Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-498

Az országgyűlés képviselőházának 498. temberi^ esőzés elkezdődik, azután végig egészen májusig úgyszólván ki sem tudnak mozdulni szekérrel falujukból, akkor méltán vesz rajtuk erőt az elkeseredés és nehéz nekik megmagyarázni, hogy a község és a vármegye dolga az, hogy rajtatok segítsen, amikor a vármegyék, a Dunántúl egyes vármegyéi is, anynyira túl vannak terhelve az útépítési és rendbetartási feladatokkal, hogy azután ezekre az utakra mársemnn fedezet nem kerül.Ezek közé a vármegyék közé tartozik Veszprém és Győr vármegye is, amelyek miután állami feladat körébe eső útvállalatokat tartanak fenn, az apró községeken nem tudnak segíteni, hogy a maguk úthálózatát kiépítsék. T. Ház! Méltánytalan lenne az én állásfoglalásom, ha nem ismerném el, hogy éppen a kereskedelemügyi miniszter úr volt az, aki a bekötő utak rendszerével a falusi úthálózat problémáit gondos kézbe vette. Éppen azért szólok erről, mert nála érzéket látok ebben az irányban a dunántúli falvak érdekében: méltóztatnék az egyes vármegyékben nemcsak az állam feladatait átnézni, hanem a megyei és községi úti programmokat is s akkor meg méltóztatnak látni, hogy milyen mizériák vannak még ezeken a vidékeken; akkor, azt hiszem, még egy érvvel alátámaszthatjuk ezt az országos érdeket, hogy a Felső-Dunántúl és mondjuk így, Ausztria és Nyugat-Magyarország útja a Balatonhoz ki legyen építve, mert ez esetre két vármegye felszabadul jelentékeny útépítő tehertől és az apró falvakat jobban tudja gondozni. (Ügy van! a jobboldalon.) T. Ház! A másik kérdés, amelyről beszélni kívánok és amellyel kapcsolatban dokiimentálni kívánom a dunántúli szellem lojalitását azáltal, hogy jóval többet beszélek róla, mint az első kérdésről, a Duna—Tisza-csatorna kérdése. (Zaj a jobboldalon.) Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy mennyiben nyert időszerűséget ez a kérdés, én azt válaszolnám, hogy a magyar földmunkásság helyzete annyira válságos, hogy újabb telet nem bír meg ez a földmunkásság és feltétlenül nagyszabású munkával kell ellátni, ha azt akarjuk, hogy a konszolidáció kereteiben megmaradjon. Sohasem voltam az az ember, aki sebeket szaggat, mert a sebek szaggatásával célt elérni nem lehet. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Én mindig elítélem azt a politikát, amely a mások nyomorúságából akar megélni, és különösen a szegény emberek nyomorúságából akar magának politikai hasznot produkálni. (Ügy van! a jobboldalon.) Más oldalról azonban kötelességünk nekünk is, a törvényhozásnak a kormány segítségére lenni s rámutatni kellő programmpontokra, kellő eszközökre, amelyekkel Magyarországnak ezt a legégetőbb kérdését meg lehet oldani. A földmunkásság helyzete kritikus azért, mert a Tisza-szabályozási munkálatok nagyrészben befejeződtek, a tiszavölgyi árvízmentesítő társulatok már alig tudnak munkát adni és viszont az útépítés a kis országban nagyrészt nem tudja ellátni munkával a kubikusokat. Érdeklődtünk külföldön a magyar földmunkások munkaalkalmai iránt, s be kell vallanom, t. Ház, hogy míg ezelőtt egy esztendővel kilátások nyíltak arranézve, hogy munkát kapjanak a magyar földmunkásság körében — amely földmunkásságot egész Európában nagyrabecsültek a békeidőben is (Jánossy Gábor: Az egész világon!) és amely az egész világon a legkiválóbb szakmunkaerő volt, — addig annak a földmunkásságnak most, egy év után, már alig nyílik kilátás munkára! Miért? Azért, mert egész Európában erősbödött a munkanélküliség. Pélülése 1931 május hó 6-án, szerdán. 