Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-498

4()8 Az országgyűlés képviselőházának 4-98. ülése 1931 május hó 6-án, szerdán. ütő kereskedelemben az eladási árhoz hozzácsapott 50%-os felár, ami békeidőben 10% volt. Mindez miért van? Mert a belső fogyasztás kicsiny, az üzletek száma pedig nagy. Most a Kereskedelmi és Iparkamarára támaszkodva egy bank, propagandára használja ki ezt a gazdasági nyomorúságot és nagy hajszát indít a közművek ellen, beállítja az egész problémát ágy, hogy azért nem tud az a kiskereskedő sajtot és az a hentes szafaládét eladni, meri ott van mellette a községi élelmiszerüzem, amely sajtot és szafaládét is árul és a közönség tőle vásárol. Hát nem egészen így van. Láttuk a fővárosnál, hogy a. cipőüzemet megszüntették, a faániüzcniet megszüntették, megszüntettek még pár üzemet és mi az eredmény? Az eredmény az, hogy azelőtt a tűzoltó kapott rendes, tisztességes csizmát, amelyben nyugodtan mert dolgozni, ma pedig a tűzoltófőparancsnok azt jelenti, hogy olyan minőségű cipőt és csizmát szállítanak, amelyben ő nem meri a legénységet felküldeni a veszélyeztetett házak tetejére. Jelentett ennek a cipőüzemnek megszüntetése a budapesti eipésziparosokra valami munkaalkal inat.' Ellenkezőleg: ma még jobban sírnak, mint ahogyan sírtak azelőtt. Mit eredményezel I az, hogy élelmes vállalkozók rátették a kezüket — megfelelő befolyással birván — ezekre a szállításokra >. KiZt a munkát vidéken végeztetik el, tanulatlan munkásokkal olyan nyomorúságos bérért, hogy azok a cipészmunkások, akik ezt végzik, heti 10 pengőt keresnek. Ez legfeljebb azt eredményezi, hogy azok a vállalkozók keresnek ezen, akik e mellett még gyalázatos rossz munkát szállítanak a fővárosnak. Itt nagy harc indult meg a Községi Élelmiszerüzem ellen. Minden beavatott ember tudja, hogy ez nem más, mint egy bank harca az éleLtniszerüzenimel szemhen. amely a maga üzleti érdekeit, látja veszélyeztet ve ez által az üzem által. Megindult tehát a harc. Meg lehet kérdezni Budapesten mindenkit, hárkit, aki az élelniiszerüzemnél vásárol: ez az egyetlen megnyugtató üzem, ahol nyugodtan vásárolni lehet, jó, megfelelő árut lehet kapni elfogadható áron. Ezeknek az üzemeknek van rendeltetésük. En nem vagyok mindtől elragadtatva, hiszen nagyon sok olyan közüzem van, ahol igenis, nagy söprést kellem; csinálni, de ez nem jelenti azt, hogy azért, mert ott a vezetésben hibák és bajok vannak, az egész üzemet meg kell szüntetni, hogy egy bank étvágya kielégíttessék és neki Budapest vagy az ország fogyasztói teljesen kiszolgáltassanak, azt mond ván: itt van egy szabad vadászterület, tessék felhasználni ezt a területet. En ismerem jól a kartellek árpolitikáját, tudom azt, hogy mit csináltak a csavarkartellnél, én jól láttam, mi van a vaskartellnél, jól láttam, mi van a cementkartellnél és tudom mit csinálnak a többiek. Ma. alacsonyabb munkabér mellett, alacsonyabb szénárak mellett sokkal drágábban adják például a cementet, mint ahogy eladták a békeidőben. Ha pedig a miniszter úr arra hivatkozik, mint nagy eredményre, hogy a szénárakat sikerült a Máv.