Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-490

34 Az országgyűlés képviselőházának U90. ülése 1931 április 22-én, szerdán. mányzat és mint látom a jövőben is törekedni fog. Aláírom, hogy jól teszi. Kell, hogy a háziipari termelésnek, amely külkereskedelmi mérlegünket is javítja, központja, irányítója és gerince a régi, szép múlttal bíró Országos Magyar Háziipari Szövetség legyen. Szakszerű vezetés mellett a kitűnő produktumokat előállító Háziipari Szövetség méltó arra, hogy a jövőben is vezető szerepet vigyen a Mansz.-nak és más egyesületeknek háziipari készítményeivel együtt és az iparművészeknek gyártmányaival együtt, aimely gyártmányoknak központosítását tervbe vette a kereskedelemügyi minisztérium és amely mozgalom irányítása élén olyan derék szakemberek állanak, mint Nagy Győző miniszteri tanácsos és Csák Viktor, akik évtizedekre menő munkásságra tekinthetnek vissza, amely munkásságot a háziipar felkarolása és jövedelmezősége tétele terén folytattak. Egyébként azonban a javaslat csak a nagyiparnak, a gyáriparnak pártfogásában merül ki. Ne méltóztassék félreérteni, én nem vagyok ellensége a gyáriparnak, ha a kartelleket és azt a túlzott vámvédelmet, amelyben a gyáripar éveken keresztül részesült Magyarországon, támadom és el is ítélem. Bizonyítom ezt azzal, hogy például a Weiss Manfréd-gyár által ké szített Csepel-varrógépeket én magam is olyanoknak tartom, amelyek a világmárkával bíró Singer-varrógépekkel szemben is felvehetik a versenyt a győzelem reményében. Én nem osztbatom éppen Frühwirth Mátyás t. képviselőtársamnak itt a Házban mondott beszédében foglaltakat, amelyekkel szemben Kállay Miklós kereskedelemügyi államtitkár úr is ellenvetéseket tett, Frühwirth Mátyás képviselő úr azt mondotta, hogy voltaképpen a Csepel-varrógép nagy százalékban idegen anyagból készül és csak kisrésze készül Magyarországon, mert tartozom kijelenteni, — mint a Társadalmi Egyesületek Országos Szövetségének, a Tesz-nok adatai mutatják —, hogy itt Magyarországon készül 50 kiló súlyból 37*45 kiló, 240 pengő értékben, külföldi behozatalra mindössze 12 kiló került 82 pengő értékben. Így volt márciusig. Márciustól kezdve azonban a gép súlyának és értékének 80%-a készül Magyarországon és a varrógépgyártásnál a Weiss Manfréd-gyár jelenleg 278 munkást és 25 tisztviselőt foglalkoztat, tehát versenyképes és az árakat leszorítja. Nem élvez túlzott vámvédelmet sem. Nem azért alakult, hogy a külföldi gyárakkal kartellbe lépjen, hanem azért, hogy hazai, kitűnő és jutányos árú produktummal lássa el a fogyasztóközönséget. Hozzá kell még tennem azt is, hogy körülbelül hat millió pengő az az összeg, amiért varrógépeket hozatunk külföldről évente, ez eddig külkereskedelmi mérlegünket rontotta, most mindez nagy részt megtérül a nemzet, a közérdek javára. Ezt elismerem, de ettől eltekintve most kérdem a t. kereskedelmi miniszter úrtól, hogy hol nyujt anyagi előnyöket a törvényjavaslatban, mert a címből azt következtetem, hogy anyagi előnyöket is nyujt, a kisipart és középipart illetőleg. A költségvetés, amelyet tárgyalni fogunk, nagyon sovány vigaszt nyujt erre néz*e, nagyon leverő képet tár elénk, mert abban iparfejlesztési célokra — bár most javaslatot méltóztatott benyújtani, hogy ezentúl még intenzívebben kell fejleszteni az ipart, mint ahogy eddig törődtek vele —, mindössze 460.000 pengő van felvéve a tavalyi 536 500 pengővel szem ben, ez tehát 76.500 pengővel kevesebb. Ez bizonyítja, hogy intézményesen