Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-497

Az országgyűlés képviselőházának U97. ülése 1931 május hó 5-én, kedden. 337 viselő korában szemben állott a t. honvédelmi miniszter úr s aki pártja tagjainak legjavát, Eckhardt Tibort, vitéz Zsilinszky Bajcsy Endrét, akikkel sokban ma is együtt érez a t honvédelmi miniszter úr, letarolta, mint képviselőjelölteket. Hát most (Minek az egy akaratnak a mindenhatóságát hirdeti a t. honvédelmi miniszter úr? Nem tudom! Egyet azonban tudok, hogy a vitézi rendbe való tartozás még nem jelenti azt, hogy valaki a kormány politikájának is exponense legyen, mert lehet valaki ebben az országban ellenzéki meggyőződésű, ellenzéki zászlót bontó és lobogtató, lehet hűséges vitéze a kormányzó úrnak és a Vitézi Rendnek, de lehet szívvel, lélekkel ellenzője és ellenvetője is a mai kormányzati rendszernek, amint a t. honvédelmi miniszter úr is az volt 1926-ban és pár évvel azelőtt itt az ellenzéki padokban. Hát, kinek a nevében kötötték oda a kocsihoz a csendőrök a derecskéi képviselőválasztáson vitéz bajcsi Zsilinszky Endrét, milyen egyakaratnak a nevében? Ezt kérdezem, mert megtörtént. Es Eckhardt Tibor, aki a Revíziós Liga ügyvezető elnöki székében ülve külpolitikai téren is nagy szolgálatokat tett a magyar nemzeti ügynek, most, amikor a titkos választójog behozatalát hirdeti gyűléseken az országban, a nemzeti talajba oltott demokráciának is megvalósítását, — a szovjet agitáció előőrsének tekinthető-e, t. honvédelmi miniszter úr? (Propper Sándor: ö szerinte igen! Ezt mondotta!) Mert ezt következtethetem abból a nyilatkozatából, abból a beszédéből, amelyet mondott. (Propper Sándor: Ezt tetszett mondani!) Pedig százszázalékosan fajmagyar ő is, mint a t. honvédelmi miniszter úr maga. Hát hol van itt a kiegyenlítés, hol van itt a kivezető út, hol találjuk meg itt a feleletet? Erre várom én a választ. (Györki Imre: Ellenzéki korában ő is így beszélt, de azóta átvedlett!) Lehet, hogy a mai kormánypolitika időlegesen, látszatra igen, de lényegileg és következményeiben — azt vallom — nem konstruktív nemzeti politika, mert az egymással szemben álló alkotmányos erők egyikének, a népakaratnak a nyilvános szavazati jog által való meghamisításán és gúzsbakötésén épül fel, és az ellenzéki érzelmű, de egyébként jó magyar falusi és tanyai polgárokat, akik a nemzeti hadsereghez is szívvel-lélekkel, egész lényükkel odavannak nőve, úgy kezeli ez a kormánypolitika, mint akik ha nem is elmegyógyintézetbe, de legalább is egy megfigelőtelepre valók volnának. {Ügy van! Ügy van! a szélsőbloldalon.) T. Képviselőház! Ezzel szemben én mindenkinek szabad alkotmányos joga mellett vagyok és azt is vallom, hogy a nemzeti hadsereg mindnyájunké, politikán felül és politikán kívül, mert egy a magyar érzés, egy a mmzeti múlt, egy a nemzeti jövő és a csonka honvédelmi költségvetés tárgyalásakor is csak egyet mondhatunk el: célunk és követelésünk nemcsak a magunk, hanem főképpen az egész világ polgári biztonságának érdekében a revízió általánosságban és katonai téren is. Ennek munkálása végett a magyar lelkek egységére van szükség, ezt aláírom, egy nagy magyar lelki hadsereg megteremtésére. Am legyen itt a vezér, — örömmel fogom látni — Gömbös Gyula t. honvédelmi miniszter úr. (Sándor Pál: Na akkor jó vezérünk lesz! Hiszen te is a szovjet előőrse vagy nála!) De akkor emelkedjék