Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-498

414 Az országgyűlés képviselőházának 498. ülése 1931 majus hó 6-án, szerdán. dox helyzet okozza azt, hogy az ilyen keres; kedelmi tárgyalásoknál nem tudnak megfelelő alapot találni a megegyezésre. Mélyen t- miniszter úr, méltóztassék végre letenni arról, amit itt már évek során át méltóztatik velünk és az egész közvéleménnyel elviseltetni, hogy a vámvédelem által olyan egyoldalú kedve/, ményt biztosítson a gyáriparnak, amely kedvezmény révén nehezebben tudja megtalálni azokat az utakat azokkal az egyezkedő felekkel, akikkel pedig meg kell egyeznünk, ha nem akarunk elpusztulni, ha legfontosabb érdekeinket, főként az agrárérdekeket nem akarjuk teljesen elsorvasztani. Vagy megerősödött ez alatt az idő alatt annyira a gyáripar, hogy nem szükséges tovább védeni ezekkel a hatalmas vámvédő falakkal, vagy megerősödött és akkor tessék a szabad verseny útjára engedni ;i más, hasonló iparágakat üző ipari államokkal, vagy pedig nem erősödött meg, és akkor egészen kilátástalan és reménytelen, hogy a mai gazdasági viszonyok között ez a megerősödés bekövetkezhessek. Es ha meglesz ez az alap, amelyet megjelöltem, — ha a most agrár diktatúra alatt, vagy agrár kommandóra tárgyaló Csehszlovákia és a gyáripar által a tárgyaláson befolyásolt Magyarország, e két egymással küzdő ellentétes erő egymást hatálytalanítani fogja és tisztán a nemzeti társadalom egyetemleges érdekét fogja egyik és másik ország is képviselni — akkor nem lehet kétséges, hogy meg tudják találni a megegyezést. Nekünk meg kell találunk a megegyezést Ausztriával is, a környező államokkal is. Ezt hangoztattuk mindig. Ez a legfontosabb tétel és a lehetősége annak, hogy meg tudjunk élni. Amikor azt látjuk, amire hivatkoztam, hogy Olaszország, a mi szövetségesünk, a velünk barátság] szerződésben álló állani, képes most a szovjetállammal gazdasági megállapo dást létesíteni azért, mert a. mai adott gazdasági helyzet megköveteli, hogy a munkanélküliségen így enyhítsen és bizonyos exportárui így legyenek elhelyezhetők, és ezt megcsinálja Németország is, mi, a kis Magyarország legyünk az a rettenthetetlen, hatalmas nagy erő, amely el tudja magát zárni e gazdasági kényszerűségek elől? Ez elképzelhetetlen, ez lehetetlen, ez egy don-quijotei harc a mi országunkkal. Nekünk okos, reális politikát kell csinálnunk és körül kell néznünk azon a gazdasági területen, amely mi mintha vulkánok által volna felszaggatva s meg kell néznünk, hogy ezen az európai gazdasági területen kikkel és hogyan tudunk megalkudni a legjobban é.s a legbecsületesebben az önös magyar érdekek szempontjából. Fel nem adunk semmi igazi értéket, de viszont nem szabad kockáztatnunk értékeket sem elképzelt teóriákért, vagy elméletek szuggesztiójáért. Az igen t. miniszter úr tegnapi beszédében egy klaszszikus mondatban határozta meg azt a helyzetet, amelyben Európa ma sínylődik. Azt mondotta beszédében (olvassa): «Európa hibás gazdasági politikája következtében elvesztette gazdasági [elsőbbségét és ha nem tud megváltozni, a lezüllés korszaka következik el, amikor nem lesz már többé különbség a győző és legyőzött között, hanem csak elszegényedett népek lesznek.» Teljesen aláírom ezt a klasszikus meghatározást. Majdnem azt kell mondani, ex cathedra tett kinyilatkoztatásnak egészen klasszikus formája ez, hogy miben vagyunk ma. Európa egy züllött korszak előtt áll. Sőt továbbmegyek: