Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-498

í98. ülése 1931 május hó 6-án, szerdán. 416 Az országgyűlés képviselőházának *. kor itt van a munkaalkalom, idegen német munkaerőket alkalmaznak, német építőket, még a kőhordásnál is német munkásokat használnak? (Pintér László: Talán odavaló svábokat?!) Nem, már megmondottam, hogy Németországból valókat; ne méltóztassék másképpen érteni mint ahogy mondottam. így áll ez a kérdés. En fel h ívom a t. miniszter úr figyelmét, tessék a dolgot kivizsgálni, kegyeskedjék orvosolni ezt a kérdést, hogy ezek a szegény emberek munkahoz jussanak. Most ,még utalok egy kérdésre, amelyet Bródy Ernő t. képviselőtársam vetett fel ma délelőtt. A miniszter úr nagyon jól tudja, hogy évek óta az igazság fanatikus keresésének hatása alatt a szegény, fegyelmileg elbocsátott vasutasok érdekében többször tettem tiszteletemet a miniszter úrnál és az államtitkár uraknál. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Tárgyalás alatt van a kérdés!) A miniszter úr mindjárt nyilatkozik majd, mi van a tárgyalásokkal. A kommün alatti magatartása miatt 526 vasúti alkalmazott és tisztviselőt bocsátottak le bizonyos gyorsított eljárásokkal és egyéb címéken az Államvasutak kötelékéből. Az elbocsátás maga nem volt teljesen igazságos, mert hiszen ott is, ahol még ma az ügyészség sem tartotta fenn a vádat, bizonyos fegyelmi okokból az elbocsátást mégis kimondották. En kértem a vizsgálat megtartását és a t. miniszter úr azt kilátásba is helyezte. Ez a vizsgálat most már 10 hónapja tart. Március 15-ike táján egy küldöttség járt Kállay Miklós államtitkár úrnál és kérte, legyen olyan kegyes, hogy azokra nézve, akiknél a fegyelmi vizsgálat megállapította, hogy náluk semmi baj sincs, a nyugdíjszolgáltatást kezdjék meg. Az államtitkár úr ezt megígérte, hogy két hónap alatt ez rendben lesz és még mindig nem történt semmi. Minthogy négy év óta folyik ez az ügy és minthogy nem nagy számról, csak 526 alkalmazottról van szó, akik azonban nagycsaládú emberek és most a legnagyobb nyomorban vannak, minthogy velük együtt öszszesen mégis mintegy 3000 lélek kérdéséről van szó, akik mindannyian kenyérgondoktól agyongyötört emberek, nagyon kérem a miniszter urat, hogy az ügyet gyorsan méltóztassék elintézni. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét befejezni. Pakots József: Minthogy a kormány gazdasági politikájának azt a céltudatosságát, amelyet a mai nehéz helyzetben úgy a kereskedelem, mint az ipari politika terén megkívánunk, nem látom fennforogni, nem fogadom el a költségvetési. Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Schandl Károly! Schandl Károly: T. Képviselőház! Szolnokon nemrég Tisza-konferencia volt, amelyen a magyar kultúrának kiváló vezérférfia azt jelentette ki, hogy dunántúli szellem kevéssé van és különösen kevesen vannak, akik ezt a dunántúli szellemet érvényesíteni tudják. Ennek a dunántúli szellemnek a nevében, amely a magvar kultúrát megteremtette és magyar államalkotó szellem ma is, akarok beszélni nagyon röviden a kereskedelemügyi tárca költségvetésének vitájában két kérdéséről. Az egyik dunántúli, a másik alföldi kérdés- Azért hangsúlyozom, hogy az egyik alföldi kérdés, mert a dunántúli szellem az, amely a magyar szellem egységesítésére törekszik, amely nem különböztet meg parciális magyar érdekeket, csak egységes