Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-491

Az országgyűlés képviselőházának 491. ülése 1931 április 23-án, csütörtökön. Egy kiváló költőnk is annyira átadja imagát a földöntúli, emberfeletti költői szárnyalásnak, hogy egy hatalmas, különben okos verset — bocsánatot kérek, ezt nem én mondom, — azzal fejezi be: «...és vért röhögnek a csillagok.» (Derültség a jobboldalon.) Nem tudom, hogy magyarnak születtem-e, egészséges ember vagyok e, vagy beteg vagyok-e? Magyar betűk ezek, magyar szavak, de az érthetetlenségnek, vagy pedig már az istenséghez közel álló lángelmének olyan kiszikrázásai, amelyeket egyszerű halandó eszemmel megérteni én nem tudok. A magyar irodalom és költészet, a magyar író, költő, tudós ma ne vitakozzék, a felett, hogy nyugatos vagyok-e, a nyugati eszméket eresztem-e át és magyar lelken átszűrve, megtermékenyítve átadom az én nemzetemnek, vagy pedig maradok az aranyjánosi, petőfisándori, szabolcskamihályi, gyónigézai nyomokon,— én itt maradok, mert ezt megértem, ezek magyar nyomok — hanem fogjanak össze és fogjon össze mindenki, ahogy Petőfi int bennünket, mondván: «tartottunk volna össze...» (Várnai Dániel: Mit mondott?) Tessék türelemmel lenni, most mondom e!. Petőfi Sándornak ez az intelme minden időknek szól, mert Petőfiről azt mondom, amit a szentírásról mond az apostol: olvassátok ezt, — már Petőfit tudniillik — mert ebben van letéve a magyar nemzet, a magyar faj örök életének beszéde. (Gáspárdy Elemér: Világszabadság!) Nem világszabadság, hanem magyar szabadság! Azt mondja Petőfi, hogy én bár szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok, mert nagyon visszamaradtunk, de semmi dicsőségért, hírért a világon el nem hagynám én szülőföldemet, magyar földemet mert «szeretem, hőn szeretem, imádom gyalázatában is nemzetemet!» önök is ilyenek legyenek, ebben a tekintetben kövessék Petőfit és én hiszem is, hogy az igaz útra méltóztatik majd rátérni. Azt mondja Petőfi — és be is fejezem ezzel az Örök intelemmel igénytelen felszólalásomat: — «Tartottunk volna össze, akkor nem volnánk kirekesztve abból a templomból, ahol nagy nemzeteknek a tisztelettömjenét égetik; tartottunk volna össze, akkor nem hullatnánk annyi fájdalmas könnyet, mikor reszkető kezünkkel forgatjuk történelmünknek véres lapjait». És most jön az intelem minden magyarokhoz: «A porszemet ha egymagában áll, elfújja a szellő, egy lehelet, de ha összeolvad, összenő, a porszemekből szikla alakul, azt a förgeteg sem indíthatja meg!» Legyen a magyar közélet minden munkása ilyen porszem, a legkisebbtől a legnagyobbig, alakuljunk át sziklává és a csonka törzset akkor a történelmi Magyarország sziklájává forraszthatjuk össze, amelyen a poklok kapui sem vehetnek diadalmat! Ebben a hitben és ezért a meggyőződéséri harcolok, dolgozom végső lehelletemig és tíz évnek emberfeletti munkája és e munka eredményei alapján bizalommal lévén a kormány iránt, a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Gál Jenő! Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentkezése töröltetik. Utána következik? Pakots József jegyző: Farkas István! Farkas István: T. Képviselőház! Az a lelkes hangulat, amellyel Jánossy Gábor t. képviselőtársam befejezte beszédét, arra int engem,'* hogy azzal kezdjem én is... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Farkas István:... hogy az a hangulat az egységespárton és mindazokban megvan, akik a tízéves kormányzásnak részesei. Ünnepelnek, jubilálnak és ebbe az ünneplésbe belevisznek különböző hangokat, de ezek a hangok csak dicséretről szólnak. Ajándékokat adtak; én is hozok egy kis ajándékot, én is hozok csokrot ehhez^ a jubileumhoz. Hozok a rögökről, hozok a gyárakból, hozok a nyomortanyákról, hozok az irodákból, hozom azt a csokrot, amely eredménye a Bethlen-kormány tízéves kormányzásának. Hozom ezt a csokrot és odatűzöm. Ez a csokor illatos, ez a csokor tüskés, ez a csokor igaz, ez a csokor őszinte, mert ez a csokor a való életet jelenti. Ez a csokor a kormányzat nyomán fakadt, ezt a csokrot kitermelte a Bethlen-kormány tízéves kormányzása, ez a rendszer, amely vészes viharok után jött, és amely rendszer azzal jött, hogy restaurálja Magyarországot és megcsinálja az alkotmányosságot. Ma mindjárt azzal kezdhetjük, hogy Széchenyi Istvánnal elmondhatjuk tíz év után azt, hogy pusztulunk, veszünk s mint oldott kéve széthull nemzetünk. (Jánossy Gábor: Tompa Mihály mondotta!) Igen, Tompa Mihály mondotta. (Jánossy Gábor: Mindegy!) Ezt állapíthatom meg és ezzel kezdhetem az én csokromat. Azzal .kezdhetem, hogy a miniszterelnök úr, amikor legelső beszédét mint miniszterelnök itt a Házban 1921 április 19-én tartotta, maga is történelmi korszakról beszélt. A történelmi korszaknak nagy koncepció kell, nagy elgondolás; a történelmi korszakok nagy államférfiakat kívánnak meg. Vájjon megvolt-e ebben a történelmi korszakban a nagy államférfiú? Megvolt-e a nagy államférfiúi koncepció és érvényesült-e tíz év alatt ez a nagy államférfiúi koncepció, amelyet ma itt ünnepelnek? Meg voltak-e ezek az államférfiak? Kezdjük mindjárt az alapkérdésnél. Mindenekelőtt állapítsuk meg azt, hogy Bethlen István az általános titkos választójog alapján összeült első nemzetgyűlés alatt lett miniszterelnök. E nélkül valószínűleg sohasem juthatott volna oda, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen. Bethlen István elrúgta magától a parlamentarizmus alapját. (Jánossy Gábor: Semmit sem rúgott el! Hogy mondhat ilyent!) Elrúgta magától az általános egyenlő titkos választójogot. Bethlen István elrúgta a demokratikus választójogot és a titkosságot megszüntette; a magyar nép egy részét megfosztotta választójogától, megfosztotta attól az elemi jogtól, amelyet az ellenforradalom az első percben kénytelen volt respektálni és az első nemzetgyűlést az általános titkos egyenlő választójog alapján választották meg. Abban a nemzetgyűlésben lett miniszterelnök Bethlen István és Bethlen István ezt a titkos választójogot, a par lamentarizmus alapját megszüntette, bár az első nemzetgyűlés, amikor összeült, ezt az alapul szolgáló Friedrich-féle rendelet törvényesítette. Bethlen István úgy csinálta az első nemzetgyűlés utolsó hónapjaiban a dolgát, hogy a választójogi törvényt ne alkothassák meg és a választójogot rendeleti alapon szabályozta. A második nemzetgyűlésen már korlátolt volt a titkosság és korlátolt volt a választójog is. Amikor a miniszterelnök úr itt ebben a Házban legelőször beszélt mint miniszterelnök, a következőket mondotta (olvassa): «Uj politikát kell kezdenünk, mert a politikát ott, ahol