Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-497

Az országgyűlés képviselőházának U97. ülése 1931 május hó 5-én, kedden. 347 Különösen leköti a figyelmemet, hogy ezek a kiváló nagy hazafiak, közülük még azokból az időkből élő tanúságul még itt van a mi nagy Apponyi Albertünk — amikor a hármasszövetség fenyegetett helyzete egyszer nagyon megszorította az európai béke helyzetét, a költségvetésnél soha sem beszéltek liáborús lehetőségekről és készülődésről. A vezető magyar gondolat és a katonai vezető gondolat mindig az volt: a békére oktatni és a béke megvédelmezését mint legfelsőbb feladatot, mint védelmi erőt odaállítani a hadseregbe. Amikor olvasom, hogy a honvédség tüzérséggel való felfegyverzésének sürgetésénél milyen érveket használtak, látom, hogy sohasem mondották azt, hogy egy adandó háborúban arra szolgáljon a magyar honvédségnek tüzérséggel való ellátása, hogy az külön szellemet és támadó akaratot jelentsen. Vigyáztak ezek a nagy magyarok arra, hogy a magyar királyi honvédségnek felépítése, csupán mint a nemzeti .szellemnek egyik kiegészítő része szerepeljen. En azt mondom, a un agyar nemzeti hadsereg a magyar királyi honvédségnek igazi jogutódja. Az a szellem, amely átlengte ott a magyar tiszteket, tölti el a magyar nemzeti hadsereg tisztikarát is. (Ügy van! Ügy van!) Ez a »megértés mondatja velem azt, hogy a költségvetésnek azok a tételei, amelyek a tiszti fizetésekre vonatkoznak, egyáltalában nem kielégítőek. Mert ha én azt látom, hogy egy országban egy altábornagy fizetése nem éri él egy bankcégvezető fizetését, akkor azt kell mondanom a relativitás érvei alapján, — akármilyenek legyenek a viszonyok — hogy az a társadalmi réteg nincs kellően r megbecsülve. (Ügy van! a középen.) Bocsánatot kérek, a nemzeti haldisereg a magyar társadalomnak egyik kiegészítő olyan része, amely a közmegbecsülésre nem azért tarthat igényt, mert a háborúban ő tmegy elől, hanem azért tarthat igényt, mert a társadalomnak olyan vezetőosztálya, amely kell, ihogy garanciáját adja itt annak a demokratikus haladásnak is, amely lelkünkben él. Ha igaz, hogy a hadseregben az előmenetel nem a protekció kérdése — aminthogy, vannak jelei annak, hogy nem a protekció, ha^ nem a tehetség kérdése — akkor ez egy demokratikus álláspont megvalósulását jelenti. Mélyen t. honvédelmi miniszter úr, én azt mondom, a hadsereg olyan társadalmi oszj tály, amelynek a társa da Imii reprezentáció nem a mutogatás miatt a kötelessége, hanem azért, mert a társadalomban kell lenni osztályoknak, amelyek a iharmóniát képviselik, amelyek a feltörekvő képességeknek otthont adnak; én tehát a hadsereget is olyan összekötő nagy tételnek ismerem fel, amelynek oda kell nőnie a memzet egyetemes gondolkozásához és amelynek bele kell évődnie ós bele kell itatóklnia abba a nagy közösségbe, amely az értelmi erőknek összefogását, nem pedig a testi erőiknek összefogását jelenti. Mint a sportban is a szellemi képességeknek túlsúlya kell, hogy uralkodjék és az izomerőnek kell, hogy engedelmeskedjék az értelmi erőnek, úgy egy hadsereg nemzeti szellemének és képességeinek \ irtualitása is azon nyugszik, mekkora értelmi erők és mekkora demokratikus erők lakoznak benne. Amikor azonban én objektivitásomnak kifejezést adok azzal, hogy kívánom a tisztikai- jobb dotálását, akkor engedje meg a t. honvédelmi miniszter úr, hogy egyúttal kifejezést adjak annak az aggodalmamnak is, hogy