Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-499
444 Az országgyűlés képviselőházának 499 Én tiszántúli ember vagyok, nem vagyok azonban annyira elfogult, hogy csak saját vidékem ügyeivel foglalkozzam. Az ország más részeinek érdekében is kötelességem adott alkalommal felszólalni, különösen, ha további vonatkozásban olyan fontos országos érdeket jelentő ügyről van szó, mint általában a Balaton-környék kérdése. Jelenleg ott ugyanis a lelek- és villatulajdonosoknak, vagy az egyszerű kis házikók tulajdonosainak nem lehlet érdekeliségi köröket alakítaniuk, mert erre esa.k a még végre nem hajtott törvény 18. §-a adna nekik módot. Addig nem lehet mtegcsinálni a telkek feltöltését, a partvédelmet, a janiázást, az utcanyitást, a villanyvilágítást, és több más közegészségügyi követelményt, amely kérdéseknek megoldása pedig az egész érdekeltségnek, ate egész lakosságnak javára szolgálna. Ha pedig a Sió rakoncátlankodik, mint ahogy a legközelebb múlt esztendőben is történt, amikor a zsilipen keresztül is folyt a víz, mert nem efoég mély a meder s mert megfelelő munkálatok kellenének, hogy a mostani másodpercenkénti 30 köbméter víz helyett legalább 50—80—90 köbméter vizet lehessen kiemelni, akkor előáll az a szomorú helyzet, hogy a Balaton-környék egész kultúrája víz alá. és posvány alá kerül, évek fáradságos munkájának eredménye megy veszendőbe, és a szegény tisztviselő-családok és más kisemberek is érzékeny károkat szenvednek. Erre is felhívom a t. kereskedelemügyi miniszter úrnak is, mint a törvényben a végrehajtásra felhatalmazott tényezőnek szíves figyelmét és sürgős intézkedést kérek e tekintetben. Ami mármost a háziipar kérdését illeti, én nyiltan megmondom, hogy a miniszter úrnak e téren tett és tervbevett intézkedései igen helyesek. Politikai ellenfele vagyok a t. kereskedelemügyi miniszter úrnak, akinek a különböző miniszteri székekben kifejtett működésének érvekkel kifogásolható bírálatától, amihez jogom van, nem tekintettem el a múltban és nem tekintek el a jövőben sem. Azt azonban elismerem, hogy a háziipar fejlesztésének érdekében helyes koncepcióval dolgozik a t. miniszter úr és a még nagyobb fejlődés elérhetése végett a jövőre is jelentős új utat vágott. A magyar kisipar és kézműipar kérdése is hozzákapcsolódik a háziipar kérdéséhez. A magyar kisipar csak a közelmúltban is terebélyes nagy fa volt. Évről-évre erősbödött új, friss hajtásokkal, viharedzett törzse és lombozata volt, amelynek árnyékában a családok ezrei és ezrei találhattak exisztenciális boldogulást és biztos megélhetést. Ma azonban a lombok meggyérültek, az ágak letöredeztek a gazdasági viharzáshan, új, friss hajtások alig vannak, maga a törzs is meghajlott, mert mintha megingott volna alatta a talaj. Ez ma a magyar kézműiparnak, kisiparnak elszomorító képe. De íme, mellette — így jellemezhetem legjobban — ott van egy virágoskert, üde szín pompával, az ősi magyar termelőerő, az eredeti népművészet és az azt idealizáló iparművészet szemet-lelket gyönyörködtető produktumaival, amiért a külföld jelentős pénzt is ad, ez a háziipar. A kisipart nem pótolja a háziipar, de az ott megcsappant keresetet részben kiegészíti, sok-sok ezer munkáskezet foglalkoztat, biztos kenyérkeresetet nyújt, külkereskedelmi mérleget javít a háziipar, éppen azért a kisiparnak kellő mértékben való támogatása mellett fokozottabb felkarolásra, exportképes megszervezésre, külföldi piacainak bővítésére joggal tarthat