Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-491

76 Az országgyűlés képviselőházának U91 . ülése 1931 április 23-án, csütörtökön. ügyes világban, nemzetiségi vidékeken raktuk le a vasutakat, építettük az iskolákat, létesítettük a kórházakat és az Alföld színmagyar népe ugyanekkor koldusbotot vett a kezébe s évente 80.000 magyar ment ki Amerikába, a nagy magyar Alföld nagy hitbizományai és nagybirtokai miatt, meg azért, mert az alföldi magyar 48-as érzelmű volt s közösügyes kormányok e miatt is elhanyagolták. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon és a középen.) T. Ház! A harmadik betegség volt: a pálinka. Erről nem kell sokat beszélnem. Ha tőlem függne és rajtam múlnék, — igaz, hogy kincstári érdekből ez nagy veszedelmet jelentene — én minden pálinkásboltot könyörtelenül bezárnék. Akinek szeszre fáj a foga, igyék bort. (Derültség.) A bor ugyanis olcsó, olcsóbb, mint Budapesten a vízvezetéki víz. (Derültség.) A bort itassuk meg a külfölddel. Ajánlom a magyar borkivitelt a magyar termékek kivitelével foglalkozó kiviteli társaság figyelmébe. Csináljunk egy mozgalmat, különösen az amerikaiak között, hogy azok, akik nedvesek, vagyis megisszák a bort, de odaát csak mindenféle mérgeket kapnak drága pénzért, jöjjenek Magyarországra, mert ez behozza nekik s megtérül az a különbség, ami az ottani csempészett méreg ára és a magyar bor ára között van. Mint tőkések mennek vissza s e mellett meghíznak itt a drága magyar bortól. T. Képviselőház! Még egyre hívom fel különösen a t. népjóléti miniszter úr figyelmét. Szomorú betegség ez s, amely főleg a háború alatt és a háború után terjedt el. Ez a vérbaj. Vigyázzunk: videant consules, írva vagyon a Szentírásban, hogy «megbüntetem az apák bűneit fiaikon, harmad- és negyediziglen.» Aki olvassa az ezen rettenetes nemzetpusztító betegség ellen küzdő folyóiratot, a «Teleia»-t, ez a címe ennek a folyóiratnak, az helybenhagyja, hogy ennek összes írói és az ezen betegség, a venereás betegségek ellen küzdő társaság is minden támogatást megérdemel a népjóléti minisztériumtól. Hiszen, ha rajtam állna, behoznám a házasságot megelőző kötelező orvosi vizsgálatot, (Helyeslés.) mert az a szerencsétlen, aki ilyen beteg szülő vagy szülők házasságának köszönheti az életét, nemcsak maga, hanem az unokája is megátkozhatja szülőit, ha csonkán, bénán vagy nem tudom, milyen betegséggel jön a világra. Ha van állatnemesítés, akkor mennyivel drágább, szentebb és fontosabb az embernemesítés, a fajnemesítés, a magyar jövő generációnak egészségessé tétele. (Ügy van! Ügy van!) A népjóléti miniszter urat tehát, akinek aszkéta külseje alatt, — szemébe mondom, mert mindenkinek a szemébe szoktam megmondani, amit érzek és gondolok — akinek ridegnek látszó külseje alatt a legmelegebben, a legemberiebben, a legmagyarabban érző és különösen az elesettek, a társadalom kitaszítottjai, a nyomorgók és szenvedők iránt érző és forró szívvel teli keble van, a népjóléti miniszter urat arra kérem nag

