Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-498

Az országgyűlés képviselőházának 498. ülése 1931 május hó 6-án, szerdán. 411 is lehet azokat szállítani, de viszont akkor arra kell kérnem a kormányzatot, hogy azt a nyugdíjterhet, amelyet az előbb voltam bátor összegszerűleg a t. Ház elé hozni, illetőleg ezeknek jelentékeny részét a kereskedelemügyi kormányzat vegye át az állami költségvetés terhére. E mellett itt vagyunk még a legveszélyesebb versenytárssal, az autóforgalommal, amely szintén rendkívül nagy mértékben befolyásolja az Államvasutak budgetjének mikénti alakulását. Nehéz feladatok elé állítja az igen t. kormányzatot és az Államvasutakat. Itt megint az autóbuszjáratokra és a Mavart.-ra térek rá. Magának a Mavart.-nak elgondolása igenis, elsőrangú gondolat volt, és szerény véleményem szerint az Államvasutaknak nem kellene ezt megszüntetni, hanem a Mavart.-nak szorosabban <be kellene kapcsolódnia az Államvasutakba, és így ennek jövedelmezősége is teljes, egészében az Államvasutak javára lenne fordítható. Ügy tudom, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr tovább óhajtja fejleszteni ezt az elgondolást. Ezt teljes egészében helyeslem, mert a mai idők igenis, arra tendálnak, hogy az Államvasutaknak az autobuszforgalommal szorosabb kapcsolatot kell létrehozniuk. vS')k oldalról hallottam, hogy az Államvasutak öncélú üzem. Azzal, hogy ezeket a száraz adatokat a Ház elé hoztam, teljes egészében bizonyítottnak vélem azt, hogy az Államvasút nem öncélú üzem, mert azt az üzemet, amely ilyen teherviselőképességet tud produkálni és ilyen terhet vesz le az államról, a magasabb érdekek Figyelembevételével, mindeuuek lehet nevezni, csak nem öncélú üzemnek. A teherviselőképességet azonban fenn kell tartani, mégpedig úgy, hogy az Államvasutak ne terheltessenek különféle részvénytársaságok alapítása, vagy megváltáéra folytán indokolatlan kiatlásokkal és ne terheltessenek a beruházási tőkék kamatterheinek magas fokával sem, mert hiszen úgy látom, hogy főképen ez a három dolog, amelyeket voltam bátor felsorakoztatni, az, amely kifelé úgy tünteti fel az Államvasutakat, mintha annak vezetősége nem állna hivatásának magaslatán, másrészt pedig egyesek, laikusok, hogy ne mondjam rosszindulatú, vagy könnyelmű kritikusok úgy állítják be ezeket a dolgokat, mintha az Államvasutak vezetősége egy öncélú üzem élén állana. T. Ház! Amint mondottam, ezt a teherviselő képességet nekünk fenn kell tartanunk. Ennek pedig egyes egyediili biztosítéka az, hogy annak a személyzetnek, amely a m. kir. Államvasutak szolgálatában áll, legalább is. olyan mértékkel merjünk, mint amilyen mértékkel a többi közszolgálati alkalmazottnak mér a kormány. Itt őszintén és nyíltan meg kell mondanom azt is, az ország színe előtt, hogy ebben a kérdésben viszont az Államvasutak személyzete nem kis mértékben háttérbe szorult a többi közszolgálati alkalmazottakkal szemben. Ennek talán az is oka volt, hogy a köztudatba belevitték azt, hogy az Államvasutak személyzetének létszáma igen nagy és a vonalhosszhoz viszonyítva sokkal nagyobb, mint a békében volt. Ez sem felel meg a tényeknek, meri míg- pl. 1913-ban 18.570 kilométer vonalhosszra 135.261 főnyi személyzet esett, vagyis egy kilométerre 7*8 alkalmazott, addig az 1931/32. költségvetési évben 7.270 kilométer vonalhosszra 47.691 főnyi személyzet esik, vagyis egy kilométerre 6-5 személy, a csökkenés tehát a legutolsó békeesztendővel szemben 08 főnyi. Amikor a személyzeti politikát vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a