Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-498

Az országgyűlés képviselőházának 498. belátásra jutott és önszántából, saját elhatározásából kevesebb külföldi portékát vásárol, akkor csak örvendetesnek kellene találnom ezeket a számokat. Mindenesetre helyes kereskedelmi politikára vall ez a .kedtvezö eredmény, ! amiért csak elismeréssel adózom az igen t. I kereskedelemügyi miniszter urnak. De van en- j nek az eredménynek egy másik oka is. Az em- ! bereknek ugyanis nincsen pénzük^ nem vesz- j nek külföldi selyemlharisnyakat és egyéb külföldi luxusrcikkeket. Ha tehát akkor, amikor | nincsen az embereknek megfelelői jövedelmük és nem áll rendelkezésükre megfelelő pénz, nem hoznak íbe külföldi árúkat, tessék máskor is ezt tenni. Ez ugyanis csak azt bizonyítja, hogy scimini szükségünk sincsen olyan külföldi eikikek behozatalára, amelyeket itthon is gyártunk. Egy alkalommal megemlítette az akkori kereskedelemügyi miniszter úr, hogy a konjunktúra idején töhb mint 80 millió pengő érték \"i selyemé rut hoztak be külföldről. Amikor meg vagyunk csonkítva, amikor az egész országból alig maradt meg egypár vármegyénk. amikor egy súlyos mezőgazdasági krízis .közepén állunk, amikor a kereskedők boltjaikat csukják be, az iparasok nem tudnak megélni, az emberek nagyon nehezen tudják megfizetni adójukat, akkor igenis indokolt lenne, ha az egész magyar társadalom összefogna és ha nem is mindjárt bojkottálná a külföldi árúcikkeket, hanem feltétlenül becsületes magyar iparpártolás venné kezdetét ebben az országban. Nem olyan, mint az a régi szalmaláng, a tnlipán-mozgilotni, amikor a tulipánt Bécsből rendelték meg! Tovább megyek: a nemzeti nyomorúságunkat és letiport ságunkat jelző és örökké figyelmeztető trianoni keresztet is cseh gyárban rendleltók meg. Kétségbe kell esnünk, lia ezek az állapotok továbbra is így maradnak. Ma az emberek banánt szopogatnak, külföldről hozzák be a borokat. Nem is akarom megnevezni ezeket, nem akarok reklámot csinálni nekik. Olasz borokat, francia pezsgőket, kaliforniai almát, nyugatindiai banánt hoznak be külföldről. Szabolcsban a világ legjobb burgonyája terem, a gazdák nem bírták annakidején értékesíteni, nekünk lengyel krumpli kellett. Hollandiából behozzák a káposztát, sajtot. Fel kell kiáltanunk: Hol vagyunk? Hát nagykorú ez a nemzet? Lehetséges ezt tovább megtűrnünk? Vidéken sok helyen a kormányt okolják, hogy miért engedi meg ezt. En megmagyarázom nekik, hogy a kormány maga nem tehet semmit, mert a kormány úgy járna, mint az egyszerű ember, — hogy példát, hasonlatot mondjak — aki panaszkodott, hogy leányai nem mennek férjhez és azt mondotta leányainak, mikor fogtok már egyszer férjhezmenni és fiainak azt mondotta: gyerekek, nekem meg ne nősüljetek. Ezt a politikát nem lehet csinálni. A kormány sem bírja meggátolni a külföldi cikkek behozatalát. A társadalomnak kellene összefognia. hazafiatlannak kellene minősíteni mindenkit, aki olyan portékát, árucikket, vagv termeivényt vásárol, amit idehaza meg lehet kapni. De nyögni az adóteher alatt és a pénzt külföldre kivinni, ezt nem lehet. Ügy tudom, hogy egy évben ez a csonka ország MO.OOO külföldi munkást tart el akkor, amikor itt nálunk száz-nem-tudom-hányezer a munkanélküliek száma. (Kabók Lajos: Nem jól tudja! Nincs is annjrt munkás összesen!) Feltétlenül meg lehet kívánni, hogy a társadalom jobb belátásra jusson, nem