417 dául itt van Belgium, amely egy nagyszabású, a szárazföldet a tengerrel összekötő csatorna építésére földmunkásokul munkanélküli vasgyári és ipari munkásokat kénytelen felhasználni. A földmunkásság tehát csak itt benn kereshet munkaalkalmakat és én a tizenkettedik órában kérem az igen t. Ház figyelmét és jóindulatát, valamint az igen t. kormány figyelmét is, hogy egy nagyszabású munkával biztosítsuk ennek a földmunkásságnak ellátását. A magyar kormányhatóságok és a vármegyék ugyan az elmúlt télen is mindent megtettek, hogy az Ínséget enyhítsék (Ügy van! a jobboldalon.) azokon a vidékeken, így Csongrád, Békés és BácsBodrog vármegyékben, ahol a földmunkásság munkaalkalmak hiányában, a télen nehéz helyzetbe jutott, ez az inségmunka azonban különösen a téli élelmiszerkiosztás egyrészről már nagyon közel van a munkanélküli segély szisztémájához, másrészről pedig, amikor nekünk módunk van arra, hogy nagyszabású produktív munkával lássuk el munkásainkat, akkor nem szabad az alamizsnarendszerhez folyamodnunk, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) hanem olyan munkát kell adnunk munkásainknak, amely az országnak produktív eredményeket hoz. Nagy-Magyarországon, az integer Magyarországon a Ferenc-csatorna volt az, amely a Dunát összekötötte a Tiszával. Ez a csatorna azonban, amely 1802-ben nyílt meg, . inkább a Bánát vidékét kötötte össze Fiúméval és a trieszti kikötővel. A trianoni Magyarországon ez az összeköttetés teljesen megszűnt. Az alföldi földmunkáskérdés most teljesen előttünk van a maga nagyságában és döngeti kapuinkat, s most itt van egy nagy terv, amelyet Csongrád vármegye törvényhatósági bizottsága legutóbb egy-ikét hete tartott vármegyei közgyűlésén egyhangúlag elfogadott, hogy felír a törvényhozáshoz és a kormányhoz, hogy a Duna-Tiszacsatorna megépítését vegye a hasznos beruházások Programmjába. Ez a csatornaépítés hétnyolc esztendeig látná el munkával Magyarország földmunkásságát. Magam is osztom azt a nézetet, hogy az alföldi kubikosmtmkásság valahogy elszakadt a mezőgazdaságtól. Az ideális megoldás az volna, hogy ennek a munkásságnak legnagyobb részét vezessük vissza a mezőgazdasági termeléshez, de amikor a mezőgazdaság maga is válságban van, ehhez a nagy feladathoz alig foghatunk hozzá. Addig, míg a mezőgazdaság válsága tart, egypár esztendeig mindenesetre el kell látni a földmunkásságot munkával, hogy azután ez alatt az idő alatt vezethessük vissza a mezőgazdaságba. A mezőgazdaság fellendítése is szoros kapcsolatban van azonban a Duna-Tisza-csatorna megépítésével. Méltóztassék jól figyelni a tételre, amelyet mondok. A tiszavidéki búzának győzelmes versenye szoros kapcsolatban van azzal, hogy olcsó viziúton tudjuk-e a tiszavidéki búzát, a magyar exportbúzát, a legjobb búzát a bécsi piacra szállítani, mégpedig olyan tarifális különbséggel, amely nagyon számottevő. Ha a Duna—Tisza-csatornán át viziúton tudjuk vinni az ausztriai piacra, sőt tovább is a tiszavidéki búzát, amely kvalitására nézve versenyez a Manitoba-búzával, meggyőződésem az, hogy a Manitoba-búza frontját a magyar tiszavidéki búza jelentékenyen nyugatra tolja ki, T. Ház! Ennek a merész állításomnak megindokolására csak egy-két számot hozok fel. Métermázsánként közel három pengővel szál-