Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-491

Az országgyűlés képviselőházának U91. ügyi szaktekintély: «a kormány» — ezt nem én mondom, Schober Béla, a Nemzeti Bank vezérigazgatója mondja — «a kormány és annak feje részéről elhangzott nyilatkozatok szerint a kormány tudatában van a helyzet nehézségeinek és el van tökélve ezeknek leküzdésére». T. Képviselőház! En nem kicsinylem le, — azt hiszem, senki sem kicsinyelheti le azokat a takarékossági rendszabályokat, amelyeket a kormány 1929 óta foganatosított. Illetékes szakemberek megállapítása szerint — én a pénzügyekhez nem értek, a pénzzel meglehetősen ellenséges viszonyban voltam kora ifjúságomtól fogva és ez a viszony nem változott. (Derültség.) — tehát mondom, illetékes szakemberek megállapítása szerint 1929 óta megközelítőleg 100 millió pengőt takarított meg a kormány és a törvényhozás. Ez jelentős összeg, de még többet megtakaríthatna — és ezt a Takarékossági Bizottság jelenlévő mélyen t. elnökének kegyes figyelmébe ajánlom, ha már nincs szerencsém az illetékes reszortminiszter úrhoz, aki, úgy tudom, fontos értekezleten van elfoglalva — mondom, még többet megtakarít; hatna és a külföldi kölcsönt is feleslegessé tehetné a magyar állam, ha nem költene el a közönség évenként külföldi nyaralásra például HU) millió pengőt, ha nem adna ki külföldi gyümölcsbehozatalra 40 millió pengőt, ha nem vennék meg a budapesti vásárcsarnokban — feljegyeztem ezeket az adatokat, mert a hajam szála égnek állt, mikor olvastam, amennyiben nálam még hajról lehet beszélni, hogy 1931 március 22-én a budapesti vásárcsarnokban francia uborka — éppen a francia! — darabja 3 pengő, francia paradicsom kilója 6 pengő, francia articsóka — azt sem tudom, mi fán terem — darabja 2 pengő 80, olasz saláta, kilója 4 pengő, — nem folytatom, nehogy elrontsam t. hallgatóimnak a gyomrát — néhány szál francia spárga 4 pengő, egyiptomi zöldborsó kilója 6 pengő, egyiptomi zöldbab kilója 8 pengő. T. Képviselőház! Nem vagvok rosszincra latú ember, sőt igyekszem a Szentírás szavait és parancsait: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, különösen a gyengébb nemmel szemben teljesíteni, (Derültség.) nem kívánok roszszat annak, aki francia uborkát, meg olasz nem tudom milyen, salátát, (Felkiáltások jobbfelől: Articsóka!) — articsóka az megint más — egyiptomi zöldbabot, meg nem tudom mit tálaltat az asztalára, nem kívánom nekik, hogy egész életükre gyomorkatarust kapjanak tőle, hogy megátkozzák azt a pillanatot, amikor saját gyomruk és nemzetük megrontására 100 milliókkal gazdagították a külföld zsebeit, (Ügy van! ügy van! jobbfelől.) de annyit legalább kívánok nekik, hogy annyira elrontsák gyomrukat, hogy egy tucat keresetnélkül lévő orvos évekig megélhessen az ő betegségükből. (Derültség.). Más tekintetben is lehetne még megtakarításokat elérni a magyar állam háztartásában. 50%-kal csökkentették a költségvetésben a jutalmak és segélyek összegét. Tisztviselői jutalomról én, t. Képviselőház, nem szeretek beszélni, ezt az elvet, ezt az intézményt a magyar közéletből, a magyar állam igazgatásából szeretném végleg kitörölni. Tisztviselőnek azért, mert kötelességét teljesíti, amiért kijár neki az illetménye, külön jutalom nem jár, mert a külön jutalom romboló hatással van azokra, akik nem kapnak; (Ügy van! Ügy van!)^ és akármilyen igazságosan osztják is fel azokat a külön jutalmakat, mindig történhetnek mellőzések, igazságtalanságok, s ezek a jutalmainak többnyire a többi dolgozó többség rováülése 1931 április 23-án, csütörtökön. 