Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-498
Az országgyűlés képviselőházának U98. korban, úgynevezett sárgaérés korában kévébe rakhatták. így jutott el a kereskedők, a malmosok kezébe ez a sikérdús búza és ebből van most ez a 48 filléres liszt. Jó lenne, ha az igen t. kereskedelemügyi miniszter úr odanézne a körmükre, hogyan kalkulálnak, hogyan lesz a győri 13 pengős búzából 48 filléres búzaliszt. (Jánossy Gábor: Odakoppintani kellene, nem pedig odanézni, mert ha csak odanéz nekik, akkor meg sem kottyan! — Derültség.) Még csak egy dolgot óhajtok elmondani. Nem tudom megérteni, hogyan lehet az, hogy éppen most emelték fel a vasúti tarifát, hogy úgy mondjam 100%-kai, — mert hiszen az élőállatnál az egész 50%-os kedvezményt eltörölték, ez pedig 100%-os emelkedést jelent — indokolván azzal, hogy ez az engedmény Budapest közélelmezésére semminemű haszonnal nem jár, Budapest közélelmezése érdekében tehát meg lehet hozni ezt az áldozatot, ezt az 50%-os díjkedvezményt. De hiszen a magyar mezőgazdaság válsággal küzd, és egyedül csak a rentábilis állatárak tartották még bennünk a lelket! Hát ezt is visszavonják 1 ? Hát a mezőgazdaság nem számít? Ezt az intézkedést a gazdatársadalom neon igen tudja megérteni. Ezért kérem az igen t. miniszter urat, hogy ezt a kedvezményt méltóztassék visszaállítani. (Helyeslés a jobboldalon.) Elég baja van amúgyis a községeknek, gazdáknak a városok dolgaival, hiszen minden egyes város, de különösen Budapest, mintegy önálló vámterület áll itt az állam közepén (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) és ha bejövünk ide, ezernyi adóval rónak meg bennünket, amit lehetetlen kibírni. (Felkiáltások a jobboldalon: Ez igaz!) Nem lehet itt addig olcsóságról, egészséges piac kialakulásáról beszélni, amíg a termeivényeket egyfelől a vasút, másfelől a vasartartó jogú városok megdrágítják mindenféle vámokkal és adókkal. Csak ezeket kívántam röviden megemlíteni és tekintettel arra, hogy az idő előrehaladott, úgyhogy már a tanácskozásra szánt idő is lejár, beszédemet befejezem azzal, hogy ne méltóztassék az én beszédemnek tartalmat, hangját talán úgy magyarázni, mintha ellenzékieskedő volna, (Zaj. — Felkiáltások, a baloldalon és a szélsőbaloldalon: Az sem baj!) mert én kötelességemet teljesítettem akkor, amikor ezeket a gazdasági panaszokat és gazdasági bajokat előhoztam. (Györki Imre: Választások előtt!) Egyébként a költségvetést a legnagyobb tisztelettel elfogadom. Végül közbeszóló szocialista t. képviselőtársaimnak újra megmondom, amit a hátam mögött ülő képviselőtársamnak már megmondottam, hogy engem a választás nem izgat, az én kerületemben nem lajstromos lesz a választás és nem a pártvezetőség állít oda jelöltet, hanem odaállok én és személyesen veszem fel a harcot. (Györki Imre: A szolgabíróval meg a csendőrrel!) Nem all! Nem igaz! Erre nekem sohasem volt szükségem. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. A kereskedelemügyi miniszter úr kíván szólani. (Várnai Dániel: i Sxabó Istvánt a szépségéért választják meg! — Krisztián Imre: Es önt ugyan miért? A nemzetietlenségéért? — Várnai Dániel: Nem is tudom parlamentárisán megmondani, hogy miért választják meg önt! — Nagy Emil: Függesszék fel a vitát!) Bud János kereskedelemügyi miniszter: Tegnap a belvárosi polgári körben beszédet tartottam és örülök annak, hogy ez a beszéd Itt a Házon belül is visszhangra talált. Többen ülése 1931 május hó 6-án, szerdán. 