gondolok ülése 1931 május hó 6-án, szerdán. \VM nem tudom micsoda megszervezésre, tudjuk, az ilyesmivel nem sokra mentünk, ez csak szalmaláng szokott lenni. Magának a társadalomnak kell jobb belátásra jutnia s ki kell mondania otthon a családban, a családfő adja ki a jelszót családjában, és majd lassan-lassan országos propaganda lesz erre vonatkozólag, hogy külföldi portékát ne vásároljunk. Igaz, hogy legtöbbször a vevő azt sem tudja, hogy külföldi portékát vásárol. Feltétlenül kötelezném a kereskedőket, hogy az egyes cikkekre írják ki, hogy az milyen származású portéka, mert ha én magyar cipőt akarok venni, ne sózzanak rám cseh cipőt, ha magyar burgonyát akarok vásárolni, ne adjanak el nekem lengyel burgonyát. Tessék a kereskedőket kötelezni, hogy írják ki a cikkekre, a portékákra, iiogy milyen származású, magyar-e vagy külföldi portéka. (Usetty Béla: Származási bizonyítvány!) Nem kívánok én származási bizonyítványt, majd gondoskodunk róla, hogyha a kereskedő kiírja, akkor minket ezzel be ne csaphasson. Panaszkodunk, hogy borainkat nem tudjuk értékesíteni, külföldön keresünk piacot magyar borainknak, borházakat létesítünk s itthon szürcsölgetjük az idegen fajtájú és termésű borokat. Ez nevetséges lenne, ha nem lenne olyan túlságosan szomorú! Az rparpártolás egy másik módijáról óhajtok még megemlékezni. A kisipar alátámasztásáról akarok beszélni. A magyar kisipar talán a legnehezebb helyzetben van, ami természetes is, mert a mezőgazdaság válságával kapcsolatban a kisipar is súlyosan érzi a válságot, mert fogyasztója nem bír vásárolni, a mezőgazda nines abban a helyzetben, hogy a kisipart rendelésekkel megfelelően támogathassa, nincs pénze, hitelre meg nem vásárolhat, mert a kisipar maiga nem bír hitelezni. Ezen a téren feltétlenül segítenünk kell annál is inkább, mert tagadhatatlan tény az, hogy a gépipar, a gyáripar fejlődésével, a technika vívmányainak érvényesülésével a kisipar mindinkább háttérbe szorul. Nekünk tehát elsőrangú kötelességünk, hogy ezen a becsületes társadalmi osztályon, amely a faluban a nagyobb kultúrát teremtette meg a múltban és jó példával járt elől a többi társadalmi osztályoknak, megfelelően segítsünk. A kisipari hitelről megemlékezve, helyesnek tartom, hogy ezen a téren megtörténtek a kezdeményező ilépések, kevésnek tablóm azonban azt az összeget, amelyet a kisipari hitel céljaira a költségvetésbe felvettek. Az összeget kevésnek tartom, a feltételeket pedig feltétlenül módosítaná*)», mert lehetetlen állapot az, hogy Úgy gondolunk segíteni a kisiparoson, úgy ádíunk neki csak hitelt, kölesönpénzt, ha megfelelő kezeseket állít, 'ha házára vagy földjére — ha van neki — tartozását betábláztatja. Akkor erre az akcióra szükség nincsen, mert ha földje van, háza van, ha egyik-másik gazdát meg tudja nyerni jó kezesnek, akkor e nélkül az akció nélkül is megkapja azt a pénzt Akkor tehát nines szükség kisipari hitelintézetre, mert megkapja az iparos a pénzt sajá.t pátriájában,vagy a szomszéd városban. Ha mi valóban segíteni akarunk a kisiparoson, akkor követelnünk kell azt, el kell fogadnunk azt a propozíeiót, amit Temple Rezső t. barátom tett annakidején, hogy ezektől a feltételektől tekintsünk el és tegyük lehetővé olcsó hitel nyújtását olyanképpen, «hogy heti keresetéből bírja az a kisiparos visszafizetni, törleszteni. Mivel ezen a téren az országban a legnagyobb a panasz a 56*