Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-498

424 'Az országgyűlés képviselőházának 493. ülése 1931 május hó 6-án, szerdán. kat is. De ez nem kis összeg és azt hiszem, ha a mai nehéz helyzetben ezeket sikerült megmenteni, ez mégis eredmény, ezeket lekicsinyelni, lebecsülni nem lehet. (Ügy van! a középen.) Amikor igen t. képviselőtársam rámutatott arra, hogy milyen nagy bevételi feleslegek vannak, elfeledte ugyanakkor azt, hogy a nyugdíjas oldalon lévő terhet is megnézte volna, mert akkor láthatta volna, hogy ott nagy bevételi feleslegek nincsenek. Amikor a postáról beszélek, kötelességem, hogy itt is megemlékezzem ez üzem egyik igen fontos részének, a telefonszolgálatnak 50 éves jubileumáról. (Éljenzés a jobb- és a baloldalon.) Nekünk nemcsak azért van okunk itt jubilálni, mert 50 év nem rövid idő egy közintézmény szolgálatában sem, de aki a telefont közkinccsé tette, aki a gyakorlati életbe belevitte, magyar ember volt; magyar elszántsággal, magyar akaraterővel, magyar küzdenitudással és magyar áldozatkészséggel, önmagát feláldozva oldotta meg a kérdést. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Azt hiszem, az ő emlékének tartozunk ezzel a kegyelettel, ezzel a hálával, aminthogy köszönetemet fejezem ki annak az évtizedekre visszamenő postaszemélyzetnek is, a vezérigazgatótól kezdve az utolsó alkalmazottig, a levélhordóig, aki szintén fáradságos munkát végez. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Ha van személyzet, amely megérdemli az elismerést, úgy a posta személyzete az, (Ügy van! Ügy van!) amely iránt itt a Házban is tartozunk elismerésünket kifejezni. (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon. — Várnai Dániel: Fizetésjavításra volna szükség!) Ugyanezzel a melegséggel kell megemlékeznem, ha nem is jubileum kapcsán, az Államvasutak személyzetéről is, amely éppen olyan önzetlenséggel, hazafiassággal és odaadással teljesíti végig a maga kötelességét. Ha talán nehézségek vannak, nem ők az okai, haru'in az a nehéz helyzet, amelyben élünk, amely a forgalmat csökkentette; de ez a személyzet megtette és meg fogja tenni a jövőben is kötelességét. En megértem azt, hogy fizetésrendezési kérésekkel jönnek, — a közbeszólásra reflektálva — de higyjék el, nekünk volna a legnagyobb örömünk, talán nekem és a pénzügyminiszter úrnak volna legjobban kedvünkre, ha mi most ilyen kérdések rendezésével tudnánk a Ház elé jönni. Sajnos azonban, ezt nem tehetjük. Ebben a helyzetben a közüzemeknél sokkal több a belátás és senki sem tudja eltéríteni ettől őket, tudják, hogy az ország gazdasági helyzetében túlzott követelésekkel nem léphetnek fel. Nekik vannak jogos és méltányos követeléseik és én, aki vezetem ezeket az ügyeket, látom, hogy ezek a nagy közüzemek kis kérésekkel jönnek, amelyeknek nagy kihatásuk van, mint amilyen volt a B-csoport megszüntetése, amiért itt a pénzügyminiszter úrnak hálás köszönetet kell mondanom. Itt vannak a legkisebb alkalmazottak, az altisztek, akiknek fizetésrendezésé ív törekszünk, de olyan problémákat, amelyek milliókat és miilókat követelnek, a mai gazdasági helyzetben senki sem tud megoldani. (Kahők Lajos: Jó takaró ez a gazdasági helyzet!) T. Ház! A vasutakkal kapcsolatban Hornon nay Tivadar t. képviselőtársam itt igen érdekes megvilágításban mutatta be a vasutak üzemi helyzetét, amelynek lényege az volt, hogy végeredményében ott egy