421 foglalkoztak ezzel a beszéddel, nevezetesen Pintér László, Szabó István t. képviselőtársam, az ellenzék részéről pedig Pakots József és Peyer Károly. (Várnai Dániel: Nagy szenzáció volt!) Szenzáció, vagy nem szenzáció, azt intézze el az igen t. képviselőtársam, mert én szenzációkra sohasem szoktam törekedni. (Helyeslés.) Nekem egyéb célom nem volt ezzel a beszéddel, mint rámutatni a mai világgazdasági és európai helyzetre és röviden hozzátenni azt, hogy hogyan és miként keressük elhelyezkedésünket. Ha most visszatérek erre a beszédre, teszem ezt azért, mert Peyer Károly igen t. képviselőtársamat kivéve, többi képviselőtársaim azt nagy megértéssel fogadták. Maga Pakots József igeii t. képviselőtársam is, akivel ugyan nem minden részletben értek egyet, nagyon helyesen fejezte ki a maga részéről, mint ellenzéki képviselő is azt az álláspontját, hogy helyesli a kormánynak azt az elhatározását, amely szerint ma, amikor fordulóponton van Európa gazdasági elete, amikor meg vagyok győződve arról, hogy uj korszaknak kell következnie, amikor biztosra kell venni, hogy cselekvés fog következni, — mert hiszen ez a gazdasági helyzet tovább nem tarthat — mondom, helyesli a kor.mányelnök nek és az egész kormánynak azt az álláspont ját, hogy nekünk itt nincs mit sietnünk, itt nekünk óvatosan kell eljárnunk, illetve úgy kell elhelyezkednünk, amint a mi nemzeti és gazdasági érdekeink ezt megkívánják. En itt is csak azt ismételhetem meg, amit tegnap mondottam, hogy mindenre készen állunk és bizonyos vagyok a felől, hogy, ha valami kibontakozik és kialakul, tudni fogjuk gazdasági és egyéb érdekeinket kellőleg megvédeni. Hiszen az egésznek más célja nincs, mint az, hogy ebből a világválságból, ebből az európai gazdasági válságból kibontakozzunk. Ma már mindenki látja, hogy a világ legnagyobb részében a vásárlóképesség megcsappanása végzetesen hat vissza az egész termelésre, végzetesen hat vissza a fogyasztásra, a pénzforgalomra és így tovább és nekünk a kiutat kell keresnünk. Az úgynevezett agrárollót, amelyet annyiszor említenek, — nem is tudom, hogy helyes kifejezés-e ez — csak úgy lehet megoldani, ha az egyik oldalon leszorítom az ipari piaci árakat, ameddig a termelési költségek színvonala azt megengedi, a másik oldalon pedig meg tudom javítani az agrártermények árát, hogy mindkét réteg egymással szemben vásárlóképessé jelentkezzék. Ez a kérdés veleje és súlypontja. A világgazdaság sohasem mutatott hosszú időn át lehetetlent, a gazdasági élet egyetemes törvényei megoldást kívánnak és ez a diszparitás, amely ma jelentkezik, hosszú ideig nem tarthat a nélkül, hogy végzetes következményeikkel ne járjon. Ha Peyer igen t. képviselőtársam azt mondja, hogy én rosszul adresszálom felhívásomat a kapitalizmushoz és a kapitalistákhoz, hát erről lehet vitatkozni, ez egy világnézleti felfogás problémája, ö azt hiszi, hogy egy másik rendszer talán jobban és helyesebben tudja megoldani a kérdést, mi a magunk részéről kitartunk a kapitalista-individualistarendszer mellett és meg vagyunk győződve arról, hogy igenis meg fogjuk találni a megoldás útjait. Nagy tévedés ugyanis azt hinni, hogy a másik felfogáson levők ölhetett kézzel nézik az eseményeket és nem keresik ők is a kiutat. En nem tudok rajongani más megoldásért, mert nem látom, hogy ezek helyesen oldanák meg a kérdést és^ aki netalán abban bízik, hogy a túlfűtött állami gazdálkodás, amelyet például a szovjet-rendszer űz, fogna 69»
