Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-496

< 32ö Az országgyűlés képviselőházának J, nyok között élő emberek a nagyobb összeget. Ezen segíteni kell. Én tudom azt nagyon jól, .hogy az állam pénzügyi viszonyai és az általános gazdasági viszonyok ma nem teszik lehetővé azt, hogy eainyit juttassunk, amennyi szükséges volna és amit erkölcsi és jogi állapon adni kellene, azonban amit adunk, annak felosztásával legalább tartsuk a méltányosságot szem előtt; ha a jogszerűség szempontjait nem is tudjuk megvalósítani, de legalább a méltányosságot iparkodjunk egy adott, egy lehetőleg nyújtható összeg

1 keretén belül alkalmazni. Szó vétették már, az én kerületemben is nagyon sokszor előfordult, hogy ha az egy holddal, másfél holddal, vagy egy kis falusi viskóval rendelkező nagycsaládú egyén családjának egyik-másik közveszélyes elmebeteg, vagy egyébként közveszélyes tagja közérdekből is kórházba, elmegyógyintézetbe utaltatik, akkor rátáblázzák arra a kis vaskóra, vagy egy-két ihol(dtra az egész ápolási, tartási öszszegiet* iholiott igazán exisztenciálisj érdek volna, hogy eat az állam viselje, annál is inkább, mert egy ilyen egyénnek elmegyógyintézetben, vagy más intézetben való elhelyezése a közérdeket szolgálja. Röviden rá kívánok térni a kórházak sef