kormányzatnak ezen a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXV. vonalon is további redukció az elhatározása, illetőleg a célja. Azt mondom, hogy az Államvasutaknál ehhez a kérdéshez nyúlni nem lehet, mert hiszen nem lehet még többet kívánni attól a személyzettől, amely nemcsak hivatásának magaslatán áll, hanem a legnehezebb viszonyok közt, békében, háborúban, megpróbáltatások idején és a legnehezebb gazdasági viszonyok mellett is mindenkor, minden időben maradék nélkül teljesítette szolgálatát. A meglevő személyzet munkakedvének fenntartásáról feltétlenül gondoskodni kell. Említettem, hogy az Államvasutak személyzete mostohább helyzetben van a többi közszolgálati alkalmazottal szemben. Nehogy azonban abba a hibába essen, mint egyikmásik képviselőtársam, aki csak kritizál ós nem bizonyít, legyen szabad itt az igen t. miniszter úr figyelmét felhívnom arra, hogy míg az 1925-ben kiadott 7200 számú rendelet az Államvasutak alkalmazottaitól megvonja az automatikus előlépés lehetőségét, addig az egyes miniszter urak egyes viszonylatokban mondhatnám reszortpatriotizmustoól, — elismerem, igen helyesen — az ő alkalmazottaik, a tanítók, a tanárok, a bírák részére biztosították az automatikus előléptetést, más reszortminiszter a karhatalomnál, a csendőrségnél, a rendőrségnél — megint csak azt mondom, igen helyesen — emelte alkalmazottainak illetményeit. Ugyanezt kérem az igen t. kereskedelemügyi miniszter úrtól is, annyival is inkább, mert hiszen a kereskedelemügyi kormányzat helyzete sokkal könnyebb volt, mert az 1907. évi L. tc.-ben, az úgynevezett vasúti pragmatikában az automatikus előléptetés biztosítva volt. Ezt elviették. Ezen a pragmatikán belül a főtisztviselők bejuthattak a VI. fizetési osztály 1. fokozatába automatikusan, a középiskolát végzett tisztviselők pedig eljuthattak a VII. fizetési osztályig. Mégis azt látjuk, hogy a Máv.-nál igen-igen súlyos a helyzet, mert az automatikus előléptetés megszüntetése mellett míg békebeli viszonylatban egy VIII. fizetési osztálybeli tisztviselő abban az osztályban 4—4 és fél évig volt, vagyis ennyi volt az az átlagos időtartam, amelyet ebben töltött el, addig a mai viszonyok mellett 15 esztendőt tölt el; a VII. fizetési osztályban 12 esztendő volt az az idő, amelyet normális viszonyok között mint átlagos időt eltöltött, ma 19 esztendő; a középiskolásoknál a IX. fizetési osztályban 3 es fél esztendő volt, amit el kellett tölteni, ma ez 16 esztendő; a VIII. fizetési osztályban pedig 11 és fél esztendő volt, ez ma 20 esztendő. Ma Lehetetlen as előmenetel. Ezen feltétlenül változtatni kell. Petrovácz Gyula igen t. képviselőtársam, aki pártomnak tagja, délelőtt azt mondotta, bogy a mai nehéz gazdasági viszonyok mellett általános fizet ésrendezést elképzelni, kérni, őszintén, nyíltan megmondom én is: nem lehet eredményes. (Várnai Dániel : Na, és ha mondja, és ha kéri?) Én azt kérem, amit keresztül tudok hajtani, amit specifikusan az Államvasutak bndgetje lehetővé tesz. Be igenis, véleményem szerint lehet korrektivumokkal jönni: abba a helyzetbe kell hozni a Máv.-ot, hogy ez a kérdés rendezhető legyen. Nemcsak abból az előbb említett felfogásból indulok ki, hogy a nyugdíj terhek bizonyos százalékát az állam vállalja magára, mert hiszen a nyugdíjterheknél kell az egész kérdést megoldani. Itt, a kereskedelmi tárca keretén belül nincs időm már foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy a nyugdíjterheket hogyan kell megoldani, illetőleg: hogyan gondolnám meg58