magyar érdekeket ismer. (Ügy van!) Az egyik kérdés az, amely szoros kapcsolatban van a kereskedelemügyi miniszter úr uti ^ beruházási programmjával. Mindenesetre már most azzal az ellenvetéssel méltóztatnak felém jönni, f hogy hiszen a költségvetésben erős megtakarítások vannak, nincs pénz újabb beruházásokra. Eri azonban azt hiszem, hogy a törvényhozás feladata a költségvetési vitában nemcsak az, hogy a költségvetésbe felvett hiteleket bírálja cl, íianem az is, hogy a következő költségvetésekre is bizonyos programmadással. adalékokkal járuljon a kormánvhoz. Es mivel reményünk és bizalmunk van abban, hogy lesz és kell is Magyarországon egy hasznos beruházási programmot felállítani, azért kívánom itt Felső-Dunántúlnak egy régi óhaját szóbahozn^ hogy amennyiben ez a nagyobb uti beruházási programm megvalósul, a kereskedelemügyi miniszter úr szíves figyelmét már most felhívjam erre a kérdésre. Nekünk a trianoni határok közt kevés földrajzi kincsünk van. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Kétségtelen, hogy a Balaton mint Európa egyik legnagyobb kontinentális tava, maga olyan kincs, amelynek nagy jövője van. A Balatonhoz azonban csak Budapestről van megfelelő út, de sem Felső-Dunántúlról, sem sem nyugat felől, Ausztria felől megfelelő útja nincs. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Felsődunántúlt össze kell kötni a Balatonnal és ide kell kapcsolni a Nyugat-Európából bejövő turisztikát is a Balatonhoz olyképpen, hogy Győrtől kezdve, ahol a nagy állami útba , torkollik a Balaton útja, mind a Balaton egyik szélét, mind másik szélét megfelelő modern, állandó úttal^ kell ellátni. Ezt ugy gondolom, t. Képviselőház, hogy egyrészről Győr, Pannonhalmán, illetve Győrszentmártonon keresztül a Bakony legszebb vidékén a Cuha-völgyén át, összekötendő Zircen és Veszprémen át a Balaton felső részével, másrészről pedig ugyancsak Győrbe betorkollva Pápán, Devecseren, a Somló vidékén, Sümegen keresztül^ a Balaton másik oldalán húzódjék az út. (Zaj.) Ezen a trianoni Magyarországon olyan értékek vannak még a Dunántúl kellős közepén a turisztika szempontjából is, amelyeket nem fedeztünk fel. (Ügy van! a jobboldalon.) Es amikor idegenforgalmi szervezeteinek agilitását dicsérem, hogy plakátokkal és más módon felhívják a közfigyelmet erre a szép vidékre, amely úgyszólván Magyarország kis Svájca, a Cuha-völgyére, akkor a beruházási programmnál lehetetlen megfeledkeznünk arról^hogy ezt a vidéket megfelelő modern utak hálózzák be. összekötöm ezt az óhajt, előterjesztést, javaslatot azzal, hogy a Dunántúlnak nagyon sok vidékén az apró falvak éppen olyan elhagyott állapotban vannak, mint a sokszor hangoztatott alföldi tanyavidék. Magam, amíg az Alföldön voltam képviselő, láttam a tanyavidékek úttalanságát, de ugyanezt kell mondanom a Dunántúl egyes vidékeiről is, ahol az apró falvak több mint félesztendőn keresztül teljesen el vannak zárva a világtól. (Ügy van! a jobboldalon.) Méltóztassanak csak az egyes vidékeket tekinteni, most nem akarok hazabeszélni, bár megtehetném a Somló vidékével, tény azonban az, hogy amikor azokban az 1000—1500 lelket számláló apró falvakban a kisgazdák, az apró emberek, a közmunkaváltságot fizető polgárok látják, hogy nekik az utakra évről-évre adót kell fizetniök, (Jánossy Gábor: Súlyos adót!) másrészről viszont látják, hogy amint a szép-