Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-496

312 Az országgyűlés képviselőházának A96. ülése 1931 május 1-én, pénteken. germán fajok és népszaporodás tekintetében leghátul állanak a latin fajok, nevezetesen a francia, spanyol, meg a belga. Az olasz faj ebben a tekintetben kivétel, mert igen erősen szaporodik, majdnem — mondhatnám — a szláv népfaj szaporodásával tart sort. Mi magyarok ennek a sorozatnak körülbelül a közepén vagyunk, leginkább a germán népfaj szaporodásával egyezik a mi szaporodásunk, amely — Bajnos — az utóbbi időben jelentékenyen viszszament, bár régebben e tekintetben panasz nem hangzott el részünkről. Legyen szabad néhány statisztikai adatot megemlítenem. Magyarországnak azon a területén, amelyet Csonka-Magyarországnak nevezünlk, a háború előtt a 80-as években körülbelül 45 élveszületés esett ezer lakosra. 910 körül már 36, 1924 körül .'50, most pedig átlag 25 élveszületés esik 1000 lakosra. Ennek a jelentékeny visszamenetelnek fő oka a városokban rejlik, mert — sajnos — a városokban a születések száma napról-napra fogy. Vannak egyes városok, amelyeknek természetes népszaporodásuk alig van. Idesorozom a székesfővárost is, mert hiszen a lakosság az utóbbi évtizedben mindössze 400-zal szaporodott természetes szaporodás útján. Hogy a főváros népessége mégis jelentékenyen nagyobb, az kizárólag a bevándorlás következi! ínye. De ugyanilyen szomorú tapasztalataink vannak Pécs és Baja városok tekintetében, amint általában az ipari városokban — Győr, Székesfehérvár, Miskolc — nagyon lassan szaporodnak. Jobb a szaporodás foka a falvakban, a kis- és nagyközségekben, ahol azonban — sajnos —a gyermekhalandóság még mindig igen nagyméretű és a népszaporaságot nagyon hátiá nyosan ellensúlyozza. Hogy általában a gyermekeknek olyan sűrű halálozása, — a korai időszakban, főleg a csecsemőké — a kultúrával függ össze, azt egyetlen statisztikai adat megmagyarázza. Legyen szabad azt megemlítenem, hogy míg nálunk a városokban, ahol nagyobb a kultúra, száz élveszületésre 17 egy éven aluli csecsemő elhalálozása esik, addig a falvakban 100 élveszületésre 20 egy éven aluli csecsemő elhalálozása esik. A falvakban tehát sürgős a tennivaló a gyermekhalandósággal szemben és nem dicsérhetem eléggé a miniszter úrnak a mintajárásokra vonatkozó intézkedését, amely téren a Stefánia Szövetséget és a közegészségügyi intézetet illeti a kezdeményezés, de amely intézményt a miniszter úr igen erélyesen karolt fel. Az erre való kiadás igazán nem haszontalan; amennyire tehát tárcájának szűkreszabott keretén belül teheti, kegyeskedjék ezt az intézményt erőteljesen fejleszteni. A tuberkulózis roppant hátrányos hatása a népszaporodásban, az elhalálozások sűrűsége látszik meg, mert, sajnos, még ma is az összes elhalálozások 15%-a a tuberkulózissal függ össze Magyarországon és ma is kétszerte több a tüdővészben való elhalálozások száma, mint az összes többi fertőző betegségben való elhalálozásoké. Általában ugyan most világjelenség, hogy visszament a tüdővészben való elhalálozások száma, úgyhogy például hazánkban is, míg a háború előtt 10.000 lélekre 31—32 tuberkulotikus halálozás esett, addig ma 10.000 lélekre 24 tuberkulotikus halálozás esik, kétségtelen tehát, hogy e tekintetben a helyzet némileg javult, de azért most is Csonka-Magyarországon minden évben 18.000 ember hal meg tüdővészben és még mindig vezetünk a tüdővészes halálozás tekintetében