Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-491

Az országgyűlés képviselőházának 491. miajd tegyék magukévá azt a 10—20 holdat, akkor egy második honfoglaló munkát végzünk. Ha pedig ezt nem cselekedjük ímeg, akkor r a jövő nemzedék előtt, az egyetemekről évenként kikerülő magyar ifjúság előtt egy nagy tilalomfa fog állani, hogy: vagy elbújdosik ^ a nagy világba, vagy pedig közönséges éhbérért kell dolgoznia az ő tudásához, tanulmányaihoz és egyéniségéhez nem méltó testi munkával. Nagyon közel áll szívemhez a szociális ügyek tárcája, a népjóléti tárca. (Halljuk! Halljuk!) En nem (tartoztam azok közé, — ezt már elmondottam a Képviselőházban — akik nagy hozsánnázással fogadták annakidején az Országos Társadalombiztosító Intézetről szóló törvényeket. Egyszerűen megállapítottam, hogy a megdicsőült és áldott emlékű Vass miniszter úr hivatása magaslatán állva, gazdaságilag kedvezőbb körülmények között terjesztette elő ezeket az igazán hézagpótló törvényeket, amelyek végrehajtása során azután igen nagy akadályok és nehézségek merültek fel. Ma sem tartozom azok közé,^ — pedig vannak ilyenek — iakik akkor hozsánnáztak, most pedig pereátot mondanak. ^ Sohasem indultam, t. uraim, jelszavak után, sohasem mentem hangulatok után, hanem azt mondom: ezt az intézményt meg kell gyógyítani, s ezt az intézményt minden körülmények között fenn kell tartani. Mégpedig hogyan gyógyítsuk meg úgy, hogy a kecske is jól lakhassék, a káposzta is megmaradjon? En nem kívánok elvenni attól a beteg munkástól semmit abból a szolgáltatásból, amit most nyújt neki az Országos Társadalombiztosító Intézet, én még kevesellem például a Társadalombiztosító Intézet orvosainak díjazását is, mert azt szeretném, ha nem tömegmunkát, hanem egyéni munkát végeznének, hiszen nincs veszedelmesebb dolog, mint életre-halálra szóló kérdésben: beteg emberek meggyógyításában tömegmunkát végezni, hanem megmondom és ezt ajánlom a mélyen t. népjóléti miniszter úr és Meskó Zoltán t. képviselőtársam figyelmébe, hogy mit tegyünk. Csak egy percig tart; ajánlom kegyes jóindulatukba és figyelmükbe. Az Országos Társadalombiztosító Intézetről szólva, nyomatékosan megismétlem^ hogy annak idején nem harsonáztam hozsannákat, amikor egy hivatása magaslatán álló miniszter kötelességét teljesítette és ma sem tartozom a másik szélsőségen lévők közé, akik azt mondják: pereat ez az intézmény, hanem azt mondom, hogy az akkori kedvező körülmények között igenis, szükséget pótolt, hézagot töltött ki ez a törvény, tehát az intézményt nem eltörölni, kisebbíteni, de meggyógyítani kell. (Meskó Zoltán: Ki kell terjeszteni a mezőgazdasági munkásokra is!) A beteg munkásoknak kiszolgáltatott adagokat nem kevesbíteném, sőt az orvosok illetményeit sem csökkenteném, hiszen ezek az illetmények szükségesek ahhoz, hogy az orvosok lelkiismeretes, egyéni munkát végezzenek a betegek orvoslásánál, különben a tömegkezelésnél munkájuk még azt a keveset sem érné meg, amit most kapunk érte. En más téren vélem megtalálni a gyógyítás eszközét. Igen nagy hibának tartom akkor, amibe talán magam is beleestem, hogy boldog-boldogtalan ott akart elhelyezkedni az Országos Társadalombiztosító Intézet keretében. (Meskó Zoltán: Gentlemanek klubja.) Tegye a kezét a szívére valamennyi képviselőtársam és vallja be őszintén — vallják be azok is, akik most annyira szigorúak az Országos Társadalombiztosító Intézet gazdaKÉPVISELOHÁZI NAPLÓ. XXXV. ülése 1931 április 23-án, csütörtökön. 