rélyezésére is. Éu elhibázottnak tartom az dlam részéről a segélyezést, a kórházaknak való juttatást, akár a népesség, akár az egyes kórházak befogadóképessége alapján való juttatást. Mert mi történhetik? Megtörténhetik, hogy a legnépesebb és legnagyobb befogadóképességű kórházaknál, jobb lóvén annal? a vidéknek egészségügyi viszonya, nem kell, csak egy tizedrésznyi, sokszor egyszázadrésznyi összeg a bajok megelőzésére, vagy a bekövetkezett bajok elhárítására, viszont több kell a kisebb kórházaknál, ahol esetleg járványsízerűcu lép fel bizonyos betegség. Ha már figyelembe kell venni a kórház befogadóképességét, a dologi és személyi kiadásoknál az aránylagosságot, akkor olyképpen kell megoldani a segélyezés, a hozzájárulás kérdését, hogy egy bizonyos összeget hasítsunk ki a rendelkezésire álló és juttatott összegből arra az élőre nem látható esetre, ha valamely vidéken járványszerű betegség lép fel és nagyobb mértékben szedi az áldozatokat s csak a másik részt osszuk fel a népesség vagy a kórházak befogadóképessége arányában és az előre nem látható, de később bekövetkezendő bajok, járványok és fertőzőbetegségek elharapózása esetén juttassunk azon a vidékem a bekövetkezendő baiok elhárítása érdekében még pótlólag összegeket, mert különben némelyik helyen nem merül ki a rendelkezésre bocsátott összeg, más helyen pedig nem lesz elég a rendelkezésre bocsátott összeg. Egyébként pedig, miután a népjóléti miniszter úr személye iránt is bizalommal viseltetem, a költeségvetésnek ezt a címét elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Reisohl Richárd! Reischl Richárd: T. Képviselőház! Csak örömmel vehettem tudomásul azt, hogy gazdatársaim a törvényjavaslat tárgyalása alkalmával a falu egészségügyével olyan behatóan foglalkoztak. Krisztián Imre és Szabó István igen t. képviselőtársaim rámutattak azokra a mizériákra, amelyek a falu közegészségügyében még ma is jelentkeznek, amelyek különösen abban csúcsosodnak ki, hogy anmak a iszegény kisgazdának a jegyző, ha csak nem valami különös jóindulattal viseltetik aziránt a sze96. ülése 1931 május 1-én, pénteken. j gény kisgazda iránt, akinek csak két-három hold földje és egy kis házacskája van, — szegénységi bizonyítványt nem állít ki, azzal az indokolással, hogy rendelkezés van arra, amely szerint szegénységi bizonyítványt annak, akinek látható vagyona van, ki nem állíthat. Éppen azért a falu érdekében kívánatos volna egy olyan rendelkezés, hogy ilyen szegénységi bizonyítványt ne a meglévő vagyon alapján állítsanak ki, hanem bizonyos jövedelmi létminimum alapján, ahogyan pl. ma a létminimum szolgál annak alapjául, hogy valakinek kell-e kereseti adót fizetnie vagy nem? Mondaná ki ez a rendelkezés azt, hogy nem a birtok nagysága, két-három hold föld vagy egy ház az irányadó. Pl. az Alföldön 10 hold föld nem hoz annyit, hogy a szegény ember ablbóHengethetné életét. Mondaná ki ez a rendelkezés azt, hogy létminimum állapíttassák meg. Ezt a létminimumot nem akarom mindjárt ezer pengőben megállapítani, hanem mondjuk talán 800 pengőben meg lehet állapítani. Akkor azután a jegyző kénytelen volna bizonylatot kiállítani arról, hogy ennek az embernek nincs) meg az orvosi költségek fedezésére szükséges pénze. Itt nem az orvosi ambuláns látogatásokért járó 2—3 pengőről van szó, mert azt készséggel megvonja magától az a szegény ember, mert a családját szereti és gyógyíttatni akarja, hanem méltóztassék elgondolni, milyen keserves az, ha egy szegény gazdaembernek megbetegszik a gyermeke vagy a házastársa, kénytelen kórházba vinni és akkor irgalmatlanul bevasalják rajta a kórházi költségeket és bevasalják rajta az operálás költségeit is. Még egy kérdést akarok az igen t. miniszter úr figyelmébe ajánlani, amely közvetlenül ugyan nem az ő hatáskörébe tartozik, de mégis az ő resszortját érinti. Rá kívánok mutatni a tuberkulózis nagy veszélyére, az országutak menti falvakban, ahol az autók százai robognak keresztül naponként és egész nap, mint a füstfelhő ül a fal vakon a por, amely tudvalevően telítve van a tuberkulózis baktériumaival. Ha volt pénz egyebekre, erre is kellene. Budapesttől a Balatonig talán 60 községet érint az autóút, amelyen 200—300 autó szalad végig egész nap. Méltóztassék elképzelni ezeket a községeket alacsony légnyomási idején. Ügy néznek ki ezek a községek, mintha füstbe volnának egészen burkolva. Csupa baktériumot szív be az egész gyermeksereg és ennek következtében a halandóság különösen a Balaton vidékén, ahol az autók ilyen óriási «zámban közlekednek, már is fokozottabb mértékben mutatkozik. Száz kilométernyi autóút megolajozásáról volna szó. Háromezer pengőbe kerül kilométerenként az olajozás, 300.000 pengővel tehát meg tudnánk menteni néhány ezer gyermek életét. Annak, hogy ezeket a dolgokat itt szóbahoztam, két oka van. Elsősorban az aggodalom a falu népének egészsége iránt, másodsorban pedig az, hogy legutóbb egy képviselőválasztás alkalmával azt a kijelentést tettem egy faluban kortesbeszédem folyamán: »Mi gazdaképvisel ők nem tudjuk tovább tűrni, hogy a falu népét az árokparton lássuk elpusztulni«, és rámutattam arra, hogy követelni fogjuk azt, hogy a nagy autóutaknak a falvakon átvezető szakaszait olajozzák. Erre azután a közigazgatási hatóság részéről szómegvonással fenyegettek meg, és utólag is szemrehányást kaptam, hogy ez demagógia, amit elkövettem. Akkor ki jelentettem, hogy ezeket a dolgokat itt a Házban is szóvá fogom tenni. (Helyeslés.) örülök, hogy alkalmam volt ezt felhozni, mert azt hi-