yon szépen: méltóztassék amennyire csak leetséges, amennyire a költségvetés keretei csak megengedik, — esetleg az előbb említett bevételekből, vagy a minden ok nélkül r külföldre nu-no nyaralókra kivetendő nyaralási adóból — segíteni a gyermekhalandóság ellen és a népbetegségek ellen küzdőknek. Pár ezer olyan magyar van, aki százmilliókat visz ki évente a külföld zsebébe. (Egy hang jobbfelöl: Nem magyarok.) Igaza van a hátam megett közbeszólónak, hogy ezek nem magyar emberek s csak azért mennek ki, hogy elmondhassák, hogy Biaritzban, a Lidón, vagy nem tudom én hol nyaraltak. Mondom, tessék az ilyen külföldi nyaralókra adót kivetni és ebből az adóból a gyermekbetegségek, a népbetegségek elleni küzdelem esetleg hiányzó költségeit fedezni, mert ezt az egész nemzet, a dolgozó, a nyomorgó milliók hozsannával fogadják és ezt a munkát megáldja a mindenható Isten is. Méltóztassanak megengedni, hogy rátérjek még egy sokat bírált igazgatási ágra. Ez a vallás- és közoktatásügyi igazgatás. (Halljuk! Halljuk!) Megjegyeztem magamnak a vallásés közoktatásügyi miniszter urnak két megállapítását. Szeretném, ha minden gyermek megtanulná ezeket. A gyermek szót nem magamra értem, hanem arra, hogy az iskolákban tanítanák, hogy nemzeti hagyományainkat meg kell őriznünk és nemzeti hivatásunkat át kell éreznünk a nemzeti gőg minden illúziója, minden káprázata nélkül. Ez az új hazafiság parancsa. Ez a gyönyörű gondolat gróf Klebelsberg Kunó miniszter úr lelkében fogamzott meg. De egy másik intelem is szól felénk, ebből a termékeny, igaz magyar lélektől, a magyar művelődésnek ebből a csodálatosan magas fokra emelésének gondolatától áthatott igaz magyar lélekből, hogy tudniillik illúziókban élni nem szabad és ideálok nélkül élni nem lehet. Gyönyörű gondolatok és ezeket a gondolatokat a miniszter úr valóra váltja. Én nem is értem azt, hogy egyszer azt mondják, hogy túlköltekezünk, máskor azt mondják, inkább egy más tárca élén állana, hogy ott is a kultuszpolitikához hasonló politikát csinálna. Amit hibájául rónak fel, ha egyáltalában van érdem, én azt érdeméül tudom be, hogy tudniillik a maga hatalmas egyéniségével rá tudja venni a különben szűkmarkú pénzügyminiszter urat arra, hogy csodálatos, hatalmas a magyar jövőt építő terveinek megvalósítására kellő fedezetet adjanak neki. Mondhatom, amikor Urbanics Kálmán barátom beszámolója után Szegeden voltam és megállottam ott az Egyetem-téren, a szegedi Márkus-téren — ez szebb, mert ez magyar, az a másik meg olasz, de az is szép, (Derültség. (Várnai Dániel: A szolgabíró meg a király!) akkor egy mélységes gondolat jutott eszembe. (Zaj.) Most nincs időm, majd a folyosón válaszolok a közbeszólásokra, t. barátaimnak. (Derülteség.) Azt mondottam, hogy azt a királyi Ígéretet, amelyet 1879-ben adtak I. Ferenc József őfelsége ajakára, hogy Szeded szebb lesz, mint volt, gróf Klebelsberg Kunó váltotta valóra. Ez a történelmi igazság. Ezelőtt barátnak, ellenzőnek — mert ellensége nincs itt senkinek, nem is szabad hogy legyen, — meg kell hajolni. Én csak azt szeretném, ha népoktatásunk fejlesztése, különösen azoknak a szegény, düledező falusi iskoláknak megtámasztása, kijavítása egy kissé elevenebb iramban haladna előre és különösen szeretném azt, bár ezt korábban kellett volna megtenni, hogy az alföldi népoktatási intézetek felállításával párhuzamosan kellett volna az alföldi utakat is megcsinálni. Ezt kellett volna az iskolákkal junktimba hozni, mert mit ér az, ha tavasszal, ősszel, olvadáskor stb. három, négy, ötkilométer távolságra a tanyai gyermekek nem tudják az iskolát látogatni. Méltóztassanak még megengedni, hogy a tanítók kérdéséről, a nemzet napszámosainak ügyéről is szóljak pár szót. Itt van kezemben a minden felekezeti tanítóegyleti vezető által aláírt emlékirat. Nem olvasom fel, időm sin-