nem teljes agmak a szellemnek érvéKÉPVISELÖHAZl (TAPLÓ. xwv nyesülése, amely a mindenki iránt való egyforma elbánás gondolatát vinné be a katonai igazgatásba. Egy példával világosítom ezt meg; hiszem, hogy a mélyen t. miniszter úr érdemesíteni fogja ezt a példát arra, hogy utána nézzen. Egy háborúban desett, minden elképzelhető vitézségi dekorációval ellátott tiszt özvegyét felvették a honvédelmi miniszterin in kötelékébe, mivel a legkülönbözőbb nyelveket tuldj'a s gyorsírást is tud; felvették kisegítő szolgálatra valamelyik ügyosztályba. Amikor bement, hogy esküt tegyen, azt mondták: nagyon sajnáljuk, asszonyom, nem alkalmazzuk. — Miért? A feleletet engedje imost el a mélyen t. miniszter úr; a nevét sem mondom meg az illető egyenes kérésére, majd külön megmondom, de a nyilvánosság előtt nem akarom megmondani. Akkor az történt, hogy a honvédelmi minisztérium adott egy ajánlólevelet ennek az asszonynak és a hadsereg egyik legvitézebb katonájának özvegyét elküldték a fővároshoz, hogy^ ott szerezzenek részére alkalmazást a honvédelmi minisztériumi ajánlólevéllel. (Rofhenstehi Mór: Mint takarítónőt!) Ott se kapott, ugyanannál a szellemnél fogva, és én ( erre azt mondom, hogy hiába mondjuk el mi egymásnak itt a nemzeti megbecsülés legkülönbözőbb jelszavait, ha a gyakorlati megvalósulás területén oly jelenségekkel találkozunk, hogy valaki azért, mert születése és származása nem üti meg a mértéket, nem alkalmaztatik, hanem tovább küldik és adnak neki menlevelet, hogy fogadják be másutt. Ez nem lebet! Ez a jelenség nem szolgálja a szellemet, amelynek én hirdetője vagyok és amelyet, megengedem, talán kivételesen, de általában is tapasztalok, a hadseregnél, ahol — leginkább igazságügyi területen mozgok — a pártatlanságot és az igazságosságot a legmesszebbmenő mértékben tapasztalom. . Az igazságszolgáltatásnál tartva, engedje meg a t. miniszter úr, hogy őszinte örömmel üdvözöljem az 1930 : II. törvénycikk életbeléptetése alkalmából. A n^gy világ nem igen tudja, hogy ezzel a törvénnyel a hadseregbeli igazságszolgáltatás mily nagy lépéseket tett előre. Megszűnt az 1855-ik páteiusi alapján való ítélkezésnek igen tekintélyes része. Itt is engedje meg azonban a t. miniszter úr azt a kérésemet, ne álljon meg ennél a. reformnál. Még igen sok tennivaló van itt, igen sok fogyatékosság van itt és különösen az a rendszer, amellyel a bírói igazságszolgáltatásnak a medrét mindig úgy kell megásni, hogy annak peremén ott áll az illetékes parancsnok a maga különleges nagy hatalmával, ez nem engedi f az igazságszolgáltatásnak oly érvényesülését, amely a főtárgyalásokon, a quasi esküdtszéken, nagyszerűen nyilvánul meg. Miért kell egy kontra diktórius igazságszolgáltatási eljárásnál ott lebegnie a perelőkészítés stádiumában, egy katonai illetékes parancsnoknak, aki nem jogtudós. Higyje el a t. miniszter úr, hogy a jogi tudásnak bevonulása a hadsereg közigazgatásába és szervezetébe ér annyit, érne annyit, mint amennyit egy fegyverkezési előmenetel jelent. En azt mondom, kezdődjék ez már a Ludovika Akadémiánál, kezdődjék ez már ott, hogy a Ludovika Akadémiában a közjogot és a büntetőjogot például intenzívebben tanítsák. Miért? Amikor a t miniszter úr tapasztalhatta, hogy igen nagy, ügyekben, amelyek társadalmilag és büntetőjogilag is jelentősek, a csapattisztek odaülnek a bírói székbe, ott egy tárgyalásvezető tanítja ki őket, nem volna-e tőkéiét e50