számot a háziipar is. Erre hívom fel a t. kereskedelemügyi miniszter úr , ülése 1931 május 7-én, csütörtökön. figyelmét és gondoskodásába ajánlom ezt a nemzetgazdasági szempontból is igen fontos ügyet, állandó gondoskodásába nemcsak neki, hanem a t. pénzügyminiszter úrnak is. Jól állapította meg a magyar iparfejlesztésnek és a háziipari szövetkezésnek régi idő óta egyik vezető, sőt egyik úttörő egyénisége, báró Szterényi József — akire előttem szólott Gál Jenő t. képviselőtársam is hivatkozott — egy szaklapban tavaly megjelent cikkében, hogy a magyar háziipar kérdése nemcsak gazdasági, hanem nemzeti és szociális vonatkozásaiban is felettébb figyelemreméltó. Ugyancsak ő állapította meg, hogy, sajnos, a háziipar intézése a kormányhatóságok részéről nem mutat egységes képet. Az ügykört, amely régen a kereskedelemügyi minisztériumra volt ruházva, ott volt összpontosítva, a különböző miniszteri tárcák az évek folyamán magukhoz ragadták, így például a szövő háziipar és a szőnyegkészítő műhely átvándorolt a földmívelésügyi minisztériumhoz, a hímző háziipar egy részét iparművészeti jellege folytán a kultusztárca vette át, és így tovább; az egységes vezetés csorbát szenvedett az abból feltétlenül fakadható siker hátrányára. Egész sorozata az államilag támagotatt fis szubvencionált háziipari vállalatoknak működött és működik jelenleg különböző utakon, pedig szükséges volna úgy a takarékosság, mint a gazdaságos üzemvitel szempontjából ezeknek a vállalatoknak bizonyos egybekapcsolása, bizonyos együttműködése. Görgey István t. előadó úr is mondotta a minap, hogy ezen a téren bizonyos fokig rendszertelenül intézték a dolgokat, most végre az összes háziipari kérdéseket összpontosították a kereskedelemügyi minisztériumban, külön osztályt szerveztek ennek az ügynek vitelére. így tehát most már a kereskedelemügyi miniszter úr intéz mindent, de azért beváltani tartozik azokat az ígéreteket, amelyeket előzőleg a háziipar pártolásával kapcsolatban más miniszter urak tettek. Például Mayer János t. földmívelésügyi miniszter úr a múlt év őszén, amikor még az ő hatáskörébe tartozott, — méltóztassék egy kis figyelemmel lenni t. kereskedelemügyi miniszter úr, mert határozott választ kérek erre — Hódmezővásárhelyen megígérte azt, hogy a békésszentandrási úgynevezett magyar perzsaszőnyegkészítés és Vásárhelyen való meghonosítása érdekében 40.000 pengőt bocsát a város rendelkezésére. Az ígéret megvolt, a pénz nincs meg. Az ügy átvándorolt azóta a földmívelésügyi minisztérium hatásköréből a kereskedelemügyi minisztériumba, de hová vándorolt a pénz? Az ígéret megvolt, a pénz nincs meg, Hódmezővásárhelyen sem a főispán, sem a polgármester nem kapta meg, kérem tehát az ígéret beváltását. T. Ház! Továbbmenőleg helyeslem, hogy 7 háziipari felügyelői kerületre osztották be az országot. Örömmel regisztrálom azt is, hogy a háziipari tanfolyamok költségére 24.000 pengő vétetett be a költségvetésbe, de kifogásolom, hogy az összes kisipari és háziipari állami támogatás részére a költségvetés 76.000 pengővel kevesebb, mint tavaly volt. Azt halljuk, hogy a t. kereskedelemügyi miniszter úr egy akciót készül indítani a kisipar és a háziipar fokozottabb támogatására és mégis a költségvetésben felvett összeg, talán a pénzügyminiszter úr szigorú ceruzája folytán, 76.000 pengővel kevesebb. Hogyan lehet kevesebb pénzzel több eredményt elérni? Lelkesedéssel, buzdítással pótolni akarni valamit szép dolog, de így a