nagy tétel van és pedig a nyugdíj teher, amelyet a vasutaknak viselniök kell és alapjában véve a vasút igen aktív üzem, mert ezt a nyugdíjterhet az államnak kellene viselnie. Kétségtelen, hogy ez így van. Tényleg a nyugdíjteher abnormálisan nagy. Abnormálisan nagy a sok menekült tisztviselő révén és abnormális nagy azért, mert közben még .mindig nem tudjuk elérni a végső pontot, mert azáltal, hogy a vasutakat államosítottuk, lassan és fokozatosan mindinkább sűrűsödött és mindinkább növekedett a nyugdíjteher. A magam hatáskörében külön foglalkozom, a pénzügyminiszter úr pedig generálisan foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy miként lehetne ezeket a nyugdíjterheket több évre megosztani és ha valahol nehézséget látok, nyíltan és őszintén meg kell mondanom, nehézség csak ott van, hogy a nyugdíjasok létszáma az Ä1lamyasutakon belül 1942-ben éri el a tetőpontját és ez okozza azt, hogy az ilyen megoldások nem adják azt a kívánt kedvező eredményt, amelyet egyébként el tudnánk érni. De a kérdés, amelyet igen t. képviselőtársam felvetett olyan, amellyel érdemes foglalkozni, nem szabad azonban ebben a kérdésben olyan optimistának lenni, mint ő gondolja. 942 személy van, — azt hiszem ennyit mondott — aki tulajdonképpen betöltötte idejét és nem megy nyugdíjba. (Várnai Dániel: Dehogy, kettőszáz egynéhányat .mondott!) Mindegy, 200 vagy 900, nem értettem egészen. Tudom azonban, hogy az ország mai pénzügyi helyzetében helyesen járunk el, ha a munkaképes és munkaerős embereket szolgálatukban megtartjuk. (Ügy van! a jobboldalon.) Annak idején 1912-ben senki sem gondolt erre a katasztrófára, senki sem gondolt az ország ilyen súlyos helyzetére, amikor 35 évre szállíttatott le a szolgálati idő és azóta megmaradtak a további kedvezmények is, a nyugdíjazás körül. Ma tulajdonképpen nincs értelme annak, hogyha valaki meg tud felelni hivatásának, nyugdíjba menjen. Az államháztartás helyzete megkívánja, hogy szolgáljon és ez az indoka az Államvasutaknál is, hogy tovább teljesítik szolgálatukat azok, akik arra képesek és alkalmasak. T. Ház! Az Államvasutakkal kapcsolatban t. képviselőtársaim méltóztattak érinteni vasúti tarifális problémákat is. Szabó István igen t. képviselőtársam diffikultálja azoknak a kedvezményeknek megvonását, amelyek Budapest székesfővárost illették. Annakidején ezek a kedvezmények azzal az indokolással születtek meg, hogy a drágaság letöressék, a nélkül azonban, hogy valami hatást értünk volna el. Az Államvasútnak azonban több milliós veszteséget okoztak. így a belföldi forgalomban ezeket a kedvezményeket nem tudjuk tovább tartani, de a külföldi forgalomban teljesen változatlanul hagytam ezeket a tarifatételeket. Olvasom, hogy vannak ülések, itt vagy amott és támadják az Államvasutak tarifapolitikáját. Ezt azok támadhatják, akik tulajdonképpen nem tudják, hogy végeredményben milyen kedvezményeket adnak az Államvasutak. En csak arra hivatkozom, hogy ezeknek a

r kedvezményeknek megadása állandó tárgyalás anyagát képezi a gazdasági érdekeltségekkel és itt elsősorban hivatkozom a mezőgazdasági érdekeltségre. Méltóztassék ezeket megkérdezni, hogy nem a legmesszebbmenőleg megyünk-e el a kedvezmények megadása terén. (Kabók Lajos: Mégis van 66 millió felesleg!) Hát, ezt a felesleget már megmagyaráztam. Ha nem értette meg a képviselő úr, mégegyszer elmondom: vonja le ebből a nyugdíjat és akkor