73 sara történnek. Nem irigylek senkitől semmit, mindenkinek kívánok minden jót, bort, búzát, békességet; ismerve azonban a tisztviselőtársadalom felfogását, magam is vérükből való vér vagyok, tudom, hogy maguk kívánják a keserves körülmények között is hivatásuk magaslatán álló becsületes tisztviselők egyeteme maga kívánja, hogy a jutalmak egyáltalában eltöröltessenek. (Helyeslés.) Én mást is kérek; kérek már évek óta az igen t. kormánytól, különösen a pénzügyi kormánytól. Mélyen t. uraim, igen t. Képviselőház, az adózás terén kérnék több világosságot, mert ma 48-féle adónemmel dolgozunk, 48 fajta adó terheli a magyar polgárt és 75 adótörvény van. A 75 adótörvény végrehajtásain fennáll 150 adóügyi végrehajtási rendelet. Hát teremtő, jó Istenem, az a szegény adózó nem tudja mit, mikor, miért kell neki űzetnie. Az a szegény, szerencsétlen adókivető és adószedő közeg nem téved el úgy a keletindiai dzsungelben, a Kipling-dzsungeljében és az ezer év előtti Bakonyban, amely akkor még sűrűbb volt, mint ma, mint ahogy eltéved a magyar adókivetések, a magyar adótartozások megállapításának irdatlan rengetegén. (Ügy ran! Ügy van!) Ezeket tehát össze kellene gyűjteni, egységesíteni, egyáltalában a magyar állam közigazgatását sokkal egyszerűbbé, világosabbá, közvetlenebbé lehetne tenni, az élethez közelebb hozni s annak a szerencsétlen tisztviselőnek nem kellene úgyszólván minden pillanatban kezében négy-öt könyvvel, rendelettel törni szerencsétlen koponyáját, mikor reszketve áll előtte az ügyes-bajos emberek tömege, hogy melyik törvényt vagy rendeletet mikor és hogyan alkalmazza. Ez nem kerülne másba, mint egy egyetemleges rendeletgyÜjtés, illetőleg a rendeletek átvizsgálásának ée összegyűjtésének munkájába. Elismerem, a legnagyobb elismeréssel állapítom meg, hogy az adóbehajtások terén igen nagy kímélettel járnak el a pénzügyi hatóságok, úgy, hogy teljesen igaztalan az a ráfogás. hogy nem kíméletesek. Legjobban bizonyítja ezt egy adoma, amely ugyan már idejét multa, de azért elmondom, mert régi dolog. (Halljuk! Halljuk!) Mondom, a legnagyobb elismeréssel adózom az adóbehajtás iránt. Már négy esztendővel ezelőtt azt mondottam Bud János Igen t. pénzügyminiszter úrnak, hogy méltóztassék elrendelni, hogy az adóbehajtások érzéstelenítéssel történjenek, hogy mindig ott legyen az orvos, aki érzéstelenít, hogy az adózó beteg bele ne haljon. Azóta ebben a tekintetben a helyzet tökéletesen megváltozott. Nincs igaza tudniillik az adomának. Az adoma szerint ugyanis, amikor a legnagyobb magyar díjbir kózó egy óriási győzelem után az összegyűlt tömeg ujjongása közepette végigvonult a piacon és frissítőt kért, teát hoztak neki, — mert a bajnokoknak, az atlétáknak nem szabad szeszt inniok — és egy égés/ citromot. A magyar győztes atléta-bajnok irtózatos jobb vasmarkába fogva a citromot, kifacsarta, összelapította a tömeg bámuló moraja közepette és mikor látta, hogy a tömeg meunyire csodálkozik, azt mondotta: aki ebből a kifacsart citromból még egy csöpppet ki tud sajtolni, — elővette bugyellárisát — annak száz pengő fogja ütni a markát. Mindenki megrémült s azt gondolta, hogy erre senki sem mer vállalkozni, de csak előállt — igen régen volt — egy cingár, vézna, csupa csont és bőr emberke, megfogta . citromot és még 12 csöppet facsart ki belőle. A magyar díjbirkózót az ájulás környékezte s megkérdezte, hogy: melyik bolygóról, melyik