Észtországgal egyetemben, bennünket csak Oroszország előz meg. S ha ennek közgazdasági oldalát vesszük, akkor igazán el kell szomorodnunk, mert ha a tüdővészben elhalálozottak számát néggyel-öttel megszorozzuk, akkor megkapjuk a tüdő vész miatt munkaképtelenek számát és ha ezeknek munkabérét egyszerű aritmetikus számítással összeadom, akkor rájutok arra, hogy az évi munkabérveszteség 80 millió pengő a tüdővész miatt. Ha ezt elosztom a fejszámmal, akkor konstatálnom kell, hogy Magyarország minden egyes lakosa, még a csecsemő is, évi 10 pengő adót fizet a tüdővész pusztítása folytán. Az egyetemes halálozási arányszámnak a tüdővész terén való javulását talán magyarázza az, hogy a háborúban nagyon sok tüdővésszel fertőzött egyén pusztult el és hogy a háború után mégis bizonyos föllendülés volt az egészségügyi viszonyokban és az egészségügyi követelményeknek fokozott mértékben igyekeztek eleget tenni. Nem szabad azonban elbizakodnunk, hogy némileg isikerült a tüdővész halálozási arányszámát megjavítani, mert hiszen most megint olyan kritikus gazdasági viszonyok közé jutottunk, amelyekben rengeteg élelmezési nehézséggel állunk szemben és az élelmezés fokozatos leromlása folytán félő, hogy a tüdővész körében is visszaesés áll be és a tüdővészes halálozások száma is a közeljövőben megint emelkedni fog. Éppen ezért kell minden odaadással és minden erővel küzdeni a tüdővész ellen való védekezésben. Nem akarok a részletekre kiterjeszkedni, csak egészen nagyjában mondom, hogy szociális viszonyainkat minden irányban javítani kell, különösen pedig elsősorban a lakáshigiénére kell nagy súlyt fektetnünk, mert hiszen a tüdővész — amint nagyon jól tudjuk — lakásbetegség, mert a szellőzetlen, nyirkos, egészségtelen lakásban húzódik meg a bacillusa, amely a világ legpompásabb népét, a magyar népet, amelynél délcegebb faj a világon nincs, olyan szörnyűségesen pusztítja, noha ez a magyar nép életének javarészét az Isten szabad ege alatt tölti. Ezer bajt okoz és soha helyre nem hozhatjuk azt, hogy amidőn a világháború után a házhelykiosztás megtörtént és annyi új hajlék épült Magyarországon, az akkori kormány nem adott ki higiénikus rendszabályokat, úgyhogy minden higiénikus rendszabály nélkül építettek és tízezer és tízezer számra épültek fel új házak pincézés nélkül, anélkül, hogy a napfényre, a szellőzésre és az elemi egészségügyi követelményekre csak a legkisebb tekintettel is lettek volna. Egyébként pedig kettőzött erővel kell a tüdőbeteggyógyitó intézetek kérdését is felkarolnunk, a preventív intézetek, a dispensairek kérdését is és a valóságos gyógyintézetek, a szanatóriumok és kórházak ügyét is. A dispensairek tekintetében örvendetes előhaladás van, a tuberkulózis kormánybiztosság Fáy Aladár és Parassin vezetése alatt igen szépen dolgozik, úgyhogy ma 75—80 közt van a dispensairek száma. Hízelgek magamnak annak kijelentésével, hogy az én egyesületemnek is tíz dispensaire van az országban. Nagyon fontos továbbá a szanatóriumok és kórházak támogatása is. Amidőn a tüdővész gyógyításáról szólok, nem akarok disztinkciót tenni szanatórium és kórház között, csak annak hangsúlyozására szorítkozom, hogy éppen annyira szükség van^ szanatóriumokra, mint kórházi tüdőbetegosztályokra is. A fődolog az, hogy orvosi ellenőrzés alatt álló és a modern higiénia követelményeinek megfelelő gyógyító intézmények legyenek. Itt igen fontos az ágyszám, az, hogy hány tüdőbeteget