75 sági hanyatlásával^ szemben, amit az idők idéztek elő — nem ajánlottak-e oda valakit? f — Meskó barátomnak felesleges kezét szívére tennie, úgyis tudom, mert jószívű ember, hogy százakat méltóztatott ajánlani és kétszázakat elhelyezni. (Derültség.) En nem voltam olyan szerencsés. És amit az Országos Társadalombiztosító Intézet igazgatásában közigazgatási részen elvégezhet négy-öt jófejű, lelkiismeretes, szorgalmas ember, éppen az igazgatási rész túlméretezése miatt, az 40—50 embernek kezén megy keresztül, és meglassítja, megnehezíti az adminisztrációt, az elintézést. (Eri Márton közbeszól.) Nem akarok senkit kivégezni, nem úgy értem ennek meggyógyítását, ennek a betegségnek megszüntetését. Szóval ne bántsuk az orvosokat, hagyjuk őket magasztos munkájuk elvégzésében, sőt lehetőleg igyekezzünk az ő munie;! jukat még jobban jutalmazni vagy megfizetni. Ne bántsuk a jogosultakat, a betegeket sem, ellenben igenis^nyúljunk bele a darázsfészekbe, az adminisztrációba, az igazgatási részbe, a könyvelésbe. (Meskó Zoltán: Meglesz!) Itt nem beszélek személyekről. Amicus Plato, amicus Aristoteles, sed maxima arnica Veritas. Méltóztatnak tudni, hogy ez mit jelent magyarul. (Meskó Zoltán közbeszól.) T. barátom is barátom, a másik t. barátom is barátom, de a legnagyobb barátom az igazság. Tudta ezt közbeszólt t. képviselőtársam is, csak ki akarta venni belőlem, hogy értem-e, amit mondok. (Derültség.) Nem azt akarom mondani, hogy talán annak a tízezernyi .adminisztrációs testületnek tagjait egyszerűen bocsássák szélnek. Ez embertelenség, lehetetlenség volna, és ott volnánk, ahol a mádi — nem a zsidó, hanem a mádi — .Jánossy Gábor, mert nem akarok felekezeti érzékenységet sérteni. (Derültség.) — Ellenben igenis, szüntessék meg fokozatosan ezt a túlméretezett .adminisztrációt, és hogyha a sok kiváló vezető irodafőnök, alkalmazott, gépírónő stb., stb. 80%-át elküldhetnénk, ha tudnánk, a jól megérdemelt nyugalomba, akkor a megmaradó 20—30% gyorsabban, igazságosabban, egyenletesebben tudná az adminisztráció, az igazgatás munkáját elvégezni. Ezek kivonulása, — nem elhalálozása, mert arra bizony nem szabad alapítani semmiféle programmot — hanem ezeknek elvonulása, lemondása stb. következtében az állásokat meg kell szüntetni. (Várnai Dániel: Es a nyugdíjakat viselje az OTI?) A háború előtt három betegség tizedelte meg a magyar embert: a tüdővész, a kivándorlás, meg a pálinka. A tüdővész pusztításáról, meg a gyermekhalandóságról azt mondotta Wekerle Sándor mint belügyminiszter: «Az a borzalmas tény, hogy a magyar erdők fáiból» — akkor még megvoltak a magyar erdők, s ha összetartunk, egyetértünk és egyet akarunk: vissza is jönnek azok a magyar erdők — «több koporsót kopácsolnak az ácsok, mint ahány bölcsőt faragnak az asztalosok». Költői mondás. A magyar lélek tragédiája sír ebben a megállapításban, amelynek minden szava igaz. Gyermekhalandóság dolgaham a béke idején, amíg Széll Kálmán kormánya meg nem alkotta az egész világon elismert magyar gyermekvédelmi törvényeket, csak a békebeli Oroszország előtt álltunk, tehát csaknem utolsók voltunk az egész világon. Évenként 80.000 ember vette kezébe a vándorbotot a legmagyarabb nép köréből. Mélyen tisztelt, vagyis nem tisztelt, hanem átkozott, Trianont csináló nagyhatalmasságok! Mi ezer éven keresztül tápláltuk tyúkkal és kaláccsal a nemzetiségeket mindaddig, amíg a nyakunkra nem nőttek és a békeidőben, a közös12