Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-490

Az országgyűlés képviselőházának U90. ülése 1931 április 22-én, szerdán. 30 záróbeszédében bizonyos kérdésekkel kapcsolatban mondott. Fel kell szólalnom továbbá azért, mert az általános vita folyamán konkrét adatokkal szóvátettem itt a magyar bútoripar helyzetét és kértem a minisztériuimot, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzék és az államtitkár úrnak rendelkezésére bocsátottam a rendelkezésemre álló adatokat. Sajnálattal^ nélkülöztem azonban a miniszter úr záróbeszédében^ ezt a részt. Erre semmiféle reflexió nem történt. Nem tudom tehát, hogy a kereskedelemügyi minisztériumnak ezzel az igen fontos, igen jelentékeny és teljesítőképes iparossággal szemben van-e valamilyen terve és valamilyen segítő szándéka. Nem tudom, hogy; ezt a hiányt majd imég pótolja-e a minisz' ter úr. Ha nem, azt végtelenül sajnálom, mert a^ magyar közgazdasági életnek igen jelentős tényezője a bútoripar, amely ebben a pillanatban igen sürgős és kiadós segítségre szorul. A miniszter úr rossz néven vette, hogy mi a javaslatot kortesjavaslatnak minősítettük. En jelentkezem, imint tettes. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Elismerésnek minősítettem!) De én nem elismerésképpen mondottam! (Bud János kereskedelemügyi miniszter: De én annak vettem, nekem jogom van ehhez!) Hogy ezt a javaslatot kortesjavaslatnak tartom, azt nem elismerésképpen mondottam. A kortes meghatározásban éppen az a lényeg, hogy a törvényjavaslat a maga címével és egyes rendelkezéseivel sejtetni engedi, hogy itt iparfejlesztésről van szó, valójában azonban meggyőződésem, hogy ennek a javaslatnak kapcsán Magyarországon ipari fellendülés és iparfejlesztés nem lesz. Ez az álláspont a gyakorlatból táplálkozik, mert hiszen nagyon jól láttuk ennek a javaslatnak elődeit, amelyek szintén nagy ígéretekkel állottak elő és soha semmi sem valósult meg, amit akkor ígértek és mondottak, amikor a törvényjavaslatot boterjesztették. En nem olyan értelemben mondottam, hogy kortesjavaslat, hogy ez a javaslat jó, hanem olyan értelemben, hogy címében viseli az iparfejlesztés kérdését, egyes rendelkezéseiben is van valami, ami alkalmas volna az iparfejlesztésre, más rezsim, más kormányzati rendszer, más kormányzati szellem esetleg tudna^ ebből iparfejlesztést csinálni, ennek a kormányzati rendszernek tevékenységében azonban ez a törvényjavaslat nem lesz gyümölcsöző az iparra nézve. Nekem az a meggyőződésem, hogy a választások előtt az iparosságnak is kellett valamit mutatni, valamit odadobni, hogy azt higyjék, hogy valóban törődnek az ő dolgukkal is. Azonkívül a miniszter úr, mint rendesen, nem engedte el az ő hadbaszállását a szociáldemokráciával szemben, mint modern Don Quihote harcba szállott »a szociáldemokráciával és bizonyos tételeket dobott itt be a vitába, megállapítván többek közt azt, hogy a szociáldemokrata párt egyoldalú érdekeket szolgál, szemJben a kormánnyal és a kormánypárttal, amely viszont általános érdekekből indul ki a maga intézkedéseiben. Mélyen t. miniszter úr, én erre kénytelen voltam közbeszólás alakjában azt mondani, hogy ez vagy rosszakarat, vagy pedig tájékozatlanság. Ezt nem a miniszter úr személyének lekicsinylése okából mondottam. Ismerem a miniszter urat, ismerem már régi szilvafa korából, ismerem abból az időből, amikor a kereskedelemügyi minisztériumban mint liberális férfi dolgozott, ismerem árvizsgáló