Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-497

Az országgyűlés képviselőházának U97. rülbelül 45% illeti, 20% az államnak jut, 35% a többi foglalkozási ágnak. Hogy ezen a 35%-on a kartellek miképpen osztozkodnak, ezzel a kérdéssel most itt foglalkozni nem kívánok, egy azonban kétségtelen, azt meg kell állapítani, hogy mi agrárország vagyunk. De amikor ezt megállapítjuk, hogy mi agrárállam vagyunk, akkor rögtön el kell ismernünk azt is, hogy amint a gazda helyzetéhez kell igazodnia az iparos és kereskedő helyzetének, éppen úgy, mint agrárállamnak semmi esetre sem szabad elhanyagolnunk az őstermelő foglalkozáshoz kapcsolódó ipart és nem szabad elhanyagolnunk az őstermelői foglalkozásnak piacát és az ahhoz szükséges legális kereskedelmet. Végtelenül sajnálom, amikor itt a kereskedelmi tárcánál meg kell állapítanom, hogy bizonyos tekintetben a gazdasági ágak között ma ezen a téren ellentétek vannak. Egyiknek nehéz helyzete szemrehányásként jelentkezik a másik foglalkozási ággal szemben, nincs meg az az összefogás gazdasági életünkben, amelynek feltétlenül meg kellene lennie. Kormányunk gazdasági politikájának első feladata feltétlenül ez a gazdasági összefogás kell, hogy legyen. Hiszen kétségtelen, hogy egymásra van utalva a gazda, az iparos és a kereskedő. Ha ezt az egymásrautaltságot elismerjük és ennek következményeképpen az érdekeket kiegyeztethetjük, ebben az esetben nézetem szerint nagyon sok olyan dolgot meg tudunk oldani, amelyeknek megoldása ma nehézségekbe ütközik. En bizony szeretném, ha viszszatérnénk a 80-as évek végén volt állapotokra, amikor a földmívelésügyi-, az ipari- és kereskedelmi tárca egy kézben voltak. Akkor ezek a termelési tárcák egységesen irányíttattak, a különböző érdekek kiegyenlíttettek. Ha ez így történnék, akkor közgazdasági életünknek azok a fattyúhajtásai, amelyek jelentkeznek egyfelől a legális kereskedelem, vagy az ipar ellen irányuló támadásokban, másrészt jelentkeznek a másik oldalon az agrárérdekeknek, az agrárszempontoknak nem teljes mértékben való figyelembevételével, meggyőződésem szerint elmaradnának. Ilyen fattyúhajtásnak tartom azt is, és a szétválasztás következménye szerintem az is, hogy túlzott vámpolitikával éltünk eddig, és ez az ipari cikkeket teljes mértékben megdrágította, azután, hogy itt a kartellek teljesen Öncélú tevékenységet folytathattak, aminek következménye lett kétségtelenül a mezőgazdasági termelésben a termelési költségek emelkedése. En itt a tárcákkal szemben feltétlenül kritikát kell hogy gyakoroljak. A földmívelésügyi tárcát, amióta, mint képviselő itt a parlamentben vagyok, tehetetlen tárcának találom, és nem látom, hogy azokat a feladatokat, amelyek ráhárulnak, megoldaná. A kereskedelmi tárcát pedig egy B. listás tárcának találom, ahol tényleg egyes foglalkozási ágaknak sorsa és kérdése rendeztetik, és bizony nagyon másodlagos szempontok alapján, aminek következménye azután, hogy minden törekvés és jóakarat dacára az ipart és a kereskedelmet megfelelően helyreállítani nem tudjuk. . , . , Ennél a tárcánál ismét csak a regi témákat hozhatom elő, azokat, amelyeket e tárca költségvetésénél többi képviselőtársaim is mindig előhoztak. így foglalkoznom kell vele és támadnom kell a közttzemesítést, azután a centralizáció elvét, aminek érvényesülését látom az utóbbi időben, támadnom kell a kisipari hitel kérdésének a jelenlegi helyzet szerint való megoldását, amit