Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-497

336 Az országgyűlés képviselőházának 4 ják, de szóvá teszik azt, hogy a nemzeti hadsereg kötelékében feles számmal vannak idegen hangzású nevek tulajdonosai, tisztek, főtisztek és tábornokok egészen fent. En ezt nem kifogásolom, de elvárom, kívánom és követelem és meg is vagyok róla győződve, hogy úgy is van, de azért legyen még ugyanból: lia ezeknek a neve idegen hangzású is, ne a konjunktúra, ne az adott helyzet révén legyenek a magyar nemzeti hadseregnek oszlopai, hanem szívük is verjen magyarul és lelkük is érezzen magyarul. T. Képviselőház! Nem hagyom magam megtévesztetni attól sem, hogy tudom, hogy vannak a polgári társadalom tagjai között egyesek, akik ma a nemzeti (hadsereget körültömjénezik, évekkel ezelőtt azonban a schwarzgelb politika megkótyagosodott exponnesei voltak ebben az országban. Ezzel szemben mit^ b/rdettünk mi innen az ellenzéki padokról évtizedekkel ezelőtt? Megmondom; méltóztassék meghallgatni. Már 1790-ben írta D. Decsy Sámuel Pannóniai Főnix taímű könyvében a következőket (olvassa): «Nemcsak a polgári és törvényes székeknél, hanem még a magyar hadi seregeknél is gyakorlásba kellene a magyar nyelvet venni A francia, ánglius, német, orosz stb. hadi sere gek tulajdon nyelveiken gyakoroljuk maglikai a fegyverben. Miért ne követhetnék tehát a magyar seregek is amazok példáját, mivel alábbvalóbb a mi nyelvünk az említett nemzeteknyelvénél? Hunyadi János, Újlaki Miklós, Báthory István, Kinizsi Pál, Corvinus Mátyás király, Zrinyi Miklós és más híres magyar héroszok magyar nyelven gyakorlottak magyar hadi seregeket a fegyverben, azzal vezették őket az ozmánok ellen, mégis kevés seregekkel számos ellenséget vertek meg, mégis csaknem mindenkor győzedelmeskedtek. Melyik európai nyelvben vagyon annyi erő s annyi tüz, mint a magyarban? Alig lehet vitézebb hangot hallani, mint midőn a magyar vezér azt mondja hathatós szóval: Vigyázz! Nézz jobbra, balra! Azt sem lehet mondani, hogy a fegyverben való gyakorlásban előforduló mesterséges szókat nem lehetne magyarra fordítani. Erre nézve is jobb volna a magyar hadi seregeket magyarul, mint németül gyakorolni a fegyverben. Nem hiszem», — írja ez a nagy jós, ez a nagy nemzeti politikus—Ahogy a magyar nyelvet magyar hadi seregeinkhez bevihessük, sokan fognak abban velünk ellenkezni.» Mintha tudta volna, hogy nemcsak az osztrák ármádiának exponensei, hanem a, magyar labancok is! (Tovább olvassa.) «Mind egy, mind nuis tekintetben nézve akkor tévesztettük *el az ugrást, mikor idegen kézre adtuk által hadi seregeinket.» Ehhez a szellemhez való hűségben, amely ez elsárgult könyvlapokon megnyilatkozik, vagyok én tántoríthatatlan híve a nemzeti hadseregnek. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mi is!) 1911 december 13-án, tehát tizennyolc érvel ezelőtt itt e Házban ugyanezeket a sorokat olvastam fel. Azóta két évtized telt el. (Felkiáltások a szélsöbalodalon: Akkor is volt értelme!) Ma is van értelme, bizonyítani fogom. Megtépázhatott minket az idő, de az írott betű most is élő igazságképpen maradt meg. A magyar nyelv kultuszában kívánom én a nemzeti hadsereget (''des minynyájunk számára, de egyúttal néphadsereget, a napi politikától mentes hadsereget. Foglalkozni kívánok ezzel együtt Gömbös Gyula t. honvédelmi miniszter úrnak kijelentéseivel, amelyek a minap hangzottak el. Mielőtt ezekre rátérek, konstatálom, hogy a nyugdíjteher. amelyet