bizottsági tevékenységét a forradalmak alatt, tudom, hogy közgazdasági képKÉPVISELÜHÁZI NAPLÓ. XXXV. zettsége van, ezt nem tagadom, hiszen erről írása, diplomája van^ a miniszter úrnak. De, t. Képviselőház és igen t. miniszter úr, mások az eredmények. A miniszter úr minden tudománya ellenére újból megállapítom azt, hogy az általános és a közérdeket mi .szolgáljuk akkor, amikor a dolgozó népmilliók érdekeit akarjuk előbbre vinni, amikor azok fogyasztóképességét akarjuk helyreállítani. Nem egyoldalú érdek az, amikor azt akarjuk, hogy a munkás, a kisember, a tisztviselő fogyasztóképessé váljék; ez nem magánérdek, ez általános érdek, mert a közgazdasági elmélet is megköveteli ezt. A gazdasági élet lüktetésének és virágzásának alapja a fogyasztóképesség. Hányszor és hány változatban mondtuk itt ezt mi és mondtuk, hogy azt akarjuk, hogy a dolgozó emberek ne csak termelők, hanem fogyasztók is legyenek. Ezt ma nemcsak a szocialisták mondják, mondják ezt ma polgári tudósok, polgári közgazdászok, polgári kapitalisták is. Mélyen t. miniszter úr, ön előtt egészen bizonyosan nem ismeretlen Ford elmélete, Ford rendszere az ő saját gyártelepén, Ford üzenete az európai kapitalizmus számára és bizonyára nem ismeretlen Sir Edward Mond-nak álláspontja sem a jelenkor munkásviszonyai rendezése tárgyában, amely szintén erre felé tendál, hogy a munkások fogyasztóképességét kell helyreállítani, mert a gazdasági élet lehetőségének ez az alapja. Az egyoldalú érdekek képviselete ott kezdődik, amikor a dolgozó tömegek és kisemberek érdekeit figyelmen kívül hagyják, amikor ezeket elfelejtik, amikor az ő érdekükben nem történik semmi, aminek a következménye azután az, hogy az egész gazdasági élet alappillére meglazul és az egész közgazdasági élet lehetetlenné válik. T. Képviselőház! Az az uralom, amelyre a miniszterelnök úr tegnap hivatkozott és amelyet úgy állított oda a közvélemény elé, mint a közérdeket és az általános érdeket képviselő uralmat, — merem állítani — a történelem egész folyamán a világ legridegebb osztályuralma. Ha ezt a miniszter úr cáfolni kívánja, ezt csak egyféleképpen teheti: ha itt taxatíve felsorolja azt, hogy az agráriusok és egyéb kereső foglalkozások felsegítésén kívül a dolgozók, az ipari, mezőgazdasági és szellemi munkások érdekében mikor, milyen intézkedéseket foganatosított? Hol vannak azok az intézkedések, amelyek a dolgozó nép érdekeit képviselik? Ezeket reklamáljuk mi! Annak, hogy a miniszter úr állandóan hajtogatja visszatérően mindig, mint ceterum censeo-t, hogy munkanélküli segélyt nem adunk, ezt meg azt nem csináljuk, hanem munkaalkalmakat teremtünk, hol van a szankciója, hol van ennek a következménye?! Ugyanazon a napon, amikor a miniszter úr ezt kijelentette, tegnap jött híre a lapokban annak, hogy 2000 munkást és 200 tisztviselőt bocsát el a Ganz-gyár. Ugyancsak tegnap, amikor ezt megállapította a miniszter úr, Csepelen többszáz munkást bocsátottak el s azonkívül a munkahetet leredukálták négy napra. Az ország két legjelentékenyebb ipari üzemélben történnek ezek; mit csináljon akkor a többi? Hova lesz a többi?! Nem beszélve arról, amit Kábák elvtársam és képviselőtársam tett szóvá, a Teudloff-Dietrich-gyár összeomlásáról, amelyet az Ipari Jelzálogbank — az ön hercpinklije, aimelyet olyan nagyon szeret és anynyira támogat, hozott létre, pedig segíthetett volna a dolgon. Hol van tehát a gyakorlatban egyrészt az iparfejlesztés, hol van másrészt az 7