rosszul mondott nyilatkozatait korrigálva, (Sándor Pál: Ö nem korrigál!) emelkedjék a t. honvédelmi miniszter úr a pártpolitika hullámai fölé, és ne szálljon le onnan kérem tőle, amíg a honvédelmi miniszteri székben ül, a napi újságoknál interjúk, nyilatkozatok és beszédek által a politika hullámverései közé, oda ne ereszkedjék, mert én őt mindig iránytűnek szeretném látni a napi politika hullámverései között és azokon diadal ma skodóan, mert tőrül metszett magyar karakternek tartom, (Egy hang a középen: S a többi miniszterek?) nem minden minisztertársát tartom annak, lehet, hogy magyar karakterek, de nem tőrül metszett magyar karakterek. (Derültség.) Nagy nemzeti célok szolgálatában szeretném látni a t. honvédelmi miniszter urat az élen, nem pedig erős karjai dacára, hogy. úgy mondjam csak szabad evezősnek, akit a rácsapó különböző légáramlatok is megérinthetnek és befolyásolnak a politikai hullámhegyek és torlaszok között. (Sándor Pál: Nagyon jó!) En a hadseregben az egész nemzet hamisítatlan énjének nagyszerű mását óhajtom látni. A nemzet minden fia ezt lássa benne, büszkeség és önérzet töltse el a nemzet minden tagját, ha a nemzeti hadseregre tekint, a honleányok pedig, a Zrínyi Ilonák és Dobó Katicák lelkének megszólaltatásával és ma is lobogó lángja és lelkesedése mellett koszorúzzák meg ennek a nemzeti hadseregnek dicsőséges zászlaját, a t. honvédelmi miniszter úr legyen egyik vezér a nemzeti hadsereg élén, de ne legyen pártpolitikus és ne legyen egy-egy nyilatkozatban tévedő, míg a miniszteri székben ül. (Helyeslés és éljen vés a baloldalon. — Sándor Pál: Már régen megmondtam neki! — Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Be is tartottam! — Sándor Pál: Szükség volt rá! — Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Nem volt rá szükség!) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Vértess Vilmos István! Vértess Vilmos István: T. Ház! (Zaja szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Vértess Vilmos István képviselő urat illeti a szó! Vértess Vilm©« István: T, Képviselőház! A honvédelmi tárca három és fél millió pengős megtakarításának kényszerű szükségességét, úgy a tárca előadója, mint többi képviselőtársam az ország teherbíró képességének csökkenésével indokolta, rámutatva arra, hogy csonka országunk népének adózási terhe elérte azt a maximumot, amelyet továbbfokozni nemcsak nem lehetséges, hanem a közterheket általában fokozatosan csökkenteni kell. Ez a keserű megállapítás eléggé fáj minden magyar embernek, fáj az egész nemzetnek, amely 11 évvel ezelőtt a nagy háborút lezáró békekötés után egész természetesnek tartotta, hogy a hadügyi kiadásokat úgy Magyarországon, mint minden egymással hadat viselt népnek minden államában csökkenteni kell, de nem azért, mert a romló közgazdasági viszonyok ezt úgy parancsolják, hanem azért, mert a Nemzetek Szövetségének egyességokmánya és ennek is különösképpen a 8. cikkelye az úgynevezett Népszövetségben tömörült államok fegyverkezésének félreérthetetlen korlátozását tartalmazza. Ezóta, vagyis 1920 óta ebben az irányban, a leszerelés gondolatának irányában tényleg meg is indultak a tárgyalások. Ma is folyamatban vannak, de a folyamatba tett konferenciák odavezettek, hogy azok csak a háborút vesztett országok leszerelését és lefegyverzését oldották meg, a győztes államok pedig egyre erősebben fel-