a kisipar égető problémáját ez a kormány nem tudja megoldani, a forgalmiadóval és a túlzott kereseti adóztatással eddig is meg volt bénítva a magyar kisipar és a kormány nézte, nézte lelkiismeretfurdal ás nélkül, hogy mint megy tönkre a kisipar a világpiac helyzete folytán és részben a magyar bűnök miatt. Mert tartozom kijelenteni, hogy Gaal Gaszton t. képviselőtársamnak teljesen igazat adok abban, hogy a vámtarifa kedvezett a gyáriparnak amellett, hogy a magyar mezőgazdaságot megtépázta, a kisipart pedig egyenesen a kálvária járás keserves útjára kényszerítette, szorította. Itt volt a Bata-cipőgyár ügye. Eveken keresztül láttuk, hogy mint férkőzik be ez az idegen nagytőkével rendelkező gyár a magyar fogyasztópiacra és mint teszi tönkre a magyar kisipart. Harmincezer cipészmunkás és cipésziparos volt még a múlt esztendőkben is ebben a csonkaországban, akik a világmárkás magyar cipő gyártásával tudták biztosítani maguknak és családjuknak fenntartását és jólétét. Ezek a tönkremenés előtt állanak, mert évente több mint kétszázezer pár cipőt irányít Magyarországra a Bata-cipőgyár, most pedig egy gyártelepet akar idecsempószni, mégpedig az alatt az ürügy alatt, hogy munkásokat fog foglalkoztatni, hogy egy csomó pénzt itt fog hagyni, de természetesen a mérleg másik oldalán sokkal nagyobb lesz a veszteség, mert a magyar cipőkisipar a teljes tönkremenéshez fog sodródni. Ezzel szemben a kormánynak semmi erélyes intézkedését nem látom. Nem merik megmondani, hogy mellé állanak a Bata-cipőgyár letelepedésének, de meg sem akadályozzák, járják a tojástáncot. Ebből nem következtethetek mást, mint hogy titkosan a kormány mégis a mellett van, hogy ez a cipőgyár a maga óriási idegen tőkéjével letelepedjék ide és az a nélkül is végválságban szenvedő magyar cipőipart teljesen tönkre tegye. (Moz.qás.) A közüzemekről azt mondotta a t. kereskedelemügyi miniszter úr tegnap, hogy revízió alá kell venni őket, ez meg is fog történni, hiszen a magángazdaság megsegítéséről van szó, ne tartsunk tehát olyan közüzemeket, amelyek a helyzetet rosszabbul oldják meg. Hát kérdem: vannak-e olyan közüzemek, amelyek a helyzetet jól oldják meg a tisztességes magánvállalkozással, a magántőkével, az arravaló szakképzettséggel szemben, amit mind belefektetett a magántulajdonnal bíró társadalmi egyed és adóalany abba az üzletbe, amelyet virulóan tudna vezetni, ha a közüzemek tönkre nem tennék. T. kereskedelemügyi miniszter úr, kérdem: miért csak most méltóztatik arra rájönni, hogy a közüzemek kérdését revízió alá kell venni? Hiszen éveken keresztül meg lehetett volna cselekedni ezt. Necsak revízió alá méltóztatott volna venni, hanem megszüntetésükre tetszett volna egy olyan akciót, amely a társadalom széles rétegei részéről feltétlenül pártolásra talált volna, irányítani, hogy a közüzemek vagy beszüntettessenek

% vagy visszaszoríttassanak arra a minimális mértékre, amelyen túl nem lehet menni. Hányszor sürgették, hogy ezt tegyék meg és hányszor ígérték. Hát miért nem cselekedték meg? Hiszen szerintem a közüzemek nemcsak kíméletlen és kvalifikálhatatlan konkurrenciát csinálnak a magántőke-vállalkozásnak és adnak alkalmat jogos üzleti hasznának a letörésére, derék iparosokat ós kereskedőket ezrével nemcsak tönkretesznek és nemcsak elzárnak az anyagi boldogulás lehetőségétől, akik pedig kitűnő készítményekkel, kitűnő portékával rendelkeznek, hanem a közüzemek nagyon sokszor visszaéléseket, sőt panamát bujtató intézmények és