azt látjuk, hogy már a züllés korszakának első etapját éljük, mert mindazok a gazdasági törvények, amelyek eddig a világ berendezkedését szabályozták, már elvesztették azt az értéket, amelyet képviseltek. Uj kísérletezések történnek, új tervek készülnek az adott gazdasági kényszerűségek nyomása alatt. Páneuropa maga is ilyen gondolatot akar megvalósítani. A német-osztrák unió kísérleti jelentkezése is ezt mutatja. Nem tudom és nem tudhatjuk, hogy mindezekből a gazdasági kísérletezésekből mi fog kialakulni. Magyarországnak ezekben feltétlenül igen döntő és jelentékeny szerepet kell játszania, adott helyzeténél fogva amúgyis tengelye az európai gazdasági válság megoldásának. Mármost ilyen nehéz helyzetben, t. miniszter úr, a magyar kormánynak igazán minden megoldást mérlegre kell vetnie, amely a magyar álláspontnak, a magyar gazdasági erőnek érvényesülését szolgálja. Az elméleteknek és a különböző elméleti szempontoknak nyűge alatt nem szabad a gyakorlati életnek követelményeit továbbra is figyelmen kívül hagyni, és ha alkudoznak más országok ilyen vagy olyan formában, hogy az adott belyzeten segítsenek, akkor nekünk is, az adott helyzetnek, a mai szükségletnek álláspontján állva, meg kell próbálnunk valamilyen utat mindaddig, amíg valami nagy koncepció ki nem alakul. Mert ez máról holnapra nem fog kialakulni. Azt hiszem, Genfben sem fog még kialakulhatni, tekintettel azokra a súlyos ellentétekre, amelyek az ipari és az agrárállamok között fennállanak s^ amelyekre és a vámkérdések különböző, egymással érdekellentétben álló részleteire most nem fogok kitérni, hiszen ez a kérdés nem olyan, hogy azt a nagy, egyetemes gazdasági koncepciót rövid időn belül megérhessük. Addig tehát az élet apró parancsszavait kell követni, az élet mindennapi követelményeit kell figyelembe venni, amelyek mellett levegőhöz juthatunk és élhetünk. Ezeket voltam bátor általánosságban a gazdaságpolitikával kapcsolatban a t. miniszter úr figyelmébe ajánlani, mert tegnapi beszédét olvasva, látom azt, hogy gondolkodik erről a kérdésről a miniszter úr és gondolkozik róla a kormány is, csakhogy a tényekből viszont azt látom, hogy bár annak a gondolatnak vonalán haladnak, amely keresi Magyarország elhelyezkedését ezen borzasztóan súlyos gazdasági kérdés szövevényében, mégis a napi aktuális kérdéseknél mindig tartózkodnak és tovább mennek az óvatosságban annál, mint amit létfeltételünk megkívánna. T. Ház! Sajnos, az idő rövidsége miatt nem foglalkozhatom ezzel a. kérdéssel olyan behatóan, mint ahogyan foglalkozni kellene vele, mert hiszen a kereskedelmi tárca vitájában elhangzó egyéb konkrét panaszok és egyéb ilyen részletbajok is fontosak és lényegesek, de amikor egy ilyen kardinális nagy baj van, amely az egész gazdasági politikát áthatja, akkor kellene, hogy a magyar parlament valósággal akadémikus módon, vagy a gazdaságpolitikának törvényei szerint, de foglalkozzék ezekkel a kérdésekkel. Az ország várja és lesi, hogy mit csinál a parlament, hogy milyen álláspontot foglal el ezekkel a nyitott és eléjetáruló kérdésekkel szemben. De sajnos, nem látunk semmi előrehaladást; az egyes gazdasági érdekképviseletek csak a maguk érdekei szempontjából világítják meg ezt a problémát. A magyar parlamentnek kell tehát annak a testületnek lennie, amely az egész világ ajtaján dübörgő ilyen fontos kérdésekkel behatóan foglalkozzék és előkészítse a kormány útját ama nehéz tárgyalá-