elégségesnek nem ülése 1931 május hó 5-én, kedden. ÍJ75 tartok. Támadnom kell azokat a terheket, amelyek az iparossággal és a kereskedőtársadalommal szemben jelentkeznek. Végül meg kell emlékeznem, mert 1925 óta idevonatkozólag megnyugtatást még a kereskedelmi tárca élén álló kormányférfiaktól nem kaptam, avasutasok jogos sérelmeiről, amelyekkel kicsit később foglalkozni is kívánok. Állítom, hogy a Bachkorszak óta nincsen kormányrendszer, amely a centralizáció gondolatát annyira magáévá tette volna, mint a jelenlegi kormányzati rendszer. Ez jelentkezik az állami igazgatás egész vonalán. Alapok képződnek és hatóságok veszik át a magánosok feladatát. A centralizáció egyfelől szervezeti centralizáció, amelynek következménye a központosítás. Központi szervek támadnak, az autonómia lassanként mindenütt elhal, elsorvad. Másfelől meg itt van egy tevékenységi centralizáció, amely kikapcsolja a magántevékenységet, kikapcsolja az adófizető alanyt és közüzemesít teljesen mindent. Ezt a szervezeti központosítást látjuk a törvényhatósági intézményekben, látjuk az Oti.-nál, látjuk most már — hisz az előadó úr is célzott rá — az ipari intézményekben is, mert úgy vagyok értesülve, hogy a miniszter úr is egy ilyen központi ipartestületet kíván egy új törvénnyel létesíteni. En e helyett sokkal helyesebbnek tartottam volna, ha az ipari és kereskedelmi kamaráknak harmadik osztályát, kézműves osztályát állították volna be és nem gondolnának egy olyan központra, amely központ vagy nem képes azokat a feladatokat megoldani, amelyek reáhárulnak, — mert idevonatkozólag, ismétlem, nagyon, de nagyon kevés költséget állít be a tervezet, ha jól tudom talán 100.000 pengőt — vagy pedig az a központ olyan óriási szervezet lenne, amelynek fenntartásával járó költségek súlyosan érinte nék az államot, súlyosan érintenék az iparosságot és mindazokat az érdekeltségeket, amelyekre vonatkozólag ennek a központi szervezetnek a beállítása kontemplálva van. En arra kérem a miniszter urat, hogy az ipari szervezeteknél ezt a központosító törekvést méltóztassék abbahagyni. Ezek területi szervezetek, ezeknek megvan már a maguk szervezettsége, ezeket Budapesten mégegyszer összefogni nem szükséges. Nekünk vannak súlyosabb feladataink, mintsem hogy ilyenekre fordítsuk az állam pénzét. Ami a közüzemi politikát illeti, mindie azt ballom és az az általános jelszó, hogy csökkentsük a közüzemeket es biztosítsunk teret a magántevékenységnek. Ezzel szemben meg kell állapítanom, sőt legújabban törvényalkotási tervezetekből is látom azt, hogy ellenkezőleg, a közüzemek továbbfejlesztése iránti törekvések észlelhetők, holott ez a továbbfejlesztés éppen azokat az adófizető alanyokat veszélyezteti, amely adófizető alanyokon nyugszik magának az államnak a sorsa. Ha mármost ezeket az iparosokat és kereskedőket megrójjuk adókkal, azonkívül közüzemekkel konkurrenciát támasztunk nekik, bürokratikus tevékenységre kényszerítjük őket, és akkor, méltóztassék elhinni, nemhogy erősítenénk ezeket a társadalmi rétegeket, hanem elsenyvesztjük azokat. E tekint tétben utalok csak a székesfővárosnál legutóbb lefolyt vitákra, ahol a szükségtelen közüzemek nagy számát mutatták be. De utalok arra a községi háztartási javaslatra is, amelyet a belügy miniszter úr hoz s amely szerint olyan latitüd van engedve a közüzemek létesítésénél a törvényhatóságoknak és a községeknek, hogy nemhogy visszafejlesztésről lenne szó, hanem