve az éhhalálnak. Bethlen István nemcsak a középosztályról beszélt, hanem a szociális politikáról is. Arról is beszélt, hogy a munkássággal jobb viszonyt kell teremteni, arról is beszélt, hogy a mezőgazdasági munkásság biztosítását ki kell építeni. 1921. április 19-én ezt mondta Bethlen István (olvassa): «A szociális törvényhozás te^ rén elsősorban a betegség esetére szóló kötelező biztosítást kívánjuk kiterjeszteni a mezőgazdasági munkásokra, a szegényebb kisbirtokosokra és kisiparosokra az önsegély alapján.» (Györki Imre: Ezt aztán betartotta! — Jánossy Gábor: Nem rajta múlott! — Györki Imre: Hát kicsodán? — Jánossy Gábor: A nagy szegénységen! — Györki Imre: Ki a diktátor ebben az országban. — Jánossy Gábor: Az élet! — Györki Imre: Dehogy, az ezredes úr! — Várnai Dániel: Bár inkább, mint miniszterelnök volna szolgálaton kívül! — Jánossy Gábor: A nemzetnek más a kívánsága! — Várnai Dániel: A nemzetnek ugyanez a kívánsága!) A törvényhozás által létesített munkásbiztosító intézmény önkormányzati jogát elkobozták, megcsonkították, a mezőgazdasági munkások, a kisbirtokosok és a kisiparosok biztosításának megvalósítását többszöri sürgetésünk ellenérc sem hajtották végre. A mezőgazdasági munkásnép a legnyomorúságosabb viszonyok között él ebben az országban; űzött vad, akinek sem joga, sem megélhetése, sem szabadsága, semmije sincs. Ezt a mezőgazdasági népességnek akkor még beígérték és ez érthető, Bethlen István akkor még a titkos választójog alapján összeült nemzetgyűlés alatt volt miniszterelnök, akkor még számolt a néppel, de amint elrúgta magától a népet, nem számolt tovább a néppel. Ez a mostoha mezőgazdasági népesség, ma itt a megcsonkított országból mé^r kimenekülni sem tud, ennek itt kell élnie, illetőleg itt kell elpusztulnia, mert sorsa már élednek sem nevezhető. A mezőgazdaság népesség védelme érdekében nem történt semimi. Még az a rossz törvény, a béregyeztetés, a bérek megállapításának a szervezete, organizációja sincs szankcióval ellátva, mert mit ér az, ha összeül az a bizottság, s megállapítja a legkisebb mezőgazdasági munkabéreket, és nem tudja végrehajtani a határozatait, mert a dolognak nincs szankciója. Hiába mondja ki ezt vagy azt, fütyülnek rá a birtokosok s a mezőgazdasági munkások százával, ezrével ott állnak kenyér nélkül, ott állanak kereset nélkül és licitálnak egymásra, hogy minél hamaráibb munkához jussanak. Férfiak 60-80 fillér, nők 25-40 fillér napszámért dolgoznak; így kell nekik élniök, így kell nekik az életet végigszenvedniük, így néz ki a szoiciális politika, amely ebben az országban érvényesül. De a miniszterelnök úr imég egyebet is mondott. Beszélt a demokráciáról is. Azt mondotta, hogy: «a demokrácia az állam uralmi formájának berendezése és biztosítja azt, hogy minden néposztály egyformán megtalálja a boldogulást az országban azáltal, hogy az állami hatalmat úgy szabályozza, hogy minden néposztálynak egyforma befolyása legyen rá. Ilyen meghatározást mindenki elfogad. De vájjon követte-e ezt az elvet az a kormány, amely megszüntette az általános választójogot, megszüntette a szavazás titkosságát, bevezette az ajánlási rendszert? Ez a kormány ezen az alapon kormányzott-e, mert a kormányelnök úr ugyan elmondhatta ezt, de nyilvánvaló, hogy