-nál bizonyos százalékkal leszállítani, akkor nézze meg ma kinn, hogy a bányák ezen mit keresnek, mert ők ezt használták fel ürügyül olyan bérredukcióra, amely bérredukció nem csupán kártalanítás azért a redukcióért, amely a Máv. szénárainál történt, hanem végeredményben még keresnek is ezen az egész árleszállítás] politikán. Egy körülményre kell még felhívnom ugyancsak ezzel kapcsolatosan a kormány figyelmét. A külföldön mindenütt sokat foglalkoznak ma bizonyos típusok gyártásával, mert ez lehetővé teszi az olcsó termelést és így az olcsó eladási árat. Budapesten általában helytelen és rossz szokás az, hogyha valaki a legcsekélyebb cikket is akarja vásárolni, először elmegy öt-hat üzletbe, végigszekiroz ugyanannyi kereskedőt, kialkussza a lelkét, eltölt egy egész délutánt és a végén vesz egypár haris nyát. Ennek semmi értelme nincsen és a külföldön ezt nem ismerik. Ha külföldön bemegy valaki egy boltba és elkezd alkudni, nyomban rámondják: ez magyar. Miért nem lehetne a magyar közönséget erről leszoktatni? A külföldön megvannak az áruházak, megvannak a minták egységes áron s ha valakinek szüksége van valamire, kiválasztja a mintát, bemegy és megvásárolja. Hogy jön a nagyközönség ahhoz, hogyha vannak különleges gusztussal bíró emberek, akik azt kívánják, hogy a cipő Legyen lakbetéttel, antilopbetéttel, ilyen és olyan betéttel ellátva, ezért kelljen megfelelő számban ugyanannyi mennyiséget tartani és ugyanazt a cipőt X. boltban tartani és árusítani, amelyből elfogy esetleg 20 vagy 25%, közben kimegy a divatból, a megmaradt készletet eladni nem tudják, de belekalkulálják az összes eladási árba, az összes cipők árába, amelyek ott vannak? Itt volna helyes, ha a kereskedelemügyi miniszter úr erőteljes akciót kezdene, hogy bizonyos típusok oipőben, ruhában, kalapban és egyebekben tömegesen gyártassanak. Ha pedig van olyan bolond, akinek szüksége van széleskarimájú kalapra, különleges fazonra, az fizesse azt meg. De hogy miért kell annak a széleskarimáju kalapnak az árát velem szemben bekalkulálni, akj normális kalapot akarok hordani, azt nem látom be. Ezen a téren is még meglehetősen sok tennivaló van. Láttam Németországban, hogy ott milyen nagy dolgokat csinálnak ebben a tekintetben. Hivatkozom arra is, hogy Amerikában — ahol szintén vajinak olyan igények, mint amilyenek Magyarországon vannak, sőt talán nagyobb igények is, mert több pénz van — látjuk azt, hogy ott a háború óta a típusokat megszüntették, illetve kevesbítették a típusok számát. Például, hogy csak egypár tételt soroljak fel, ágytakaróban hetvennyolc típus volt, ma csak tizenkettő van; téglában volt 119 típus, ma csak egy típus van, lejedényben volt 49 típus, ma csak kilenc típust gyártanak, fém mosóedény volt 1114 fajta, ma 72 fajtát gyártanak csak. Ez bizonyítja azt, hogy a termelési költségeknek ezzel az egyszerűsítésével és főkép az eladásnál tapasztalható (megtakarítással isikerül majd itt olyan nagymérvű megtakarítást esziközölni, amely lehetővé teszi azt, hogy a normális szükségletet kielégítő icikkeket tényleg olcsóbban lehessen adni. Azt a siránkozást, amely ina tapasztalható a kereskedők részéről, ne használja ki a Kereskedelmi és Iparkamara a maga propagandája, számára es ne higyje, hogy most élérkezett az idő, amikor meg lehet szerezni a közüzemek működési körét De a kormány se játssza itt a kétszínűt; mert hiszen amikor a miniszter úr és az államtitkár úr felváltva nyilatkoznak a közüzemek ellen, ugyanakkor az állam a legnagyobb közüzemet létesíti és megöli a magángabonakereskedelmet a Futurával; ugyanakkor állami kezelésbe vesznek mezőgazdasági birtokokat, mint közüzemeket, és látunk állami lószerszám- és kocsiüzemeket. Ezekről például nagyon keveset hallunk a Kereskedelmi és Iparkamara környékén, azonban annál többet a fővárosi közüzemekről és bizonyára vannak már vállalkozók, akik hajlandók volnának a Gázgyárat, az Elektromos Műve-