fizetünk, rendkívül nagy. Tudom, 7. ülése 1931 május hó 5-én, kedden. hogy néhány év múlva csökkenni fog de, amint az elébb is említettem, kérem és kívánom, méltóztassék a t. miniszter urnak megmondani, mennyi az, amit idegenben élő tisztek számára fizetünk. (Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Már egyszer megmondtam!) Tudom, de újra kíváncsi vagyok erre. (Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Majd megmondom mégegyszer!) Mégis lehetetlen, hogy ez a nyugdíjteher megmaradjon, olyanok számára, akik velünk semmiféle lelki közösségben nincsenek, akiknek nyugdíjterhét csak ágy ránk lőcsölték, régi, lelkes és derék magyar tisztjeinket és legénységünket pedig, akik egy szívvel, egy lélekkel vannak velünk, nem tudjuk kellően ellátni. A vitézségi érem pótdíjainak megadását újra kérem, kívánom a rokkantakról való jobb gondoskodást; kívánom a tiszti kauciók valorizációját. Kívánom az anyagi függetlenség megadását a tisztek számára, ahol nem könnyelműség okozta az adósság csinálását, hanem ahol a dekonjunktúra folytán éppen a tiszti óvadék veszett el és ennek elvesztése folytán, vagy egyóbbként jutottak a tisztek kedvezőtlen anyagi helyzetbe, kívánom, hogy amennyiben van alap, méltóztassék ezt rendezni, hogy lelkileg is függetlenek lévén, a minden politikától mentes gondolkodású kitűnő tisztikarunknak anyagi függetlensége is biztosítva legyen. Kívánom, hogy az előléptetésnél ne méltóztassék különbséget tenni a huszártisztek, tüzértisztek és gyalogsági tisztek közt, az utóbbiak előnyére, hogy ne legyen itt szakadék, amikor az egyik kategóriát keserű érzés tölti el a másik kategória előnyei miatt. i A kaszárnyaépítések tekintetében, amelyek most munkaalkalmak adása céljából is folyamatban vannak a vidéken, ísy az én városomban is, méltóztassék erős kézzel és tisztán látó szemmel eljárni. Ne engedje a t. honvédelmi miniszter úr, hogy az Alföldön termelt, odavaló munkások által készített kitűnő, szinte •felülmúlhatatlan minőségű tégla helyett úgynevezett lyukas téglákkal, horzsa kövekkel, amelyeket itt Budapesten gyártanak különböző vállalatok, tegyenek kísérleteket. Egész instanciákat járnak a vidéki hatóságok és képviselők, hogy Hódmezővásárhelyen és Orosházán valódi téglákkal és odavaló, helybeli vállalkozókkal építsék a kaszárnyákat, nem pedig^ Budapesten készült horzsakővel és lyukas téglával, amely

/ állítólag nyáron jobban tartja a hideget, télen pedig jobban tartja a hőt, de amellyel én rokonszenvezni semmiképpen nem tudok. Várjuk a döntést az igazság alapján, i Ezek után t. Képviselőház, kérdezem, hogy a t. honvédelmi miniszter úr meddig szakférfiú és meddig politikus. Nem kívánom, hogy jégre tegye politikai magatartását, de viszont ne tegyen olyan nyilatkozatokat sem, amelyek magát a hadsereget a napi politikának útvesztőjébe állíthatnák és sodorhatnák bele. (Ügy man! a szélsőbaloldalon.) Még az idevaló beállítás látszatától is meg kell kímélni a hadsereget. Azt méltóztatott mondani a t. honvédelmi miniszter urnak, hogy egy akarat legyen ebben az országban és mindenki vesse alá magát annak. De ki az az egy akarat, kié legyen az az egy akarat? Világért sem kívánom belevonni a kormányzó úr ő főméltóságának személyét, mert ő felül áll minden politikán. Ezt nem is gondolhatta a t. honvédelmi miniszter úr. De akkor talán gróf Bethlen István t. mi niszterelriök úrra érti, akivel pedig az 1926-iki képviselőválasztások alkalmával ellenzéki kép-